Dunántúli Protestáns Lap, 1939 (50. évfolyam, 1-53. szám)
1939-03-19 / 12. szám
Ötvenedik évfolyam. 12. szám. Pápa, 1939 március 19. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE ______________________________MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP.__________________________________------------------------------------------ FŐSZERKESZTŐ: MEDGYASSZAY VINCE PÜSPÖK-----------------------------------------FELELŐS SZERKESZTŐ DR. PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA I FÖMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: DR. TÓTH LAJOS THÉOL FŐISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ AHNDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ 1 TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK VERECKÉNÉL állnak a magyar honvédek. Isten kegyelméből megérhettük ezt is. Kell jönnie a többinek is. Sötét felhők járnak körülöttünk. Irtózatos villámok cikáznak, de Isten él és mi hiszünk nemzetünk Istentől adott rendeltetésében. Borúra jön a derű. A szenvedés, a megaláztatás után a felemeltetés. Tagdíjgyűjtés a Szeretetszövetség részére. A Dunántúli Protestáns Lap folyó évi 7. számában Kiss Ferenc, az Országos Református Szeretetszövetség ügyvezető igazgatója foglalkozik azokkal a panaszokkal, amelyeket a lap előbbi közleményei felhoztak a szeretetszövetségi tagdíjgyűjtéssel kapcsolatban. Megnyugtató felvilágosításai mellett még mindig marad bizonyos sötét színben való látás, amelytől maga az ügyvezető Igazgató úr sem mentes. A maga részéről ő is azt panaszolja, hogy a tagdíjgyűjtés megpróbált módszerei közül egyik sem tudta a lelkipásztorok egységes helyeslését megnyerni, továbbá hivatkozik olyan nyilatkozatokra, melyek szerint a borítékrendszer az eddigi próbáknál is rosszabb. Ezzel a két körülménnyel indokolja a konventnek a nőszövetségekre vonatkozó határozatát. Legyen szabad röviden beszélnem saját kis, törpe gyülekezetem tagdíjhozzájárulásáról azzal a céllal, hogy a sötéten látást eloszlassam, illetve enyhítsem. Előre bocsátom, hogy nem tartom fontosnak az egységes eljárás bevezetését a ■ tagdíjgyűjtésre. A lelkipásztorok legyéni tulajdonságai, ízlése, jártassága, a gyülekezetek helyi viszonyai mind' olyan tényezők, amelyek adott esetben más-más módszer felhasználásával Ígérnek eredményt. Nem a módszer tehát a fontos, hanem az eredmény. Mikor itt eredményről beszélek, nem épen a begyült összeg számszerű eredményét értem. Gondolok lelki eredményre: minden lelkipásztor és minden gyülekezet jő szívvel tegyen meg minden lehetőt a Szeretetszövetség támogatására, az eljárás módjára nézve pedig tartsa fenn teljes szabadságát. Ha lelkileg megtettük a maximumot, ami az adott körülmények között lehetséges, akkor az esetleg számszerűleg csekély eredmény is értékes lesz, mint a bibliai szegény özvegy fillére. Gyülekezetemben a múltban minden évben a Szeretetszövetség diakónusa járt házról-házra a tagdíjak beszedése végett és a begyült összeg 16—20 P között mozgott, ami az 1930. évi népszámlálás sze-A rinti 181 lélekszámra vonatkoztatva (bár a lélekszám tényleg már csak 153) megfelel minden lélek után 10 fillér átlagos hozzájárulásnak. Ha ilyen arányban folynának be a tagdíjak mindenütt, akkor 2,000.000 lélek után nem 80.000 P, hanem 200.000 P jutna a Szeretetszövétségnek. Ehhez az adathoz azonban még két megjegyzést kell tennem. A diakónus megérkezésekor általában vallásos estélyt tartottunk, előkészített műsorral, a diakónus és a lelkipásztor előadásásával, így próbálva a hívőket előkészíteni a diakónus fogadására. Továbbá tudni kell azt, hogy a gyülekezet áldozata a valóságban nagyobb volt ennél, mert a diakónus fuvarköltsége és egy napi ellátása (ha utóbbi nem is az egyház pénztára terhére történt), további 6—8 P megterhelést jelentett, amely a Szeretetszövetségre nézve elveszett, ezenkívül a Szeretetszövetséget terhelte a diakónus díjazása. A gyülekezet és a Szeretetszövetség e külön megterhelését óhajtottam elkerülni, mikor ajánlottam a presbitériumnak a lehetséges gyűjtési módok közül a borítékrendszer kipróbálását. A Nőszövetség megalakítása természetesen nálunk is lehetetlennek mutatkozott. Hosszas megvitatás után megállapodtunk a presbitériumban arra nézve, hogy a borítékok kiosztását és összeszedését a KIÉ tagjai fogják elvégezni. Erre a KIE-tagokat előkészítettem. A kitűzött vasárnapon az igehirdetés a szeretet gyakorlásáról szólt és a hirdetések során bejelentettem a gyülekezetnek a borítékok szétosztását és célját. Az ifjak kiosztották a borítékokat, melyeket egy hét múlva, újabb templomi hirdetés után összegyűjtöttek. Harmadik héten, mikor már a gyűjtés eredménye ismeretes volt, alkalmat vettem ismét igehirdetésben felmutatni az adakozás jelentőségét és a hirdetések során — névszerinti kihirdetés nélkül — méltatni a gyülekezet adakozó szeretetét. Az elért eredmény — Isten iránti mély hálával kell ezt feljegyezni — meglepő volt. Begyült 34.90 P, közel kétszerese a régebben évről évre majdnem állandó összegnek. A fenti 181 lélekszámra vonatkoztatva jelent ez az eredmény minden lélek után 19.3 fillért, mely arányban 2,000.000 lélek után kapna a Szeretetszövetség 386.000 pengőt. És a mellett ez az eredmény tiszta bevétel* melyet nem terhel semmi költség sem a gyülekezet* sem a Szeretetszövetség rovására. Jól tudom, hogy abszolut értékben teljesen je. lentéktelen az elért eredmény. De ez a kísérlet meggyőzően mutatja, hogy egyrészt a borítékrendszer nem feltétlenül a legrosszabb (természetesen megfelelő feltételek mellett és előkészítéssel alkalmazva), másrészt, hogy minden gyülekezetben kísérletezéssel meg lehet találni az adott körülményeknek legjobban megfelelő módszert. Nincs biztosítva, hogy ebben a gyülekezetben a jövőben is meglesz hasonló p a p7\
