Dunántúli Protestáns Lap, 1939 (50. évfolyam, 1-53. szám)

1939-03-19 / 12. szám

1939. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 61. oldal. hogy tégy theologus, vagy lelkész is képviseli a nem­zeti színeket verseny alkalmával. Jóllehet a diákság többsége az iskolai munkán kívül alig végez valamit, mégsem szabad azt gondol­nunk, hogy nem dolgozik. A vasárnapi szószékhelyette­sítések, »káplániák«, ösztöndíjak és a kollégium ke­retén belül alakult különféle társaságok bőven nyúj­tanak munkaalkalmat. Ezeket, az utóbbiak kivételé­vel, jól fizetik: a vasárnapi szószék-helyettesítés leg­alacsonyabb díjazása kb. 30 P, a s tu den s-k api á no k heti fizetése 50 P, az ösztöndíjak összege pedig! 250 P-től fölfelé kb. 2000 P-ig. Ami a gyülekezeti életet illeti, más körülmények között, más formában, de nagyjából ugyanolyan, mint a hazai gyülekezeti élet. Részletekbe nem bocsátkoz­hatom, pusztán csak arra mutatok rá, hogy itt a lelkész heti munkája nem a lelkészi irodában való foglalatos­kodás, — ami egyébként itt, hazai értelemben véve, teljesen ismeretlen fogalom, — hanem a gyülekezet­látogatás. * Levelem végére érek. Kevés az, amit az ember így közölhet, pedig sokat lehetne és kellene tovább adni, sok olyan tapasztalatot is, amely nem e lap hasábjaira való, de amely a mai forrongó magyar világban nagyon is időszerű lenne. De már ügy is hosszúra nyúlt levelem. Mégcsak annyit, hogy a szemlélő önkéntelenül is összehasonlításokat tesz, összehasonlítja a külföldi viszonyokat a hazaiakkal s még nagyobb szeretettel és ragaszkodással gondol haza, azzal az elhatáro­zással, hogy ami jót külföldön tapasztal, azt otthon is meg kell valósítani. Ezeket írom azoknak, akik érdeklődnek a kül­földet járó diákok iránt. Isten legyen mindnyájunkkal! Belfast. Bíró Ernő. gS® §> @®@®®®®@®@@®®@®®®®®®®®®@®®® ®s® @ ® @ ® 1 VEGYESEK 1 ® (Ü) ® s @ s®®@®®@®®@®®®®@®®®©®®®®®©®®®@ ®®®@s®s — Uj vallás- és közoktatásügyi államtitkár. A Kormányzó Ur Őföméltósága m. kir. vallás- és köz­­oktatásügyi államtitkárrá dr. Jalsoviczky Károly minisz­teri osztályfőnököt a duuamelléki ref. egyházkerület világi tanácsbiráját nevezte ki, akit fontos, új munka­körében tisztelettel köszöntünk. — Dr. Horváth Endre kollégiumunk tanára, a Pápai Jókai Kör főtitkára a Komáromi Jókai Egyesület meghívására Komáromban nagyhatású, mélyenszántó ünnepi beszédet tartott a március 15-i ünnepélyen. Ugyanez alkalommal Varga József IV. é. pn. a Talpra magyart szavalta el. — Március 15-ikét a szokottnál is fényesebb keretek között ünnepelték meg az egyházkerületi tan­intézetek. Délelőtt istentisztelet volt a református tem­plomban, ahol dr. Tóth Endre theol. tanár hirdette az igét hatalmas erővel. A Főiskolai Ifjúsági Képzőtársulat ünnepélyén a Honvédszobornál Nagy Ernő III. é. pn. pályadíjnyertes szép költeményét adta elő, Sülé Jenő IV. é. pn. ifj. elnök gondolatokban gazdag beszédben idézte az első március 15 szellemét. Adorján Gyula VIII. o. t. a Talpra magyart szavalta lendülettel. A kollégiumi vegyeskar Szabó Sándor ének- és zenetanár vezetésével pompásan adta elő Petőfi Nemzeti indulóját. A Honvédszobortól a Petőfi-házhoz vonult az ifjúság. A menetben elől ment a tanári kar, valamint nagy­számú öregdiák. A Petőfi-háznál Árvay Béla VIII. o. t. Petőfi-verset szavalt, Keresztes Kálmán II. é. pn., képző­társasági titkár megkoszorúzta a Petőfi-emléktáblát. A Jókai-háznál Bedegi László VIII. o. t. Sajó Sándor Kobzosének Jókairól c. versét szavalta el és koszorút helyezett a Jókai-emléktáblára. Délben a főiskolai köz­tartáson ünnepi ebéd volt, melyen öregdiákok is nagy számmal voltak jelen. Itt Körmendy Lajos főisk. szénior üdvözlő szavaira dr. Tóth Lajos főiskolai igazgató, dr. Jókay-lhász Miklós, egyházmegyei gondnok, volt pápai diák és dr. Tóth Endre theol. tanár mondott lelkesítő beszédet. Este a színházban Harsányi Zsolt A zenélő óra c, történeti vígjátékát adták elő nagy sikerrel. A darabot megelőzőleg Adorján Gyula VIII. o. t. a Talpra magyart szavalta, a Főiskolai zenekar két darabot adott elő Szabó Sándor tanár kitűnő betanításában. A darab szereplői egytől-egyig igen jól oldották meg feladatu­kat. Szépek voltak a díszletek, melyeket Závory Zoltán festőművész, szintén volt kollégista festett. A rendezés fáradságos munkáját Varga László tanár végezte. A nőnevelö-intézet ünnepélye március 15-én dél­után fél 4 órakor volt az intézet dísztermében. Az em­lékbeszédet Papp Éva tan. kép. tanárnő tartotta, szépen kidolgozott szabad-előadásában. Szerepelt a tanítónő­képzői énekkar Ritókh István remek betanításával és a poigáriiskolai énekkar Könczö! Irén kitűnő vezetésével. Komáromy Irén, Fehér Edit, Leyrer Gabriella növendé­kek szavalattal, Németh Sára és Nagy Erzsébet zongora­­játékkal emelték az ünnepély nagy sikerét. — Bécsben március 12-én d. u. 3 órakor ünnepi istententisztelet volt a reformátusok belvárosi templomá­ban (I., Dorotheer-gasse 16.), amelyen Szabó Imre budapesti esperes hirdette az Igét. Délután 5 órakor szeretetvendégséggel egybekötött műsoros estélyt ren­deztek a Bécsi Magyar Szövetség nagytermében (VII., Museum-str. 7.), amelynek gazdag,műsorán szerepeltek: Szabó Imre, Magyary Zsuzsánna, Hödel Hilda és Dworzák Günther, Woyer Félixné' és a bécsi magyar iskola gyermeknövendékei. — Koo T. Z., a Keresztyén Diákok Világszövet­ségének keleti utazó-titkára március 16-án délelőtt 11 órakor előadást tartott pápai theologiánkon az ifjú­ságnak. Nagyon érdekes beszédében bemutatta, mit mond az ő szülőföldjének, Kínának a bölcsesége az embernek Istenhez, az anyagi világhoz és a felebará­tokhoz való viszonyáról és hangsúlyozta Krisztus töké­letes feleletét az emberi élet e három nagy kérdésére. Délután a Leányegyesület helyiségében arról szólt, mi­ben látszik meg Kína legújabb történetében a keresz­­tyénség hatása. Örömmel hallottuk, hogy bár a keresz­tyének száma csak 5 millió, ez a kisebbség rendkívül nagy szerepet visz a birodalom életében. A délelőtti előadást dr. Pongrácz József, a délutánit dr. Szabadi Béla tanár tolmácsolta. Koo Pápáról egyenesen Kolozs­várra utazott, ahonnét visszatérve a magyar egyeteme­ken fog előadásokat tartani. — A Beíhánia-Egylet 'országos evangélizáló konferenciát rendez Budapesten, 1939. évi március hó 24—27-ig. — Szenei Molnár Albert munkáiból, jelentet meg az esztendő második felében egy testes kötetet dr. Incze Gábor. Ez a munka is páratlanul olcsó áron kerül a kezünkbe, ára mindössze P25 P. Kerületünk minden lelkipásztora megkapta a megrendelő nyomtatványt. A vállalkozást mi is melegen ajánljuk a lelkipásztorok és általában egyházunk minden tagja támogató szeretetébe.

Next

/
Thumbnails
Contents