Dunántúli Protestáns Lap, 1940 (51. évfolyam, 1-52. szám)

1940-11-24 / 47. szám

236. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1940. köszöntötte, aki a közben az Úr asztala köré fogada­lomtételre felsorakozó 19 serdülő leányka ifjú szívének Krisztus szolgálatára való felajánlásában Istennek drága ajándékát látja istvándi lelkipásztorságának 20 eszten­dős évfordulója alkalmával. Áldott az Úr, aki erőtlen szolgájának tántorgó lépésekkel tett útját nagy kegyel­méből minden 5 évben a lelkeknek különböző terüle­teken való fellobbanásával megjelölte. Majd Isten ékes kertjének élő virágai közé odaállt Győr Sándor lelki­­pásztor, aki meleg, közvetlen, evangéliomi erővel ható beszéddel fordult a leányokhoz, akik látható boldog ha­tározottsággal mondták el a fogadalmat s a jelmondat­nak választott ige hangoztatása után átvették az orszá­gos mozgalomhoz való csatlakozást bizonyító jelvényt. A konferenciát a szigetvári vendégifjak nevében Kiss Ferenc K I. E. ifjú üdvözölte, rámutatva arra, hogy a falusi s városi ifjak s általában a társadalmi osztályok között az ellentéteket egyedül a szeretet képes eltüntetni. A nagy és nyugtalanító problémáknak nincs más meg­oldása csak ez: legyünk egymást megértő, jóakaratú testvérek. A délelőtti könnyekig megható ünnepély a Himnusz és a CXXII. zs. 2. versének eléneklésével fe­jeződött be. Délután az iskolában volt mintaösszejövetel, melyet Schmidt Ilona áhítata és bibliamagyarázata ve­zetett be. A helybeli K. I. E nevében Szőke Kovács : István üdvözölte a szigetvári ifjakat, azt a reményét i fejezve ki, hogy ezentúl eltűnnek mindenütt a nagy sza- | kadékok, különösen kiemelve azt, hogy nem lesz külön városi és falusi ifjúság, hanem egymást szeretetben jó­tékonyan támogató magyar ifjúság. Győr Sándor lelki­­pásztor Igéhez kötötten lebilincselő erővel beszélt a „Női eszmény“-ről. Jó reménységgel vagyunk, hogy az Ur megáldja sok imádsággal előkészített értékes mag­vetését. A merenyei leánykák ügyesen s így nagy ha­tással adtak elő két, Ecsedy Aladár lelkipásztor által írt jelenetet. Úgy a szigetvári, mint a merenyei és istvándi K. I. E. részéről ügyes szavalatok és énekszámok hang­zottak el. Boldog, meleg érzéssel, nagy örömmel telt el a kis tagavató konferencia, lelkivilágunknak drága nap­sugaras napja. A szép fogadalmi ünnepet 3 évi komoly, bibliás és imádkozó munka előzte meg. — A veszprémi ref gyülekezet 36 éven át buzgó tanítónője Makay Zoltánná sz. Lakatos Vilma nyuga­lomba vonult, helyébe Tantó Istvánná sz. Martin Jolánt választották meg egyhangú hívással. — A Nagyalföld­ről Tótvázsonyba érkező telepes atyafiakat vacsorán látta vendégül a gyülekezet öt család 44 fővel. — A nyár folyamán a gyülekezet helyiségeiben katonákat szállá­soltak el. A reggeli könyörgésre felekezeti különbség nélkül jöttek a honvédek. Egy reggel másfélszázan is voltak. — A vasárnapi iskolában jelenleg kilenc cso­portban történik a tanítás. — Az ifjúsági egyesületben tisztújítás volt. Az psszejövetelek minden hétfőn este vannak 8—10-ig. Csütörtök esténként sport este, szom­baton este fürdés, az egyháznak az iskolában beren­dezett pompás fürdőjében. Külön bibliakör működik a leányok, a fiúk, a diákok, az asszonyok, a férfiak és a háztartási alkalmazottak között. A belmissziói bizott­ságban presbiterek is végeznek családlátogatást. A gyüle­kezet gyakorolja az egyházfegyelmet, legutóbb reverzális miatt 5 és 3 évre tiltottak el az úrasztalától. Legutóbb egy pénzügyi főtanácsos nyilvános istentiszteleten eklézsjíát követett s az úrvacsorázók közösségébe visszavétetett. — A Coetus Theologorum, Református Theolo­­gusok Munkaközössége Debrecenben tartott felolvasó- és vitaülésén dr. Török István pápai theol. akad. tanár, a Coetus működő tagja tartott székfoglaló előadást Ke­­resztyénség és a háború címen, melyet számos hozzászólás követett. Az ülést dr. Vasady Béla egyetemi tanár a Munkaközösség vezetője nyitotta meg és zárta be. — A székesfehérvári Ref. Dalkör reformációi ünnepén Veress Jenő honvédesperes tartott előadást. Imádkozott Bóna József. Énekelt a Dalkör. Magánének­kel szerepeltek : Németh József tanító és Szalay László. Orgonán játszott Bobory Mária. Alkalmi versét előaadta Bódás János lelkipásztor. — A csetényi református gyülekezet november 21-én, csütörtökön egésznapos körzeti ifjúsági konfe­renciát tartott Dudar, Csetény, Réde és Bakonyszent­­király ifjúsága részvételével. Á konferencia sorrendje a következő volt: reggel 9 órakor jelentkezés és jelvény feltűzés, fél 10 órakor istentisztelet. Igét hirdetett Ácsai József dudari lelkipásztor, körzetgazda. Fél i 1 órakor a helyi gyülekezet nevében üdvözölte és megnyitotta a konferenciát Kovács József lelkipásztor. Minden gyüle­kezet ifjai közül 1 — 1 bibliai igével üdvözölte a konfe­renciát. 11 órakor előadás: „A Biblia és a református ifjú.“ Tartotta: Kovács Bálint konventi ifjúsági lelkész. 12—1 óráig ebéd. 1—3 óráig ifjúsági mtntaösszejövetel. Előadást tartott Szalóky Béla bakonyszentkirályi lelki­­pásztor: „Az imádság és a ref. ifjú“ címmel. Á minta­összejövetel keretében játéktanulás is volt. Befejező áhítatot tartott Kovács Bálint. — Körlevelet küld a székesfehérvári ref. hívek­hez a gyülekezet lelkipásztora Bódás János. A legújabb körlevélben erőteljes hangon tiltakozik az ellen, hogy halottak napján a székesfehérvári református temető ki volt világítva. — A pápai ifjúsági vezetőképző konferencia képei elkészültek, a belső felvételek is aránylag jól sike­rültek. (Az előadó terem bal oldala; előadó asztal Boda előadása alatt, ebéd.) Megrendelhető Pécsvárady Béla s. lelkésznél Szilasbalhás (Veszprém m) levélben dara­bonként 24 fillérért. Ára bélyegben küldhető. !=]i HIVATALOS RÉSZ jjp Belsősomogyi ref. egyházmegye esperesétől. 2042/1940. szám. Értesítés és felliivás. 1. Az Orsz. Ref. Szeretetszövetség vezetősége érte­sítése szerint a siklósi árvaházban 8 fiú (5—12 évesek) várja, hogy a Dunántúl örökbefogadás útján elhelyez­­kedhessék. A fiuk teljesen árvák, vagy olyan szüleik vannak, akik örökbefogadás esetén lemondanának tel­jesen gyermekükről. Amidőn ezt a hírt egyházmegyénk lelkipásztoraival közlöm, felkérem őket, hogy vagy sze­mélyes körükben vagy szószékről hirdessék ki ezt az ügyet és hívják fel az örökbefogadni szándékozókat, hogy forduljanak a Szeretetszövetség vezetőségéhez, vagy a siklósi árvaház vezetőségéhez (Kerekes Viktória diako­nissza, Siklós). 2. Amelyik egyházközségből az 1941. évre szóló kivetések még nem érkeztek be, haladéktalanul bekül­dendők. A választók névjegyzéke is kellő időre beterjesz­tendő. Erdőkocsonya, 1940 november hó 19. Halka Sándor esperes. Pápa, 1940. Főiskolai könyvnyomda. — Felelős vezető: Nánlk Pál.

Next

/
Thumbnails
Contents