Dunántúli Protestáns Lap, 1940 (51. évfolyam, 1-52. szám)
1940-12-29 / 52. szám
264. oldal DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 1940. Mivel azonban a földmíves ember személyisége nem tudott kialakulni, azért az imádságnak alig van jelentősége, legfeljebb akkor, ha bajba jut valaki. Ezért halljuk sokszor, »ha Isten meghallgatná az imádságot ...« s ezért halljuk, hogy egy ember egy ideig imádkozott, egy ideig nem, hogy kipróbálja, melyiknek lesz nagyobb hatása. Ebből is látszik, hogy az embereknek ebben a csoportjában természetesen általánosságban a lélek nagyon Levés szerepet kap és épen azért nem tud kiemelkedni az a személyiség, mely Istennel és Jézus Krisztussal a személyes kapcsolatot meg tudná teremteni. Nagy vonásokban és természetesen csak általánosságban vázoltuk a földmíves ember lelkivilágát és vallásosságát. Láthatjuk ebből, hogy a földmívelő ember vallásának legjellegzetesebb vonásai épen azok, melyek a földdel és így a természettel való kapcsolataiból alakulnak ki és egész vallásos életét behálózzák és teljesen átszövik. Ez a vallásosság azonban nagyon messze van a keresztyén hitnek és vallásosságnak attól a formájától, amiről a Heidelbergi Káté 21. kérdése szól. A törvény rendelései mellett hiányoznak az evangéliom ajándékai, hiányzik az evangéliom üdítő szelleme, hiányzik belőle az evangéliom élete, a személyes lelki kapcsolat Istennel és Jézus i Krisztussal. így az egész vallás a törvényen alapuló felületes életszemfélet, amiből hiányzik a személyes lelki életnek ereje. Pedig erre is megvolnának a lehetőségek. A helyes keresztyén vallás alapjai megvannak a földmíves embernél is, mint félbenmaradt ház, melynek csak fundamentoma készült el, de azután betakarta a föld éfs; a gaz. Amikor erre a fundamentomra a helyes keresztyén vallásosságot akarjuk felépíteni a miszsziói munkák segítségével, akkor legelőször ezt az eltűnt fundamentomot kell kiásnunk, hogy azután erre építhessünk. Vigyáznunk kell arra, hogy miként lehet építeni, mert ha szélesebb falat akarunk ráemelni, vagy pedig az alap mellé tesszük a téglákat, könnyen olyan torz épületet kaphatunk, amely hamarosan összedől. Meg kell tehát keresni azokat a kiinduló pontokat, amelyek legközelebb vannak a földmívelő ember vallásosságának alapjaihoz, hogy először jó alapra kezdve meg az építést, az egész vallásos élete és vallásossága is teljesen átalakulhasson. Itt is természetesen azt az utat kell kiválasztani, amelyen legkönynyebben és leggyorsabban tudunk eljutni célunkhoz. Ez az út nem lehet a régi prédikációknak megfelelő gehirdetésünk, mert ezzel alig lehet ilyen nagy ébresztő és átalakító munkát végezni, mintahogy eddigi prédikációink sem tudták ezt elvégezni. Az oka ugyanis ennek az volt, hogy beszéltünk a legtömörebb gondolatokat kifejező theologiai fogalmakról, így a váltságról, a lélek feltámadásáról, az újjászületés nagy gondolatáról, az istenfiúságról, stb. stb., de nem' gondoltunk arra, hogy megértik-e ezeket és tisztában vannak-e ezekkel a mi földmíves hallgatóink. Azután már csak futólag emlegettük ezeket többször és nem gondoltunk arra, hogy hallgatóink, akik theologiával nem foglalkoztak, egyszeri hallásra nem tudták megjegyezni és így ezután minden alkalommal csak egyszerűen elröppentek szavaink a fülük mellett, anélkül, hogy mélyebb gondolatokat ébreszthettünk volna lelkűkben. Ha még olyan rendszeres igehirdetést végzünk is, akkor sem tudjuk ezt a hibánkat, egész századok mulasztásait egyszerre jóvá tenni, éppen ezért meg kell ragadni minden alkalmat, hogy személyes beszélgetéssel, személyes bizonyságtevéssel igyekezzünk bevezetni őket Isten igazi világába, amelynek alapjaitól eltávolodtak és rosszul építették fel hitük és vallásuk épületét. Ezt a nagy építő munkát végezhetjük el az úgynevezett beVmissziói összejöveteleken, melyeknek programmja csak az lehet a földmívelő emberek gyülekezetében, hogy mindenféle missziói munkánkban tervszerűen, a meglévő alapokon teljesen újra építsük fel a Krisztussal élő hittel összekapcsolódott életet. Ezt azonban olyan szemléltetően kell tennünk, hogiy a gyermek is, a legöregebb ember is és a legegyszerűbb is megláthassa a Krisztusban való helyes életet. Itt most már bekapcsolódva a földmíves ember vallásosságába, el kell mondanunk, hogy legelsősorban a felvilágosító és bizonyságtevő munkát kell megkezdeni. Mivel ennek egyöntetűen kell végbemenni felnőtteknél, if jaknál és gyermekeknél, férfiaknál és nőknél egyaránt, azért nem külön-külön csoportonként és nemenként, hanem nagy általánosságban szeretném összefoglalni, hogy miként lehetne ezt a reformáló és tisztító, de ugyanakkor építő munkát elvégezni földmívelő népünk vallásosságában. Mindenekelőtt rá kell mutatnunk arra és itt kell bekapcsolódnunk, hogy ebben a világban minden Isten teremtménye. Nemcsak az ember, hanem az egész világ is a maga rendjével és természeti törvényével, mert a világ a maga rendjét és a természet a maga törvényét Istentől kapta s amikor ezeknek engedelmeskedik a földmívelő ember, akkor tulajdonképpen annak engedelmeskedik, aki ezt a rendet és törvényt megszabta. Rámutathatunk arra is, hogy úgy a világ rendje, mint a természeti törvény is megváltozhat, mert Isten irányítja és így akármikor megváltoztathatja. Hivatkozhatunk arra is, hogy sokszor egész szigetek sülyednek el, vagy emelkednek ki, s így a világ képe, de a rendje is megváltozott sokszori Ugyanígy változott meg a természet törvénye is nagyon sokszor, amikor helyesebb ismeretünk lett róla. Tehát nemcsak a föld, die megváltozik a világ és a természeti törvény is, »elmúlik a föld és az ég, de Isten és az ő beszéde megmarad örökké«, vagy amint egy másik helyen olvassuk a Bibliából: »elmúlik a föld és annak teljessége, de aki Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké«! Ezt az igazságot kell belehelyezni a földmíves ember gondolatvilágába plasztikus, szemléltető képek és történetek segítségével. Rá kell mutatnunk azután arra, hogy ez az isten nem egv világrend, vagy a természetben kialakult törvényszerűség, amelynek engedelmeskedni kell, hanem élő személyiség, aki gondolkodik, sőt munkálkodik a világért, aki gondoskodik a világról, ennek dolgairól, gondoskodik az emberek életéről és leikéről is, mint a jó atya gondoskodik gyermekeinek lelki és testi életéről. Ha igazán hozzáfordultak, eddig soha senkit nem hagyott el, hanem inkább megsegítette, amiről példákkal és történetekkel is bőven bizonyságot tehetünk. Meg kell mutatnunk, hogy ehhez a személyes Istenhez milyen közel van a földmívelő ember, amikor bármilyen munkában felsóhajt, hogy Isten áldja meg munkáját, csakhogy legtöbbször nem ilyen Istenre gondol, mert amikor például vetés után megáll a földje végén és felsóhajt, Isten segítségét és áldását kéri, de legtöbbször a világ rendjére, a természeti törvényre, a jó időjárásra gondol és ezzel elhomályosítja Isten személyiségét. Minél jobban törekedett az ember önálló, autonom lenni, annál ipbban távolodott el jLs! tentől. Éppen ezért Istennek újra helvet kell készí! teni a földmívelő ember életének középpontjában* az ő lelkében, hogy amikor a megingathatatlannak hitt
