Dunántúli Protestáns Lap, 1940 (51. évfolyam, 1-52. szám)

1940-10-13 / 41. szám

Ötvenegyedik évfolyam. 41. szám. Pápa, 1940 október 13. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE ____________________________MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP.______________________________------------------------------------------- FŐSZERKESZTŐ: MEDGYASSZAY VINCE PÜSPÖK ------------------------------------------­FELELŐS SZERKESZTŐ DR. PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA I FŐMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: DR. TÓTH LAJOS THÉOL FŐISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ I TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK Megnyitó beszéd a Pápán, 1940. évi október hó 8-án tartott vezetőképző konferencián. Hittestvéri meleg szeretettel köszöntőm dunántúli református egyházkerületünk e vezetőképző konferencián megjelent espereseit, az egyházmegyék ifjúsági meg­bízottait, a körzetgazdákat s a konferencia kedves ven­dégeit. Ennek az összejövetelnek célja a meghívó szerint „a református ifjúsági munka egyetemes érvényű elvi és gyakorlati kérdéseinek megbeszélése“. Az egyetemes elvi kérdések konferenciákon, folyóiratokban s önálló művekben is már annyira tisztázvák és megállapítottak, hogy azt hiszem, inkább a gyakorlati kérdések, a gya­korlati tennivalók megbeszélése fog előtérben állani. Célunk tehát míg általában a hitből hitben való gyara­podás, különösebben az ifjúsági munka terén az egy­házmegyékben, körzetekben és egyházközségekben szer­zett tapasztalatok egymással közlése s ez által munka­készségünk, munkaképességünk emelése, szolgálatunk eredményesebbé tétele. Nem tartozom azok közé, akik dunántúli reformá­tus egyházközségeink már elöregedett, vagy vezető fel­nőtt tagjait általában perdita massa-nak, hitben elcsene­­vészedett, erkölcsben laza, istenf.iúságra képtelen s egy szebb és boldogabb jövendő megalapozására és épít­­getésére alkalmatlan néprétegnek szeretik feltüntetni szó­ban és írásban is. Ennek a sötétlátásnak kézzel fogható és szemmel látható cáfolata az a száz meg száz kicsiny dunántúli gyülekezet, mely a mai próbáltatásos időben is él és élni akar, templomáért és iskoláiért, lelkipászto­rának és tanerőinek megtarthatásáért szinte erejét meg­haladó áldozatokat hoz évről évre. Azok közé sem tar­tozom, akik a mi református magyar népünk, — külö­nösen az éltesebbekben, ezeknél is leginkább a lelkiek­ben, a vallásos élethez tartozókban megnyilatkozott konzervativizmusát; az elődöknél látott, tapasztalt és megszokott életfelfogáshoz nem egyszer tán kissé merev ragaszkodását, minden újtól, minden újítástól való ide­genkedését a hit megfogyásának; a belső vallásos élet és érzés külső látható megnyilvánulásában, a bizonyság­­tételben való ösztönös, magyaros tartózkodását az egy­háztól való elfordulásnak minősítik; akik, ha mások hitéletének megnyilvánulása nem egyezik az övékkel, vagy az általuk felállított, különben igen tiszteletreméltó doktrínákkal, nagyon hamar készek a megítélésre, a kárhozatra vezető szélesúton járással vádolásra. Bizonyos azonban, hogy nem egyszer találkozunk a valóságos vallási közömbösség szomorú jelenségeivel is; a hit nélküli szabad vizsgálódás Istentől és Isten országától elvezető tudományának a mi jó református népünk lelkét is nem egyszer többé-kevésbbé átható mérgével; az anyagiasság előtérbe jutásával különösen azoknál, akiknek nehéz testi munkával kell megküzde­niük a mindennapi szűkös kenyérért, vagy még inkább, akik dús vagyonuk birtokában, a könnyű megélhetés gondtalanságában kevélyen éreznek, sok esztendőre el­tett és elégségesnek látszó javaikban bizakodnak. Bizo­nyos, hogy a nagy világháború vérgőze nem egy magyar szem tisztánlátását elhomályosította az odafentvalók meg­látására is ; s mintha még a jobbak lelkének mélyén ott rejtőző vallásos hit aranyára is rárakodott volna valami iszapréteg. Az is igaz, hogy e mi soha nem tapasztalt rohanással siető időnkben nemcsak a külső véres hadviseléshez, hanem a lelkek belső háborúiban is a bevált régiek mellett új, célravezetőknek ígérkező fegyvereket is használnunk kell, ha az Isten országáért, annak terjedéséért vívott nehéz küzdelemben a veszte­sek, a legyőzőitek nehéz sorsára nem akarunk jutni. Ilyen újabbszerü fegyver a fokozottabb ifjúsági munka, az ifjúságban és ifjúság által a jövendőnek megnyerése és biztosítása magyar református egyhá­zunkban is, dunántúli egyházkerületünkben is. Ennek az ezután is kellő lelkesedéssel és odaadással, de meg­felelő bölcseséggel, tapintattal és mérséklettel végzendő áldásos munkának, szolgálatnak előbbre vitelét, ez által Isten országa határainak kiszélesítését tűzte célul maga elé ez a mi mostani összejövetelünk. Reménységem van, hogy Isten segedelmével ezt a célt ha elérni nem is tudjuk, de futunk a cél felé. Az ifjúsági munka eszközeiről, a különböző egyház­vidék, vagy egyházközség különleges viszonyaihoz, szük­ségleteihez, lelkiségéhez alkalmazkodó módszereiről nem akarok szólni. Legfeljebb annyit, hogy az uniformizáló­­dástól, egykalap alá vonástól, ha szolgálatunk sikerét már eleve veszélyeztetni nem akarjuk, éppen úgy tar­tózkodnunk kell, mint az egyetemes érvényű elvi meg­állapítások és szabályok figyelmen kívül hagyásától. Mondanom sem kell, hogy a mi anyaszentegyházunk nemcsak református, hanem egyenlő mértékben magyar közösség is. A gondjainkra bízott ifjúság mondhatni ki­vétel nélkül magyar. Ez az Isten által nyújtott adottság aranybetükkel írja elénk a mi református ifjú és leány­egyesületeink, bibliaköreink és vasárnapi iskoláink ma­gyar nemzeti irányú vezetését, irányítását. Hogy ennek a szegény, annyiszor levert, de Isten kegyelméből min­dig talpraállt hazának és nemzetnek az édes anyatejjel magunkba szítt, e véráztatta föld és fájó sóhajtásától annyiszor megrezgő levegő által nagyra nevelt, egy év­ezred minden szenvedése és dicsősége által megszentelt szeretete ne csak érzés legyen szivünkben, ne csak dal legyen ajkunkon, hanem olyan életelv, mit jóban, rossz­ban követni, élni kell mind a sírig. Hogy az a minden magyart szeretetben összefűző, egy kemény szirtié tö­mörítő egység, az az egymásért is való élet, melyről manapság annyi szó esik, ne legyen csak szófia, hanem * _____________ __

Next

/
Thumbnails
Contents