Dunántúli Protestáns Lap, 1939 (50. évfolyam, 1-53. szám)
1939-04-09 / 15. szám
1939. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 73. oldal. Szerkesztőségi tapasztalataim kisebbségi sorsban. E lap nagytiszteletű Szerkesztőjének felkérésére készséggel vállalom a fenti címmel kapcsolatos gondolatok papírravetését. Mint a Felvidék számára a cseh uralom alatt megjelenő Református Egyház és Iskola című, egyetemes egyházunk tulajdonát képező lap szerkesztője, mindig azt tapasztaltam, hogy hivatalos lapot szerkeszteni a legnehezebb dolog. Nehéz egyfelől az olvasók miatt, mert magas igényeket támasztanak a lappal szemben. Kívánnák azt, hogy a lap nívós, sokoldalú, érdekes, minden egyházi eseményről tájékoztató, egyházi életünk lelki, szellemi, adminisztrációs kérdéseire feleletet adó legyen. Az olvasó szereti, ha a lap kiszolgálja s mindent készen visz neki s elfeledi azt, hogy a szerkesztő egymaga nem képei mindenre s csak úgy tud nívós és értékes lapot adni, ha az olvasók egyben munkatársak is, akik felelősséget éreznek a lappal szemben, annak készséggel küldenek be cikkeket s ellátják a lap frissességéhez okvetlenül szükséges hírszolgálatot. Hivatalos egyházi lapot szerkeszteni nehéz másfelől a munkatársak miatt. Mindenki, aki cikket vagy egyházi gyűlésről, összejövetelről hosszabb-rövidebb beszámolót ír s beküldi leközlés végett a hivatalos lap szerkesztőjének, elfogult magával szemben. Feltétlenül meg van győződve arról, hogy az nívós és értékes írás. Ezért türelmetlen ,s azt akarja, hogy a lap legközelebbi száma soron kívül hozza az ő írását. Ha a szerkesztőnek más/véleménye van s a beküldött cikket nem találja alkalmáéinak a íeközlésre, vagy pillanatnyilag a lap el van látva egy időre cikkekkel s várni kell, vagy a kis jelentőségű eseményről nagy szóbőséggel megírt, hosszú beszámolót megrövidíti, van akkor harag és megsértődés! Úgyanynyira, ha valaki szereti a népszerűséget, nyugodt lélekkel merem ajánlani neki, hogy semmi körülmények közt se vállalja el valamelyik hivatalos egyházi lap szerkesztését! Kisebbségi sorsban, a volt Csehszlovákiában magyar református egyházi .lapot még nehezebb volt szerkeszteni. Ahhoz, hogy valaki érdekes, sokoldalú, nívós lapot tudjon adni, az kell, hogy az illető kultúrközpontban lakjon, az egyházi élet fókuszában. Olyan helyen, ahol többen vannak tudományosan jól képzett munkatársak, akik egy helyen lakva, hetenként megbeszélhetik a jövő szám összeállítását s kioszthatják egymás közt a felszínen levő kérdésekre, prroblémákra feleletet adó cikkek megírását. Nekünk ilyen helyünk csak egy lett volna: Losonc. A losonci theologiánk előadóitól azonban igazán nem lehetett kívánni azt, hogy még a hivatalos lap szerkesztését is vállalják. Az is emberfeletti munka volt, hogy három hónapig tartó ott tartózkodásuk alatt sürített óraszámmal egy egész év anyagát kellett elvégezniük. Mindig fokozott tiszteletet s nagyrabecsülést éreztünk velük szemben! így történt azután kisebbségi sorsunkban, hogy falun lakó lelkipásztoroknak kellett vállalni a szerkesztés nehéz és sok munkát igénybe vevő kötelességét. A falun élő lelkipásztor pedig akármilyen széleskörű levelezést folytat is, nem képes figyelemmel kisérni az egyetemes egyházi élet minden jelenségét. A csehszlovák köztársaság elnyúlt helyzeténél fogva a személyes érintkezés és találkozás lehetősége csaknem teljesen ki volt zárva s így a munkatársak szerzése, cikkek »felhajtás««-a mindig nagy problémája volt a lapnak. Minden egyházi lapnál végtelenül fontos a hírszolgálat. A jól szerkesztett lapnak minden egyházi eseményről azonnal be kell számolnia. A törekvés meg volt ebben az irányban s lapunk szerette volna a legújabb egyházi események beszámolóit lehozni, mégis hiába volt a köztársaság legtávolabbi helyén lakókkali állandó levelezés, a legtöbbször a napilapok előbb hozták le a ref. egyházi élet legújabb híreit, mint a hivatalos lapunk. A legtöbb esemény hírét megkésve kapta a lap. Nagy gondot okozott, hogy a kinyomtatott lapot postára adása előtt be kellett mutatni a rendőrhatóságnak. Hogy az elkobzás veszélyét elkerüljük, csak kimondottan egyházi kérdésekről volt szabad írni. A csehszlovák hatóság úgyis mindig ellenséges indulattal kezelte egyházi ügyeinket, mert szemében a református egyház egyet jelentett a magyarsággal. A református egyház gyöngítése a magyarság gyöngítését is jelentette, igyekezett azért a nemzeti öntudatot elhomályosítani. Ez megnyilvánult abban is, hogy egyházi lapunknak nem lehetett a magyarság kérdéseiről írni, csak kimondottan theologiai és egyházi problémákról. A lap témaköre "ezzel nagyon szűkre szorúlt, sokat veszített a vonzó és érdekes voltából. Volt Szlovenszkón kb. tízezer szlovák reformátusunk, akik részére az államhatóság külön szlovák egyházmegye felállítását kívánta. Egyetemes Konventünk e kívánságot csak a törvénykönyvünk államhatósági megerősítése után lett volna hajlandó teljesíteni. Ez azonban egyre késett, noha egyik év a másik után múlt el, törvénykönyvünk ott hevert valamelyik minisztérium előadójának iróasztalfiókjában. Történt azután közben, hogy az egyik szlovák református lelkész a csehszlovákiai magyar református egyházunkról tanulmányt írt az ökuménikus mozgalom németországi lapjában és abban úgy állította be a dolgot, hogy a mi magyar református egyházunk vezetősége az, amelyik nem hajlandó felállítani a külön szlovák egyházmegyét és mostohán kezeli a szlovák reformátusok ügyét. Tanulmánya teljesen elfogult s egyoldalú volt és a lehető legkedvezőtlenebb színben állította be magyar református egyházunkat. Saját maga írta meg tanulmányáról a referádát és küldte be Íeközlésre. Természetesen mást kértem fel a tanulmány ismertetésére, aki helyes megvilágításba helyezte a tényeket és megcáfolta a hamis állításokat, megvédte magyar református egyházunk eljárását. Ugyanerről a szlovák református lelkészről halljuk most, hogy a Felvidék egy részének visszatérése után a még ott maradt magyar református egyházközségeket is olyan szívesen és nagy lelki örömmel szeretné bekebelezni a szlovák egyházmegyébe. Bizony nagyon sok gondot és körültekintést kívánt ilyen körülmények közt a hivatalos egyházi lapunk szerkesztése. A legnehezebb volt a helyzet a múlt év szeptemberében a cseh mozgósítás után. A határokat lezárták, az anyaországi, erdélyi lapok cserepéldányai nem érkezhettek be. így belőlük sem híranyagot, sem cikket átvenni nem lehetett. Csehszlovákia területén Statárium volt, egyházi gyűlések megszűntek, erről referáda nem jöhetett. A helyzet teljesen bizonytalan volt, cikket írni s beküldeni senkinek sem volt kedve, aktuális témákról írni nem lehetett, nehogy az izgatás vádjának tegye ki magát valaki. Bizony sokszor