Dunántúli Protestáns Lap, 1939 (50. évfolyam, 1-53. szám)

1939-02-26 / 9. szám

44’ oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 939. imádsága után dr. Tóth Lajos theol. igazgató üdvö­zölte a vendégeket, akik között ott voltak a pápai ref. gyülekezet, a lelkészképesítő-bizottság, a gimnáziumi és a nőnevelőintézeti tanárikarok képviselői, az aznap vizsgázott s.-lelkészek, valamint a theol. tanárikar1 családtagjai. Az ‘est vidám részében kitört a Vezúv, melynek felvidéki részét Horváth Zsigmond ÍV. é. papnöv. írta, a pápai részt dr. Tóth Endre theol. tanár mutatta be, sok cfe/üs percet szerezve az egybe­gyűlteknek. Teafelszolgálás után, melyet a theol. taná­rok leányai végeztek, dr. Tóth Lajos theol. igazgató meleg szeretettel üdvözölte a Losoncról jött papnöven­dékeket, átnyújtotta nekik a theologiai akadémia aján­dékát: minden egyesnek a Theologiai Tanulmányok című kötetet, valamint nemzetiszín keretű, bibliai igét tartalmazó, névre szóló és az igazgató aláirásával, valamint pecsétjével ellátott emléklapot. Felolvasta ez alkalomból Sörös Béla püspöknek, mint a volt losoncia theologia megszervezőjének és igazgatójának szóló és az összes jelenlevők által aláírt kpszönő és üdvözlő levelet. A losonciak amikor a kötetet átvették, felolvasták az emléklapra írt igét. Az ifjúság nevében Sülé Jenő IV. é. pin. dispenzátor mondott üdvözlő beszédet, melyre a losonciak nevében Vörös Béla IV. é. pn. válaszolt. Varga József IV. é. pn. Bódás János Édes véreink hazajöttetek c. költeményét szavalta, Kalmár Kálmán ÍV. é. pn. a losonci theologia életét, Hamar István IV. é. pn. a felvidéki egyház munká­ját, Pályi János IV. é. nn. a felvidéki legációba­­i^rás tapasztalatait, Végh Dániel IV. é. pn, a losonci theologia falujárását ismertette, közben három felvi­déki templomi éneket mutattak be, melyek a mi Éne­keskönyvünkben nincsenek bent, A szefetetvedégség dr. Benedek Sándor theol. h. tanár bibliaolvasása és imádkozása után közénekkel végződött. — Lelkészképesítő vizsgák. Egyházkerületünkben február 20—22-én folytak le a félévi lelkészképesítő vizsgálatok. A bizottság tagjai voltak Medgyasszay Vince püspök elnöklete alatt Győry Elemér ehker. leí­­készi főjegyző, Ölé Sándor főiskolai gondnok, Fiilöp József esperes, m. kir. kormányfőtanácsos, dr. Molnár Imre ehker. ügyész, ügyvéd, dr. Németh Bálint ügy­véd és a theologiai tanárok. Második lelkészképesítő vizsgálatra öten jelentkeztek teljes vizsgálatra és egy jelölt egy tárgyból javítóra. A vizsgálat eredménye: jeles képesítést nyert Körmendy Laojs; jót Komáromy Imre, Nagy Dániel, Nádasdy Lajos; elégségest Barsi Miklós. A javító vizsga jóra sikerült. Első lelkész­­képesítőre hárman jelentkeztek, ketten teljes vizsgá­latra, egy pedig javítóra. A vizsga eredménye: elég­séges képesítést nyert Fejes László és Nagy Imre. A javító vizsga jóra sikerült. Az úi segédlelkészek ün­nepélyes kibocsátását a bizottság tagjainak jelenlété­ben Medgyasszay Vince püspök végezte, aki komoly .szavakkal buzdította őket a Krisztus anyaszentegyháza hűséges szolgálatára. Az eskü szövegét dr. Tóth La­jos theol. igazgató olvasta. — A szap-csiliznyáradi egyház iskolájában egy­más utáni két vasárnapon kiemelkedő ünnepélyek foly­tak le. Február 12-én a vasárnapi iskolások biblia­versenye volt, mely után a 15 győztes, ki a legtöbb aranymondást tudta, jutalomban részesült. Aznap dél­után műsoros szeretetvendégséget adtak az egyház jószívű asszonyai, melyen 60 gyermeket vendégeltek meg, de az egybegyüít édesanyák és érdeklődők is kedves délutánt élveztek végig, mikor Szénásy Béla tanító előadását hallgatták meg, mely után úgy a gyer­­mekekeL mint a vendégeket uzsonnával kínálták meg a szorgalmas szapi leányok. Csekes Béláné meséje után a község szegényeit látták el sok jó kaaláccsaal, kávé­val. Bizonyságtevés volt ez a nap, mely megmutatta, hogy kicsi gyülekezet is tudja szolgálni az Urat, ha tagjainak lelkében mindenre efegseges nit van. — Februar iv-en nazanas ünnepély Kereteben adták át a győri evangélikus egyháztól kapott hímzett zászlót az iskolának. Csekes Béla lelkész bibliamagyarázata után az iskolások Petőfi-verseket szavaltak, hazafias énekeket énekeltek. Szénásv Béla tanító a zászló tör­ténetét mondta el, végül Csekes Béláné »A tépett zászló« című történetet mondta el. Megható, köny­­nyekre indító volt, amint az iskolát zsúfolásig meg­töltő közönség szívében megfogadta, hogy az új zászló alatt, még hívebben fog összetartani, együtt dolgozva egymás terhét hordozni. A felszaabdulás érzése át­hatotta, boldoggá tette őket, mert míndannyia szívét megdobogtatta a háromszínű lobogó, együtt éreztek a lelkésszel, ki mélyen meghajolt Isten előtt kérésével, hogy nemsokára, minden elszakított magyar a piros­­fehér-zöld zászló alatt egyesülhessen. — A Szombathelyi Reformátusok Lapja legújabb számában érdekes beszámoló található a gyülekezet nagy vállalkozásáról, a templomépítésről. A templom már annyira elkészült Isten segedelmével, hogy csak a -berendezés hiányzik, hogy felavathassák és haszná­latba vehessék. M.ég 10.000 P-re van szükség. Meg­indítja a gyülekezet az ülőhely-megváltási akciót. Az ülőhelyek ára 30 és 5 P között váltakozák a padok fekvése szerint. A perselypénz 1938-ban 803 P volt (a gyülekezet lélekszámú 700!). Úrvacsorával 831 egyén élt. Megindult a folyó évben a férfiak össze­jövetele. A Nőszövetség diakonisszatestvért állít be a gyülekezeti belmissziói munkába. Egyik gyülekezeti tag a diakonissza részére ingyen lakást ajánlott fel, egy másik ágyneműt, többen pedig havonta egy ebé­det, vagy vacsorát. A gyüjtőkönyvecskéken 4500 P folyt be a templomépítésre. !«•••••«••»•« tseae»e»»»•©••••••««« HIVATALOS RÉSZ !!=! & A dunántúli ref. egyházkerület püspöki hivatalától 446/1939. szám. Felliivás. A Magyar Protestáns Irodalmi Társaság elnök­ségének megkeresése alapján felhívom egyházkerüle­tünk nagyobb s vagyonilag erősebb egyházközségeit, hogy évi 20 pengős tag- és előfizetési díjjal a lehe­tőség szerint lépjenek be a Magyar Protestáns Iro­dalmi Társaság rendes tagjai közé. A tag- és előfize­tési díj ellenében kapja az egyházközség a Protestáns Szemlét. Legyen szabad reménylenem, hogy egyház­­kerületünkben több egyházközség is akad, mely az évi 20 pengős díjra akár költségvetésében, akár más módon a kellő fedezetet meg fogja találni. Pápán, 1939 február 23-án. Medgyasszay Vince püspök. ELEJTETT FEGYVEREK címen jelent meg 12 vallásos estélyre megadott teljes műsor, az előadások és bibliamagyarázatok teljes kidol­gozásával. A nagy gyakorlati értékkel bíró 208 oldalas könyvet 3*50 P-ért lehet megrendelni Gyenis János ref. lelkész Drávapalkonya, u. p. Kovácshida címen. Pápa, 1939. Főiskolai könyvnyomda. — Felelős vezető: Nánik Pál.

Next

/
Thumbnails
Contents