Dunántúli Protestáns Lap, 1940 (51. évfolyam, 1-52. szám)
1940-11-10 / 45. szám
218. oldal DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 1940. lése szentségtörés számba ment volna. Történetei, bölcs mondásai, példázatai, aranyigazságai átmentek a mindennapi élet használatába annyira szó- és betűszerinti idézetekben, hogy még a revideált szövegű bibliakiadás kifejezései, csekély stílusbeli változtatásai hallatára is felfigyel a hallgató, vagy olvasó és nem mulasztja el rosszaló megjegyzését megtenni: ami Szentírás, az szent írás és azon ne legyen változtatás. Hovatovább oda jutott a köznép, hogy megváltozott életkörülményei "közt is, űj és modern világban is görcsösen ragaszkodik a régi kifejezésmódokhoz, még akkor is, ha tudja, hogy mai szóhasználattal az értelmet pontosabban ki lehetne fejezni. A megszentelt múlt és az ősi hagyományok iránti tisztelet így kívánja őrizni egy szenvedéssel, áhítattal, lélekkel, hősi küzdelmekkel teli világ sugárfényben úszó ereklyéjét akkor is, amikor már nem kell elrejtőzni az olvasónak és nem kell az ellenséges hatóság rajtaütésétől félteni drága kincsét. 350 év múlva, ma is, ez a fordítás még mindig a Biblia, Isten kijelentése; féltett és méltóságos irásmű, hogy egy idézettel éljek: »a legjobban megbecsült, de legkevesebbet olvasott könyv a magyar protestánsok közt«. Sokszor vitatott hagyatéki tárgy. Hányszor hallani az örökségen osztozkodó népünk körében, hogy: »még a nagy Bibliát is magával vitte, pedig az nekünk járt volna, mert szegény, nekünk hagyta meg«. Sokszor érintetlen tabu. Poros leőkelőségben ott ékeskedik az első szoba terített asztalán s vajmi ritkán nyílik ki. Családi feljegyzések tára, amelybe kegyelettel jegyzik be a születéseket és haláleseteket s reszkető kézzel nyúlnak hozzá, egy kis félelem, egy kis szorongó érzés tölti el a szívet, mintha csak érezné, hogy tartozása van vele szemben. Óriási tekintély, szótlan papirospápa, de a Biblia, amelyre jó hivatkozni, ha igazságait csak a hittankönyvekből ismeri is az ember. És a mindennapi élet küzdelmeiben, egymásközti vitákban, a maga igazságának bizonyításában, nagy sorscsapások idején, úgy tapasztaltam tíz évi lelkipásztori szolgálatom alatt, hogy gyakran előkerül. Egy öreg magyar, amikor a tisztátalan élet bünhödéséről volt szó, azonnal a sikhemi vérfürdőt mondta el, ahogyan Jákob fiai bosszút állottak húgukért Sekhemen. Máskor az egymássá! pörlekedő felek közül az egyik így szólalt meg: »Ügy élek köztetek, mint Lóth Sodomában«, mire a válasz ez volt: »Csakhogy ^ Lót igaz volt, de te nem vagy az«. Öreg bácsik kedvelt találós kérdése a Sámson találós kérdése: »az evőből étek jött ki, .az erősből édes jött ki...« Egészen mindennapi a szegénysorsú Ruth,, a tsalárd Delila, a hálátlan és nagyravágyó Ab^olon, a hetvenkedő Góliáth és a bátor Dávid történeteire való hivatkozás. A szenvedők Jóbot idézgetik: »az Úr adta, az Ür vette el...« A bölcselkedők szeretik: a példabeszédek bölcs mondásait, például: »nem fogja meg a rest, amit az ő vadászásával fogott...« stb. Temetői sírköveken gyakori felirat: »az igaznak emlékezete áldott...« bizonyosan valami önérzet és maga érdemére való gondolat csendül ki belőle. Általában legjobban a történetek, melyek oktatnak és példát szolgáltatnak, vannak beleitatva a nép vérébe. Kevesebb az újszövetségi idézet, itt inkább a hét példázatra, a tékozló fiú történetére s általában az iskolában tanult dolgok a gyakoriak. Mindez a Károlyi bibliafordításra vonatkozik. Ha Bibliáról van szó, csakis ezt értik alatt, s azok, akik jól ismerik ennek szövegét, gyakran megütközve vesznek tudomást azokról a kísérletekről, melyek azt a célt akarják szolgálni, hogy újabb fordítást adjanak a nép kezébe. Nemrégiben egyik igazán buzgó egyházi gondnokunk majdnem fölháborodással adta elő, hogy már a mai világban a Bibliának sem hagynak békét. Mint szerint e legkirívóbb példára a Miatyánk fordítására mutatott rá, amelyet egy Nyíregyházáról széjjelküldött Farkas-féle fordításban így olvasott: »Mennybéli Atyánk ...« Iskolai bibliaolvasás alkalmával megtörtént, hogy egy gyermeknek Czeglédy-fordítású Újszövetsége volt, és amikor az olvasás reá került, a többiek szinte egyszerre kiáltották: »Mát olvasol? Nem úgy van«. Az egyszerű emberek előtt mi hiába hivatkozunk arra, hogy a bibliai tudományok, a bibliakutatás munkája sokat fejlődött a századok folyamán és szükségesnek látszik a mai időben bizonyos változtatás, a magyar falusi nép konzervatív gondolkodása, ősi haigyományok iránti szeretete idegenkedik minden újítástól. "A Szentírás változtathatatlansága mellett bizonyít az a közmondás is, amikor valami kétségbevont irásmű valódiságáról, megmásíthatóságáról van szó: »Nem Szentírás az . ..« A római katolikus egyház, mivel felismerte a Biblia nagy erejű bizonyító fegyverzetét, ma Bibliát ad hívei kezébe, és ugyanazzal a váddal^ mint egykor Káldi, hogy a protestánsok megmásították a Bibliát, űzi propagandáját. Most, ha a mi népünk azt hallaná a szószéken, hogy mi nem az őáltala megszokott szöveggef olvassuk fel a szent leckét és odahaza is meggyőződne erről, igen nehéz helyzetbe jutnánk, mert a másik felekezet propagandáját ha nem is teljesen, de némi részben igazolva látná s talán meg is inogna az a fundamentum, amelyen eddig hitét alapozva hitte. A 350 éves XároYví bibh'afordítás néoünk lelkivilágában ma is az élő Isten kijelentése, erkölcsi alap és zsinórmérték, lelki fegyverzet, nevelő eszköz, amelyet szívesen és áhítattal olvas a rávezetett ifjúsági egyesületi tag és vasárnapiiskolás növendék, vagyis egyszóval: a Biblia. Igen kívánatos, hoagy éppen ma, amikor a vallásos életben is a nagy átalakulások idejét éljük, az átmeneti korszakban meg ne ingassuk a fundamentumot, amelyre népünk hite támaszkodik, hanem megbecsülve a kegyes múltnak ezt a drága kincsét, majd túl vészen és viharon, forrongó és kialakuló világrenden egy békés és nyugodtabb korban próbálkozzunk a felváltás munkájára, ami sohasem lesz könnyű feladat, hisz az elmondottakból kiviláglik, hogy Károlyi fordítása a nép lelkében gyökerezik. De akkor is csak ha minden tekintetben jobbat és használhatóbbat adhatunk. A magyar nép lelke ezt kívánja az »istenes vén ember« munkájának 350 éves jubileumán s valljuk meg, hogy mi magunk is ehhez a néphez tartozunk, onnan jöttünk, azt szolgáljuk és ugyanazt érezzük. Szőny. (Folyt, és vége.) — A győri református diákok Soli Deo Gloria Szövetsége november hó 10-én d. u. 5 órai kezdettel a református templomban Zsoltárestet rendez, melyen előadást tart Bállá Péter budapesti tanár, népzene kutató. Énekel Zámbó István s.-lelkész és az állami tanítónőképző-intézet református növendékeiből alaénekkar. Zsoltárszövegeket mutatnak be a diákszövetségi tagok. Az estet Győry Elemér lelkipásztor bibliamagyarázata és imája fejezi be.
