Dunántúli Protestáns Lap, 1940 (51. évfolyam, 1-52. szám)
1940-11-24 / 47. szám
1940. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 231. oldal. igénybe azt. Csak azután ez a felbuzdulás, ez a segítség ne szalmaláng legyen. Hanem a testi-lelki törődéssel, fáradsággal eleve számot vető, azáltal meg nem akasztható, a diadalig kitartó önzetlen szolgálat. Hiszem, hogy lelkipásztor testvéreim ezen szolgálat által aranybetűkkel fogják beírni nevüket a Dunántúl újjászületésének történetébe. E tekintetben én útmutatást adni e helyen nem akarok, legfeljebb azt a hosszú, falusi életből nyert tapasztalati igazságot, hogy akár a törpebirtok kiegészítése, akár a telepítés által szerzett kisbirtok ne legyen nagyobb, mint amekkorát egy család, mezőgazdasági cseléd igénybevétele nélkül megművelhet, de akkora mindenesetre legyen, hogy egy népes család megélhetését szerény keretekben ne csak biztosítsa, hanem szorgalommal és takarékossággal forgó tőke gyűjtésre is lehetőséget nyújtson. Mert forgó tőke, vagy legalább is olcsó s részletekben igénybe vehető folyószámlahitel nélkül eredményes mezőgazdálkodást éppúgy nem lehet folytatni, mint ipart, vagy kereskedést. Akik e tárgyban bővebb tájékozódást óhajtanak nyerni, azoknak a földmívetésügyi m. kir. minisztérium szakosztálya, de azt hiszem,.mosonmagyaróvári és tótvázsonyi lelkipásztor testvéreink is készségesen megadják, azt. Tehetségkutatás. Gróf Bethlen István nem minden keserűség nélkül mondta egyik beszédében a következőket: »Divatossá vált, hogy azokat a férfiakat, akik a jnultban a nemze-t sorsát intézték, rövidlátással vádolják; divatossá vált, hogy a múltnak csak árnyoldalait lássák a fényoldalak nélkül«. Sajnos, nemcsak a letűnt kor emberei jutottak erre a sorsra, hanem eszméi is! Sőt azok még roszszabbul jártak, mint az emberek. Az emberekről, ha leszólják is őket, legalább elismerik, hogy voltak, az eszméknek még a létezését is kétségbevonják. Úgy tetszenek, mintha a múltban semmi szép, semmi jó nem lett volna s mindent, ami a közjólétet, a közboldogságot előmozdítja, ők találták volna ki. Itt van például a tehetségkutatás. Semmiről sem írnak, semmiről sem szónokolnak annyit, mint erről. Úgy tüntetik föl, nfmtha a múltban teljesen ismeretlen fogalom lett volna s tisztán az újabb kor vívmánya. Pedig egyidős a protestántizmussal! Azóta, hogy protestantizmus s protestáns iskolák vannak, tehetségkutatás is van. Egyenesen életszükséglet volt ez a protestántizmusra nézve. Mindig érezte, hqgy a számbeli hátrányt csak szellemi felsőséggel pótolhatja s iskolái révén mindent megtett, hogy egyetlen igazi tehetség se menjen veszendőbe. Apáczai, Körösi Csorna Sándor, Bőd Péter, hogy az újabbakról ne is szóljak, az ismeretlenség homályában maradtak volna, ha a protestáns iskolák föl nem fedezték s föl nem karolták volna őket. Se terünk, se időnk nincs arra, hogy fölsorakoztassuk itt mindazokat a nagyokat, akik a protestáns iskolák útján lettek méltó dicsekedései a magyar hazáihakl s a protestáns egyháznak. Köteteket lehetne róluk írni, aminthogy írtak is. Csak a magam munkássági köréből hivatkozom egy-két példára. Mikor ötven esztendővel ezelőtt a karcagi ref. gimnázium igazgatója lettem, anélkül, hogy erre bárki fölszólított volna, tisztán belső ösztönből, első dolgom a tehetségkutatás volt. Átnéztem az elemi iskola Aranykönyveit, kiírtam belőlük a jobb tanulók névsorát s házról-házra járva buzdítottam a szülőket, hogy küldjék a gimnáziumba gyermekeiket. Nagyon sokan megfogadták tanácsomat s boldogok voltak, ha látták, hogy jól tanulnak gyermekeik. Elismeréssel állapítom meg, hogy a gimnáziumot fenntartó egyház mindenképpen segítségemre volt. A szülőnek, ha jól tanult a fia. egy fillérjébe sem került a taníttatás. Büszkén emlegetem ma is, hogy az a kis, akkor még csak négy osztályú gimnázium rövidesen két egyetemi tanárt produkált. Az egyik a nemrégen elhunyt dr. Győrffy István, a másik dr. Németh Gyula, a budapesti kir. Pázmány Péter-Tudományegyetem (egyik büszkesége, európai hírű tudós. M.ind a ketten szegény szülők gyermekei voltak. A karcagi ref. gimnázium támogatása nélkül aligha lettek volna a magyar tudomány oszlopai, sok tekintetben úttörői! Akkor még csendben, zaj nélkül kutattuk a tehetségeket! Nem beszéltünk róla; de dolgoztunk érte. Huszonnyolc esztendeig voltam a pápai ref. gimnázium igazgatója. Az idősebb lelkész urak talán még emlékeznek, hogy mikor a vizsgák befejeződtek, június végén fölhívást intéztem hozzájuk, hogy ha van a faluban szegény, tehetséges, ref. vallású fiú, akiknek a továbbtaníttatása közérdek volna, küldjék Pápára, a főiskola gondoskodni fog. róla. Ha jól emlékszem, akkoriban tizenötben volt megszabva ,a köztartáson a térítők száma, most már megvallhatorn, sokszor huszonöt terítő is volt. A szegény, tehetséges, ref. vallású, falusi gyerekek kaptak ingyen kosztot a köztartáson végzett teendőkért. így voltunk a tandíjmentességgel is! Meg volt szabva, hogy a beiratkozott tanulók 20%-a kaphat tandíjmentességet. Ezt a számot is ritkán tartottuk meg ,a szegény, tehetséges, ref. vallású, falusi gyerekek ezen felül is részesültek tandíjmentességben. Észrevette ezt a főhatóság? nem tudom, Azt tudom, hogy felelőssé nem tett érte soha. így kutattuk régen Pápán a tehetségeket. A múltkoriban elkérte tőlem valaki a Pápai Ref. Collegiumi Diákszövetség tagjainak a névsorát. Mikor visszaküldte, csodálkozva jegyezte pieg, hogy annyi pápai diák tölt be előkelő társadalmi állásokat. A fenntartó testület érdeme, hogy így van! Büszke lehet az iskola a maga tanítványaira; a tanítványok pedig legyenek hálásak az iskolával szemben, amely most igazán nehéz helyzetben van. A pápai ref. főiskola évszázadokon át a szegények iskolája volt. Ha múltjának nagy hagyományait nem akarja megtagadni, a jövőben sem lehet más. Csak úgy tölti be igazán hivatását, ha fölfogja a szegény, tehetséges fiúk ügyét. A válogatás munkáját jórészt elvégzik maguk a szülők. Falusi ember nehezen határozza el magát, hogy tovább taníttassa gyermekét. M.ielőtt elhozná a fiát Pápára, nemcsak családi körben beszéli meg a dolgot, hanem megkérdezi a papot, a tanítót, sokszor a jegyzőit is s csak akkor lesz a gyerekből pápai diák, ha azok tanácsolják. íme, az egyszerű szülők is tehetségkutatást végeznek! Ennek tulajdonítható, hogy kevés iskolának van olyan kedves, válogatott ifjúsága, mint a pápai ref. gimnáziumnak. Nagy felelősség terheli itt a tanári kart is. Sajnos, az eszközök, amelyek a szegény fiúk támogatására szolgáltak a múltban, a jelenben nagyon megfogyatkoztak; de nem fogytak el teljesen! A köztartás, az internátus, a legációk, a Collegiumi Diákszövetség révén mindig sokat tehetünk a szegény fűikért. Talán a volt tanítványoknak is eszébe jut, ha jobb sorba kerülnek, hogy mit köszönhetnek a pápai ref. főiskolának ... Faragó János ref. középiskolai felügyelő.
