Dunántúli Protestáns Lap, 1940 (51. évfolyam, 1-52. szám)
1940-12-29 / 52. szám
1940. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 265* oldal. föld meginog és kicsúszik a lába alól,, amikor állatai talán mind elpusztulnak is, akkor se veszítse el hitét és reménységét Istenben, aki mindenkor megsegíti azokat, akik hozzáfordulnak segítségért. Nem a természeti törvény és a világ rendje őrködik a földmíves gabonája felett, hanem Isten. Ez a személyes Isten szeret bennünket s amikor megajándékozott az élettel, egyúttal kiválasztott arra, bogy neki munkatársai és az ő országának építői és; így vele állandóan kapcsolatban legyünk. Isten tehát nem azt akarja, hogy a teremtett dolgok világába, a föld, vagy vagyon szerelmébe sülyedjünk alá, hanem azt akarja, hogy mint hozzá hasonló személyiségek vele együtt dolgozzunk az ő ügyéért. Nem akarja azt hogy akár az állatok világában találjuk meg örömünket, mintegy bálványokat imádva ott, hanem azt akarja, hogy lélekben megtisztulva felemelkedjünk hozzá és mint személyiségek teljesíthessük az ő akaratát. Isten nem rejti el akaratát, h^nem kijelenti és< megismerteti velünk, hogy sem a világ rendjében, sepr a természeti törvényben ne keressük azt. Jézus Krisztus által jelenti ki. Itt ebben a kijelentésben tárulnak fel előttük azok a titkok, amiket Isten meg akart mondani nekik. Megmondja, hogy Krisztusra, az Isten kijelentésére nem volt méltó a világ, de mivel a próféták nyomán nem tudtak világosságra jutni az emberek és ma sem tudnak világosan látni a földmívesek sem lelkiértelemben, azért küldte el öt erre a világra.' És ha feltárjuk az emberek előtt azt a nagy és sokf szenvedést, melyet Krisztusnak el kellett szenvednie az emberek bűneiért, akkor felkelthetjük bennük is a bűnbánat érzését és így a bűntudatot is. Az őszintéi önismeret pedig megóvja a farizeismustól és képmutatástól, sőt megérkezve, hogy nem mások,, nem is az ő körülményei felelősek, hanem a lelke, tehát ő maga személyesen felelős bűneiért, megteremteni igyekszik majd Krisztussal, mint a bűnösök orvosával a személyes kapcsolatot és így mindig jobban előtérbe nyomul és kialakul a földművelő ember személyisége is. Meg kell mutatnunk azt is, hogy az így kiemelkedő személyiség nem akkor lesz konzervatív helyes értelemben, amikor a régi szokásokhoz, hanem amikor az ő orvosához, az ő Megváltójához ragaszkodik, aki nem azt mondta, hogy régi kegyes szokásokhoz ragaszkodjunk, hanem hogy »úgy fényljék a ti világosságotok az emberek előtt, hogy azok látván a ti jócselekedeteiket, dicsőítsék a ti mennye'i Atyátokat«. Ne kegyes szokások és hagyományok irányítsák tehát az életüket, hanem a Krisztus által megváltott lélek és a tőle nyert világosság hassa át egész életüket. Ebben az értelemben legyen minél konzervatívabb. Isten ezek alapján nem világrendet adott az embereknek, hogy annak engedelmeskedjenek, hanem (magas megbízatást és kiválasztást adott tudtunkra Krisztus által. Isten tehát Krisztus által jelentette ki nekünk azt az örömhírt, hogy munkatársaivá, gyermekeivé fogadott. Mint gyermekeknek nem egy világrend törvényeinek kell lelkünk, személyiségünk és egyéni képességeink megsemmisítésével engedelmeskednünk, hanem örömmel teljesítjük a mennyei Atya akaratát, amikor hálát adunk azért a nagy kegyelemért, hogy minket ilyen nagy megbízatással kitüntetni méltóztatott. Nem mint értéktelen létszámtöltelékek végezhetik a földmívelő emberek is értéktelen törnegmunkájukat, hanem mint Isten gyermekei értékesek és értékes munkát is végezhetnek Isten előtt. Természetesen nem azért, hogy dicsekedhessenek, hanem hogy dicsőíthessék az Istent az ő munkájukkal és egész életükkel. az Isten akaratát az evangeliomon keresztül megismerve a földmívelő ember is meglátja, hogy Isten nem parancsokat osztogat és így a Bibliában nem törvénykönyvet adott, hanem azt az örömhírt közli, velünk, hogy méltatlanságunk ellenére is kegyelmes hozzánk és szeretettel gondol ránk, gondunkat viseli és üdvösségre akar elvezetni. Ezért és egyéb formában is megTűzonyított nagy szeretetéért hálával tartozunk neki és ezt a hálát akarata iránt való enger tíélmességben kell kifejezésre juttatni a földmíves embernek is. Ez a hála és ez az engedelmesség pedig; abban áll, hogy egész életét az evangéliom szerint rendezze be úgy, hogy Istent szolgáló és Istent dicsőítő élet legyen. A Krisztussal is lelki és személyes kapcsolatban levő ember megérti Jézus Krisztus evangéliomából, hogy Isten nem kőtáblákra, hanem az emberi szívbe írta fel a maga parancsolatait, amelyek ha nem is plasztikusak és szemléltetők, de könnyen érthetők, mert a legkisebb gyermek és a legöregebb ember is megérti: »Szeresd a te Uradat Istenedet, teljes szívedből, teljes leikedből és minden erődből« és »szeresd a te felebarátodat, mint magadat«. Mihelyt megpróbálja valaki megvalósítani, mindjárt plasztikus és szemléltető lesz mások számára, mert meglátszik rajta és életén az evangéliom életeket átalakító hatása és a Krisztushoz másokat is vonzó ereje. Nemcsak maga indul el, hanem másokat is elindít a bűntud'at felébredése után a megtérés felé vezető útra és tovább haladva az újjászületés és megszentelés útján igyekszik az istenfiűságra eljutni Isten kegyelméből. Az ilyen emberi lélek már nem arra törekszik, hogy az egyház külsőleges törvényeinek és előírásainak immelámmal eleget tegyen, és így csak felületesen alakítson ki egy látszatkeresztyén életet, hanem abban találja legnagyobb örömét, ha Krisztus közelében lehet, ha lelki életét és kapcsolatait minél jobban elmélyítheti és ha így az ő élete Krisztusban valósággal kiteljesedik. Az ilyen vallás és vallásos élet azután nemcsak a szokás alapján, hanem Krisztus evangélioma alapján áll, amely evangéliom a szokást megszenteli és így a szokásból élet, hitélet, vallásos élet lesz, amely; Isten iránt való hálával kapcsolódik oda Megváltójához. Az így megváltozott emberben ha nem is Schleiermacher vallása él, azért mégis szent köze - ségben, lelki egységben érzi magát Krisztussal, aki mindig újabb lelki ajándékokkal halmozza el és gazdagítja életüket. A világrend és természeti törvény helyét elfoglalja a szeretet joga, a szeretet törvénye, amit Jézus minden tanítványának azzal ajánlott figyelmébe: »arról ismerik meg, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok«. S ebben a szeretetben megoldódik a földhöz ragaszkodó földmívelő embernek egy másik nagy kérdése: a harag és megbocsátás nehéz kérdése. Ha érzi azt, hogy Isten bűnös és méltatlan volta ellenére is olyan nagy szeretettel szerette, akkor úgy tesz, mint a bibliai gazda, aki elengedik.* szolgája tartozását, mivel neki sokkal többet engedtek el, megbocsátott szolgájának, mivel neki többet bocsátottak meg. Ha ennyire el tud juini a földmívelő ember, akkor már teljesen átalakul az élete, akkor már nem ennek a földi múlandó világnak, hanem az örökkévalóságnak él, akkor örömmel és boldogan siet az istentiszteletre, hogy a hívek seregében mutassa be
