Dunántúli Protestáns Lap, 1940 (51. évfolyam, 1-52. szám)
1940-04-21 / 16. szám
1940. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 81. oldal adott arra, hogy az illetékes közigazgatási hatóság a közvetlen rendelkezése alatt álló elemi népiskolák tanítóit a rendkívül sürgős összeírásnál igénybe vehesse. Felhívom egyházkerületünk elemi népiskolai hatóságait, hogy ha az illetékes közigazgatási hatóság azzal a kéréssel fordul hozzájuk, hogy a népiskolai tanítókat a rendkívül sürgős összeirásnál igénybe vehesse, ezt az engedélyt adják meg. Ahol az iskolai tanítás még összevonással sem lenne megoldható, az iskolák részére esetenként legfeljebb 3 napi szünet engedélyezhető. Pápán, 1940. évi április hó 19-én. 1721/1940. szám. Tudomásul végett és megfelelő alkalmazkodás céljából közlöm a m. kir. vallás- és közoktatásügyi minisztériumnak 114.400/1940. VI. főoszt. sz. a. valamennyi kir. tanfelügyelőhöz intézett következő rendeletét : „Valamely népiskolai tanítói állás csak akkor tölthető be véglegesen, ha 1. újonnan szervezett állás, amelyen végleges minőségű tanerő még nem működött és amelynek soronkívül való betölthetését a szervezési rendeletben engedélyeztem : 2. az állás tényleg és jogilag megüresedett. Szükségesnek tartom annak megjegyzését, hogy valamely népiskolai tanítói állás csak akkor tekinthető tényleg és jogilag megüresedettnek, ha az azon működő tanerő elhunyt, avagy nyugállományba helyező rendeletemet — a nyugdíjazás időpontjának megállapításával — kézhezkapta vagy lemondott vagy állásáról eltávozott s távozása óta harminc nap elmúlt vagy állásából elmozdíttatott és az elmozdításhoz (állásvesztéshez) végső fokon hozzájárultam vagy ha a tanerő végkielégittetett. A nyugdíjazás iránti kérvényét benyújtott vagy a felfüggesztett tanerő állása nem tekinthető tényleg és jogilag megüresedettnek. Az állásról való Írásbeli lemondást. meg kell kívánni attól a tanerőtől is, akit más állásra vagy más (elemi népiskolához) iskolához választottak meg. A tényleg és jogilag megüresedett népiskolai tanítói állások még állásban nem működő tanerőkkel való betöltésének ideje: minden év július—augusztus — szeptember hónapja. A pályázati hirdetmények ezeknél a hónapoknál előbb is közzétehetők. A pályázati hirdetményeket a Néptanítók Lapjában mindig közzé kell tenni, mert az állástalan tanerőknek a Néptanítók Lapja megszerzésére van legtöbb lehetőségük. A tényleg és jogilag megüresedett tanítói állás betölthetését kérelmezni kell, ha az iskola tanulóinak létszáma nem éri el a 865 — 1 — 153/1931., a visszacsatolt felvidéki területre vonatkozólag a 97.700/1939. számú rendeletemben megállapított tanulólétszám keretet. Ha az állásnak előzetes engedélyem nélkül való betölthetéséhez szükséges tanuíólétszám megvan, kir. tanfelügyelő úr ne terjessze fel hozzám az iskolafenntartónak állásbetöltés előzetes engedélyezése iránt esetleg benyújtott kérelmét, hanem azt — a tanügyi felső igazgatás felesleges munkával való terhelésének elkerülése végett — saját hatáskörében intézze el. Az állásbetölthetés iránti kérvényhez csatolni kell: 1. az állás tényleg és jogilag való megüresedését igazoló okmányt (halotti anyakönyvi kivonatot, lemondó levelet, a nyugdíjazás, végkielégítés rendeletének keltét, számát és a nyugdíjazás időpontját tartalmazó jelentést stb.); 2. az iskola benépesülési adatait tartalmazó legújabbkeletü kimutatást. (Ha valamely helységben több bel- és külterületi népiskola van, a kimutatás csak annak az iskolának benépesülési adatait tartalmazza, amelynél az állás éppen megüresedett ) A kérvény felterjesztésekor jelentse a kir. tanfelügyelő úr, hogy az iskolánál hány szervezett állás van és a szervezett állások közül hány államsegélyes. Nyomatékosan figyelmeztesse a kir. tanfelügyelő úr az iskolák helyi hatóságait, hogy állásbetöltés előzetes engedélyezése ügyében kelt kizárólag olyan kérelmekre intézkedem érdemben, amelyeket a kérelmezők szolgálati úton — kir. tanfelügyelő úr útján — terjesztenek fel és amelyeket kir. tanfelügyelő úr előzetesen elbírált.“ 1733/1940. szám. Tudomásulvétel és megfelelő alkalmazkodás céljából közlöm a m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter úrnak 114.300/1940. VI. főoszt. szám alatt valamennyi vármegye és thj. város közigazgatási Bizottságához intézett következő rendeletét: „A visszacsatolt felvidéki területen a 2300/1939. M. E. számú rendelet 9. §-a alapján szervezett igazoló bizottságok egyes tanerőket — a cseh-szlovák uralom idején tanúsított magatartásuk miatt — nem igazoltak. Ezeknek a nem igazolt tanerőknek az ország bármely területén lévő népiskoláinál való elhelyezkedését, tanítói, nevelői működésük újrafelvételét meg akarom akadályozni. Felhívom ezért a tek. közig. Bizottságot, utasítsa a hatáskörébe tartozó népiskolák iskolaszékeit, hogy a tanítóválasztások alkalmával a pályázó tanerőknek a múltban tanúsított magatartását nagy gondossággal ellenőrizzék és a pályázókról készített minősítő-táblázat egyik rovatába tüntessék fel a tanerők esetleges eddigi működési adatait, szolgálatuk megszakításának vagy esetleges elbocsájtásuknak okát. Ha valamely pályázó cseh-szlovák rendszerű tanítói érettségi bizonyítvánnyal vagy tanítói képesítő bizonyítvánnyal rendelkezik, avagy ha már megszerezte az uralomváltozás után magyar tanítói oklevelét, a pályázó tanerőtől az iskolaszék kívánja be igazolási okmányát. Ha a tanerő igazolási okmányát az iskolaszék felszólítására nem mutatja be, öt az iskolaszék a pályázók sorából zárja ki. Ha valamely iskolaszék „nem igazolt“ tanerőt választana meg, a választást a tek. közig. Bizottság jelen rendeletemre utaló indokolással semmisítse meg és az iskolaszéket új tanítóválasztás megejtésére utasítsa. Ha az iskolaszék részéről a cseh-szlovák uralom idején követett magatartás miatt nem igazolt tanerő megválasztása körül mulasztás forog fenn, a tek. közig. Bizottság haladéktalanul tegye meg a szükséges lépéseket az iskolaszék működésének felülvizsgálására.“ Pápán, 1940. évi április hó 19-én. Medgyasszay Vince püspök. A belsősomogyi ref. egyházmegye esperesétől. 694/1940. Felhívás. a) Felhívom mindazokat a lelkészi hivatalokat, ahonnét a kitöltött egyházlátogatási jegyzőkönyvek még érkeztek be — azok haladéktalan, sürgős beküldésére az esperesi hivatalhoz. b) Amelyik egyházközség bármely, már esedékessé vált egyházi munkálatát még nem terjesztette be az esperesi hivatalhoz — szintén a legsürgősebben, több felszólítást nem várva —, küldje be azokat.