Dunántúli Protestáns Lap, 1940 (51. évfolyam, 1-52. szám)

1940-08-11 / 32. szám

Otvenegyedik évfolyam. . 32. szám. Pápa, 1940 augusztus 11.

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP

A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE

____________________________MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP.______________________________---------------—----------------------- FŐSZERKESZTŐ: MEDGYASSZAY VINCE PÜSPÖK------------------------------------------FELELŐS SZERKESZTŐ DR. PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA I FÖMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: DR. TÓTH LAJOS THEOL FŐISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ I TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK

Részlet

Végh János esperesi székfoglaló beszédéből.*

Bevett szokás az induláskor székfoglaló vagy programmbeszéd tartása. Hódolok ennek az ősi szokásnak, mert konzervatív vagyok. Szeretem a múltat. Nagyra értékelem és megbecsülöm; tiszteletben tartom minden intézményével, erényeivel és hibáival együtt. A múltnak nem csak dicsőségében és sikereiben, hanem gyarlóságaiban és tévedéseiben is Isten kegyelmes ujjmutatását, tanácsoló vagy tiltó parancsát látom: ezt cselekedő, ezt ne tedd! Kimondhatatlanul fáj, mikor a. «múltat ócsárolni, annak embereit, küzdelmeit, eszményeit, diadalait, alkotásait lekicsinyelni s a jelen minden bajáért a múltat okolni hallom. Szerény ítéletem szerint az ilyen lelkiség részint indokolatlan, fölényes elbizakodottságra, részint a felelősségérzet hiányára vagy a felelősség alól kibújni akarásra vall, de semmi esetre sem keresztyéni alázatosságra, alaposságra és komoly önbírálatra. Sokszor gondolok arra, hát mirólunk hogyan fog ítélni a következő nemzedék? »Ne ítélj, hogy ne ítéltessél!« Mindenki, — akit pedig többre hívott el az Isten, az kétszeresen — felelős a jelenért és a jövőért. Ennek a tudatnak kell élni a lelkekbdn a múltak fenhéjázó lebírálása helyett, ez a tudat adja meg az igaz emberi élet programmját, akár keresztyéni, akár nemzeti szempontból nézzük hivatásunkat. Éppen most, nemzeti és egyházi életünk e forrongó szakában hatványozottan kell ezt éreznünk. Ez hitvallásom!

Épen azért a konzervativizmusom nem zárja ki, sőt feltételezi és megköveteli a haladás munkálását. Aki a ^motoros járművek korában jó öreg postakocsin akar bóbiskolva utazni, az nagyon elmarad és mindenünnen lekésik. De üljünk a volánnál mi magunk józanon, előrelátó és oldalra is tekintő szemekkel, hogy a szédületes iram halálsorompónak, halálszakadéknak neki ne rohanjon. Ha homokba dugjuk is a fejünket, az idők szele akkor is fuj, a történelem vihara akkor is tart és eltemet bennünket s mire a szél eláll és a vihar elül, még a helyünket sem ismeri fel senki. De iállva a harcot, a nagy idők változó követelményeihez alkalmazkodva mi is csináljuk, mint Isten eszközei, valami kis mértékben a történelmet s ,annak nem szenvedő alanyai, legázoltjai, hanem cselekvő tényezői leszünk.

A józan konzervativizmus és józan haladás legtermészetesebb találkozási területe az egyház, közelebbről a református egyház. A kálvinizmus alaptermészete: ragaszkodni a múlthoz, az eredeti krisztusi keresztyénséget teljes dicsőségében felragyogtatni a

* Elmondotta a pápai egyházmegye augusztus 8-i esperes beiktató közgyűlésén, Pápán.

hit és élet egyedüli zsinórmértéke: a teljes szentírás alapján. A másik alaptermészete: a haladás, a semper reformári. Azért egyházunk életkérdéssé lett feladatát abban látom: a kálvini reformációnak a Szentírással egyező tanításaitól egy hajszálnyit is el nem hajolni, az isten dicsősége ismeretének a Jézus Krisztus arcán való világoltatása végett mindig tökéletesebb és tökéletesebb módokat és eszközöket alkalmazni. A mi korunk ezeknek a módoknak és eszközöknek a felfedezésében igen gazdag és leleményes. A kor gondolkozása hozza ezt magával: mindenben csak az új iránt nyilvánul érdeklődés. De nyitott szemmel kell ezeket a módokat és eszközöket megnéznünk. Én nem fogadom el őket minden kritika nélkül. Az egyház a Krisztus teste. Ha valamely egyházinak nevezett módszer a Krisztus testét tördeli szét, a tagokat ítéletszékébe ülve osztályozza, — holott ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban, mondja Pál apostol — vagy a Krisztus gyülekezete életének a középpontját, a templomot s a gyülekezeti istenitiszteletet akarja fölöslegessé tenni, azzal a történelmi református egyházat nem építi, hanem rombolja. Krisztus az egyházon keresztül van bennünk és közöttünk. Minden egyházi munka — nevezzük azt bármilyen új .néven — akkor érték, mert akkor a Krisztus szolgálata, ha célja ,a gyülekezeti isteni tiszteletre nevelés, az az iránt való lelki éhség és szomjúság felébresztése,, a testvéri közösség megteremtése és összetartása, nem sippal-dobbal, hanem a Léleknek erejével. Szétszóródó erőkkel nem birt volna a magyar protestantizmus megállani s fennmaradni a nehéz időkben; nem bír megállani ma sem, mikor minden oldalról vele ellentétes szellemi irányzatok ostromolják, ha m£g az egyes apró .gyülekezetekben is szakadások állanak be. Nem azt akarom ezzel mondani, hogy el kell némítani a missziói telket, sót minél intenzivebbé kell tenni a missziói tevékenységet, de szolgálja az az egyház jólfelfogott érdekét, mert akkor szolgálja a misszió Urát és Parancsolóját, a Krisztust. A leghatékonyabb missziói munka pedig a vallásos élet és a mindennapi élet azonossága. Ahol ez nincs meg, ott a festett koporsó típusok alakulnak ki, akik aláássák a keresztyénség hitelét és katasztrófákba viszik a nemzeteket és az egyházat. Erős, határozott, kemény, megingathatatlan református keresztyén jellemeket nevelni a Lélek által, ezeket foglyul vinni a Krisztushoz s beállítani a vitézkedő anyaszentegyház harcos seregébe: ezt tartom minden egyházi missziói munka feladatának és értékmérőjének s ennek a megvalósítására törekvést minden egyházi munkás szent kötelességének.

Ilyen jellemképzőknek kell lenni iskoláinknak. Sokszor vetik fel most már nyíltan is a kérdést: a mai iskolapolitikai irány mellett megérik-e egyházunk szempontjából felekezeti iskoláink a nagy anyagi áldó-