Dunántúli Protestáns Lap, 1940 (51. évfolyam, 1-52. szám)

1940-08-11 / 32. szám

152. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 1940. meg, hogy eddig helyet adtak az iskolában. Kiss Sándor tanító pedig a győri énekkart üdvözölte. Löké Károly esperes meleg szeretettel üdvözölte a Nőszövetség buzgó tagjait, közöttük elsősorban Üregdy-Nagy Lászlónét, özv. Krolopp Alfrédnét és Sátory Jenőnét, akik a Nőszövet­ség munkáját irányították. A hívek áldozatkészsége hozta létre ezt a templomot. Ez az áldozat újabb és újabb módon nyilatkozott meg. Legutóbb Üregdy-Nagy Lászlóné adományozott az egyháznak egy gyönyörű, Erdélyben készült úrasztali térítőt. Szép, magyaros hímzésű úrasz­tali térítőt adományozott a Csáky-család is, amelyet Zsindelyné Tüdős Klára tervezett. Magyaros hímzésű szószéktakarót adományozott özv. Krolopp Alfrédné és szőnyeget adományozott Szűcs Antalné. A templom­építés munkájában buzgó lélekkel dolgoztak Tömös­­yáry István, Thurzay Béla és Kiss Sándor presbiterek. Álljon az új templom időtlen-időkig. Hirdesse minden­kor Isten dicsőségét és szolgálja a magyarság ügyét a nyugati végeken ! Akik most negyedévi 3 P előfizetést beküdenek, azok­nak az augusztusi számot a kiadóhivatal díjtalanul küldi meg. Kiadóhivatal: Budapest, V. Pozsonyi-út 58. Csekkszámla száma: 11.968. •• 2 eeeeeeeeeeseeeeeeeeeeeee ——«»»•»»» mmmmmm a l=!i HIVATALOS RÉSZ j[=J Belsösomogyi ref. egyházmegye tanügyi hivatala. 765/1940. Th. Pályázati felhívás. Okleveles állástalan tahitok és tanítónők, akik hajlandók kisegítő vagy segélydíjas kántortanítói állást vállalni, előjegyzés végett jelentkezzenek a tanügyi hi­vatalnál Őrei, u. p. Taszár, Somogy m. Őrei, 1940 augusztus 6. B. Major János — Az Országos Református Tanáregyesület augusztus hó 28—29-én tartja XXXIV. rendes közgyű­lését Debrecenben. Augusztus 28-án szerdán,: 17 órától a református gimnázium gyűjteményeinek megtekintése (állatmúzeum, fizikai és ásványtani gyűjtemény), a kollé­giumi református polgári fiúiskola IV. a) osztályában vitéz Kanabé Dezső c. igazgató bogárgyűjteményének megnézése. 18 óráól szakosztályi ülések a református gimnáziumban. Augusztus 29-én, csütörtökön : 8 órakor választmányi gyűlés a református gimnázium tanácster­mében (I. em.) 8 órakor a kollégium és a Déri Múzeum gyűjteményeinek megtekintése. 10 órakor istentisztelet a Nagytemplomban, prédikál D. Dr. Révész Imre püspök. 11 órakor közgyűlés a Kollégium disztermében. Tárgy­­sorozata: 1. Elnöki megnyitó. 2. Szatmári Lajos hód­mezővásárhelyi református gimnáziumi tanár előadása: „Kitűnőek iskolája a maguk módján“. 3. Alapszabálymó­­dositás. 4. Főjegyzői jelentés. 5. Pénztárosi jelentés. 6. Szakosztályok előterjesztései. 13 óra 30 perckor társas­ebéd az Arany Bika-szálló éttermében. Adja Debrecen sz. kir. város. 16 órakor Debrecen sz. kir. város és a Tiszántúli református egyházkerület könyvnyomda-válla­­latának megtekintése. 17 órakor a Nagyerdő, központi egyetem, klinikák, városi fürdő megtekintése. 20 órakor társasvacsora az Angol Királynő-szálló éttermében. — A Miskolci Ref. Leányegylet Görömböly- Tapolcán levő üdülőházát az idén is megnyitotta a tes­tileg és lelkileg megfáradt testvérek számára. Evangé­­liomi szellemű irányítás, magaslati levegő, elsőrendű ellátás biztosítja a csendes, nyugodt pihenést. Napi tel­jes ellátás 4 (négy) pengőtől. Az érdeklődőknek kívánatra részletes tájékoztatást küld Barcsa Klára, Görömböly- Tapolca, Leányüdülő. — Párisban tizenöt esztendeje működik az orosz­­orthodox theologiai intézet. Összesen 168 hallgatója volt, ebből 70 már felszentelt pap; a folyó iskolai év­ben 18-an tanultak az intézetben. lelkipásztor, tüb. elnök. Kutasi (Somogy) református egyház presbitériuma segély díj as orgonista kántortanítói (VKM 117.845/1940. számú rendeletében engedélyezett) állásra kiírt és ezen lap július elsejei számában közölt pályázatát közlésünk megjelenésétől számított újabb három hétre meghosszab­bította. Továbbiak említett pályázati hirdetésben. Kúp egyházközség pályázatot hirdet kántortanítói állásra. Fizetés díjlevél szerint. Javadalom 21 értékegy­ség, lakás és államsegély. Kötelesség: tanítás, kántori teendők, énekkar vezetése, belmissziói munkában se­­gédkezés. Határidő aug. 21-ig. Kérvények Lelkipásztori hivatalhoz, Kap, u. p. Pápakovácsi küldendők. A bokodi iskolaszék pályázatot hirdet kántor­tanítói állásra. Helyi fizetés 32 értékegység. Osztatlan iskola. Hirdetés megjelent az aug. 1-i Néptanítók Lap­jában. Rendtartás szerinti és származást igazoló okmá­nyokkal felszerelt kérvények Ref. Iskolaszék, Bököd címre aug. 21-ig küldendők. A balatonfüredi ref. egyház helyettes férfi-tanítót keres szabadságolt tanítójának nyugdíjaztatásáig. Erre a megüresedő állásra másik tanítójának átválasztásá­­val az alkalmazott ennek helyetteseként nyer további alkalmazást az ő állásának betöltéséig, de esetleg az egész iskolai év végéig. Kötelesség: Az I—III. osztályok vezetése, bel­missziói munkában segédkezés, kántor akadályoztatása esetén annak helyettesítése. Fizetés: Helyettesnek törvény szerint járó kész­pénz s természetbeni lakás. Az állás szeptember 1-én elfoglalandó. Jelentkezések — okmányokkal, válaszbélyeggel — augusztus 24-ig küldendők a balatonfüredi ref. lelkipásztori hivatalhoz. — A Református Igehirdető augusztusi száma bő és értékes tartalommal jelent meg. Tartalmazza Darányi Lajos és Pákozdy László augusztus 20-i va­sárnapra való igehirdetését, Bereczky Albert, Uray Sán­dor, Ólé Sándor, Ecsedy Aladár, Döbrössy Lajos, Bódás János, Csikai Kálmán, Mikos Lajos, Barcza József, Madarász József, Vecsery János, Czippán János, dr. Mezey Mihály prédikációit és illusztrációkat. A lap negyedévre 3 pengős előfizetési áron rendelhető meg. 10 pengő jutalmat ajánlok fel a házasságlevél díjazásán felül, az alábbi házasságlevél felkutatásáért és megküldéséért. Pap Sándor Barca Szofróniával kötött házasságáról. Ezen házasság 1827—1824. év között köttetett. Címem: Pap Jenő m. kir. alezredes, Budapest, I., Pauler-u. 10, III. 2. Pápa, 1940. Főiskolai könyvnyomda. — Felelős vezető: Nánlk Pál.

Next

/
Thumbnails
Contents