Dunántúli Protestáns Lap, 1940 (51. évfolyam, 1-52. szám)
1940-08-11 / 32. szám
148. oldal DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 1940. zatot és kormányzati munkát, melyet reájuk fordítunk? Ha csak a jelen viszonyokat nézem, kénytelen vagyok e kérdésre nem-mel felelni. De ha a múlthoz fordulok és annak a tapasztalatait, tanulságait próbálom kiolvasni a történelemből, akkor igen-nel kell felelnem. Évszázadok folyamán kiegészítő része volt egyházunknak az iskola az elemi iskolától a főiskoláig. Ezek nevelték az egyház harcosait, lelkészt és világi vezéreit, nagy, történelmi alakjait a templom kulcsáért a megbotoztatást is vállaló falusi kurátortól a gályarabokon keresztül addig a superintendensig, aki a császár őfelsége nevében betiltott egyházi gyűlést megmerte nyitni Isten Őfelsége nevében, vagy egyházkerületünk későbbi nagynevű főgondnokáig, aki a pátenst a császári biztos elő.tt izgató iratnak merte minősíteni. Történelmi tévedés volna azt hinni, hogy azokban a régi református iskolákban valami nagy tanszabadság uralkodott, hogy pl. I. Lipót vagy Mária Terézia idejében iskoláinkban azt és úgy tanítottak, amit és ahogyan akartak. És iskoláink mégis, a legnagyobb elnyomatás idején is reformátusok voltak. Viszont volt idő, mikor a legnagyobb tanszabadság mellett is levetkőzték jellegüket. Mert az iskola jellegét nem az adja, hogy ki s milyen pénzen tartja fenn, még Lnem is az, hogy benne milyen módszerrel, milyen tanmenet és terv szerint tanítanak, hanem az, hogy kik tanítanak. Az iskolának lelke van; s (azt a tanító, magasabb fokon a tanár viszi bele. Küzdenünk kell teljes eréllyel iskoláinkért, egyházunk iskolafenntartó és irányító jogáért, de -ugyanilyen eréllyel és nagy szeretettel kell küzdenünk azért, hogy tanítóink ne csak kormányzatilag és fegyelmileg, hanem lelkileg tartozzanak hozzá egyházunkhoz. Ha ezt a célt elérjük, akkor, de csakis akkor érik meg iskoláink az érettük hozott áldozatot és a rájuk fordított munkát. Főiskolánk benépesítése, ív. Végül kissé részletesebben foglalkozom nőnevelőintézetünkkel. Nőnevelő-intézetiink két tagozatból áll: polgári leányiskolából és liceum-tanítónőképzőintézetből. A liceum a jövő tanévben már három osztályból fog állani, a tanítónőképző pedig már csak kettőből, a IV. és V. évfolyamból. Két év múlva a tanítónőképző elfogy és lesz helyette a négy osztályú liceum, e fglett pedig mint nőnevelő-intézetünk legfelső tagozata: a két évfolyamú tanítónőképző akadémia. Nőnevelésünk kérdésével kapcsolatban felmerült az a .nézet, hogy talán jó volna leánygimnáziumot létesíteni. A leánygimnáziummal kapcsolatban ismét kétfelé ágaztak a nézetek. Volt olyan felfogás, hogy a tanítónőképzővel párhuzamosan kellene a leánygimnáziumot szervezni. Ezen gondolat nyert kifeejzést egyházkerületünk néhány évvel ezelőtt hozott azon határozatában is, melynek alapján egyházkerületünk elnöksége eljárt a kultuszminisztériumban ezen leánygimnázium létesítése dolgában. Megmondom röviden: ezen szándékunk előtt olyan akadályok állottak, amelyeket lebontani és elhárítani lehetetlen volt. /Közben elkészült az 1938. évi XIII. és XIV. törvénycikk, amely a líceum- és tanítóképző akadémiáról szól. Ennek alapján kimondotta egyházkerületünk, hogy megszervezi a líceumot és a tanítónőképző akadémiát. Ezért az akadémiáért egy kis harcot is vívtunk 1938-ban, talán még emlékeznek rá lelkipásztortestvéreim. A harcot az idézte fel, hogy a meglevő hét tanító- és tanítónőképzőből csak hatot engedélyezett egyetemes református egyházunknak a törvényhozás. Ez azt jelentette, hogy egyetemes egyházunknak egyik tanító- vagy tanítónőképzőjét meg kell szüntetnie. A vita a felett folyt közöttünk, hogy melyik legyen a megszüntetendő intézet. E harcban nagy veszedelem fenyegetett minket, kisebbségben levő dunántúliakat, amely veszedelem sokunk szívét összeszorította. Most már megnyugtathatom mindazokat, akiket égetett ez a kérdés, hogy ez a veszedelem már nem fenyeget. Igen jó helyről tudom, hogy rövidesen szükségessé válik a tanítóképzésről szóló 1938. évi XIV. t.-cikknek megfelelő módosítása ... Meg lesz tehát líceumunk és tanítónőképző akadémiánk. Ezt boldog lélekkel hirdetem mindenkinek. Ezért a hét intézetért öröm tölti el szívemet két okból is. Az akadémia révén kezünkben marad a nagyfontosságú tanítónőképzés továbbra is. Higyje el mindenki, hogy nagyon fontos dolog ez és még fontosabb lesz a jövőben. Mi magunk nevelhetünk magunknak tanítónőket ps magunk nevelhetjük női intelligenciánkat. De fontos az akadémia a líceum benépesítése szempontjából is. A líceumot pedig a leánynevelés szempontjából olyan sikerült alkotásnak tartom, hogy azt nem győzöm eléggé hangoztatni és hirdetni. Szeretném, ha minél többen betekintenének a líceum tantervébe és tananyagába, mert akkor meggyőződnének szavaim igazságáról. Középiskola a líceum és nem szakiskola! Nincs benne az a túlterhelés, ami a képzőben volt- Általános és nemzeti alapon álló műveltséget ad, úgy, hogy kielégíti a legmagasabb igényeket is, és mégsem csak elméleti, mint a gimnázium, hanem gyakorlati irányú iskola. Nem vész el a részletek tömkelegében, hanem céltudatosan elméleti és céltudatosan gyakorlati. Nagyszerű harmóniában érvényesül 'benne ez a kettő. A gyermekek jól érzik magukat a líceumban és szívesen tanulnak benne, mert nem terheli túl őket., nem emészti az idegeket, mint tette ezt a túlterheléséről híres tanítóképző. A líceumot senki se hasonlítsa a főzőiskolához, mert a líceum érettségi bizonyítványt ád. Az érettségi elméleti is, meg gyakorlati is, amelyen főzésbeli és egyéb háztartásbeli tudásukról és gazdasági ismereteikről is számot kell adniok a növendékeinek. Csodálatos intuició nyilatkozott meg ennek az iskolatípusnak a felépítésében! Szabó Kálmán lelkésztársam a Református Élet f. évi 25. számában cikket íit »Református leánygimnáziumot a Dunántúlra« címmel. Azt írja, hogy a gyakorlati irányú líceum nem egyenlő értékű középiskola az elméleti irányú gimnáziummal, mert a líceum csak néhány felső iskolába jogosít, de az egyetemre nem nyit utat. A líceum nem helyettesítheti a gimnáziumot! Kedves Ielkésztestvéremnek azt válaszolom röviden, hogy a kultuszkormány még a meglévő leánygimnáziumokat is felülvizsgálat tárgyává szándékozik tenni abból a szempontból, vájjon nem szükséges-é átalakításuk valamilyen gyakorlati jellegű középiskolává. Tehát a kultuszkormány semmi esetre sem járul hozzá ahoz, hogy mi a líceum helyett leány gimnáziumot állítsunk fel. Mert a kultuszkormány nem barátja a leánygimnáziumoknak, sem annak, hogy a leányok özönnel menjenek az egyetemekre. A mi közvéleményünket is meg kell változtatnunk e tekintetben. Az \egyetemekre menjenek u férfiak és helyezkedjenek el kenyérkeresö pályákon, hogy azután megnősülhessenek, a leányok pedig férjhezmehessenek. Ha ez bekövetkezik, azzal a szociális problémák megoldása tekintetében hatalmas lépésekkel megyünk előre.
