Dunántúli Protestáns Lap, 1939 (50. évfolyam, 1-53. szám)
1939-01-29 / 5. szám
24. oldal DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 1939. nálniok. Ha csomagot kaptam hazulról., jök is részesültek benne, igaz, hogy a tavasz első és az ősz utolsó virága az enyém volt, elhozták, örömmel hozták és én örömmel vettem, mert tudtam és éreztem, hogy szeretetik megnyilvánulása volt. Volt rá eset, amikor még gondolatomat is kitalálták. Más iskolába, onnan pedig Haza költözött egy kisfiú. Szerettem volna, ha küldünk koszorút neki. Műkor halálhírét vettük, mi is kiharangoztattuk. Könnyes volt minden szem. Tiszteletes úr, moindá az egyik, van pénzünk a takarékban, — év elején kezdték rakni fillérekből s év végén egy összegben kikapták, — szeretnénk Sanyinak egy koszorút küldeni, tessék elintézni nekünk. Ezt az örömet csak érezni lehetett! S gyönyörű koszorút küldtek a kis iskolatársak elköltözött, liliomlelkű testvérüknek. Egyszer füzetet, máskor darabka ceruzát adtam egyiknek, másiknak. Az eredmény az lett, hogy megérezték, hogy egymás terhének a hordozásával, apró szolgálattevésekkel lehetnek egymásnak igazán testvérei, mert ezután nem én, hanem ők segítették ki egymást szükségeikben. A lelkipásztornak a gyermekekre való hatása mellett nem becsülhető le az sem, hogy épen az iskolában s épen a tananyag végzése közben a gyermekekkel való rendszeres foglalkozás megbecsülhetetlen nevelő hatású magára a lelkipásztorra is. A lelkészek gyakran valami elérhetetlen magasságban élnek a maguk theologizálásával s bár minden szavuknak, minden tettüknek a való élettel kellene szoros kapcsolatban lenni, mégis még pasztorálásukban, az egyénekkel váló beszélgetésükben, tanácsadásukban is annyira más világban élőknek mutatkoznak, hogy szinte bámulatos. Ha azonban a _ gyermekekkel foglalkozik a . lelkész, amikor lépésről-lépésre kell a gyermek .értelmét vezetni. reájön, hogy nem lehet azt máskén tennie, mint úgy, ha kibontakozik abból a képzelt világból s púnt már előbb említettem is, leszáll a gyermek értelméig, a gyermek leikéig, vagyis maga is gyermekké igyekszik lenni, mert csak így tud eredményesen foglalkozni a gyermekekkel. (Folyt, köv.) Várady Lajos, szőnyi lelkipásztor, 56 éves korában meghalt. A vasmegyei Rempehollóson született 1882-ben, ahová holttestét szerettei elszállították, hogy a családi sírban helyezzék el. A gimnáziumot és theologiát Pápán végezte jeles eredménnyel, két félévig tanult a tübingai egyetemen is. "Előbb missziói lelkész volt 1907-től Tatabányán. 1922-től haláláig szőnyi lelkész. Egyházmegyei tanácsbiró és egyházkerületi képviselő volt. Szőnvi temetése a templomban ment végbe. Megjelent a nagy temetési gyülekezetben Lőke Károly esperessel az élén sok palástos lelkész is. A ravatal felett az Igét Filippi 3:12—14. alapján hirdette Csizmadia Dániel neszmélyi lelkipásztor. Ebből az igehirdetésből közlünk néhány gondolatot, amikor Várady Lajos lelkész emlékét megörökítjük lapunkban is. Az ótestamentum papjainak az volt a dolguk, hogy Isten lámpásaira vigyáztak, törődtek azzal, hogy a lámpák mindig égjenek, naponkint friss olajat öntsenek rá. Az újtestamentum papjainak is az a feladatuk, hogy Isten Szentlelke által megvilágosított emberi telkekre vigyázzanak, azokat, rendszeresen, naponkint az Ige táplálja. Várady Lajos lelkipásztor életprogrammja ebben az Igében foglalható össze: Nem mondorm hogy már elértem, vagy már tökéletes volnék, hanem igyekezem. (Filippi 3:12.) Üt ban lévő ember volt. Tovább igyekezett, kereste a célt. Nem elégedett meg a megcsontosodott egyházi élet gépies zakatolásával. Kereste Isten Szentleikét., a gyülekezet gazdáját, aki elhelyezte a szegletkövet, hogy ezen épüljön fel a Lélek által, a Biblia tervei szerint, élőkövekből, hivő egyháztagokból a lelkiház, az egyház. Tudta, hogy az eklézsia Lélek nélkül olyan, mint az üres dióhéj. Lehet erős organizáció, de Lélek nélkül értéktelen és múló. Tanulni vágyó ember volt. Tudta, hogy a jó pap holtig tanul. Egyik kis faluban, Neszmélyen, amikor Békefi Benő lelkipásztor egyfolytában tíz napig hirdette az Igét prófétai tűzzel, Várady Lajos estérőlestére biciklin tette meg a 15 km. utat, tél viz idején, hogy hallgathassa mások igehirdetését. Betegágyán sóvárogva gondolt arra, hogy gyógyulása után segítségül hivja gyülekezetébe a felszabadult (Felvidék egyik misszionáriusát Nehézy Károlyt. A halál jószándékában megakasztotta. Várady Lajos kritizáló ember volt. A megszokott forma, amelyet mjájr a lélek nem tart, csak elkeserítette. Egyenes, őszinte volt. A képmutatás nem volt kenyere. Szolgálata közben keményen megmondta az igazságot és ítélkezése sokszor különállóvá tette. Szives volt a segítésben. A rábízott feladatot mint iskolavizsgáló aprólékos magyarázatokkal végezte. Határtalanul szerette a gyereket, nemcsak a magáét, de másét is. Amikor a gyerekek között lehetett, elfelejtette a gyülekezet sok nagy baját, a javadalmi földeken gazdálkodni kényszerült lelkész az utánjárások és munka töméntelen fáradságát. Az igazság embere volt. Nem elégedett meg az emberek véleményével, bár igen érzékenylelkű és saját igazságát sokra tartotta, ez nem elégítette ki teljesén, többre vágyott, kereste az abszolút Igazságot. A gyülekezeti adminisztrációval nem engedte magát lefoglalni, ellensége volt a sok felszaporodott irodai tennivalónak, a való élet Inkább érdekelte. Érdekelte más gyülekezet lelkimunkája is, lelkészkollégák Isten szerinti tevékenységére felfigyelt, de nem tudott megbarátkozni a papiros belmisszió puszta statisztikájával, amelyikben sok volt a képmutatás és nem mindig fedte a való életet. Gyűléseken, egyházmegyén és egyházkerületen, a jobb ügy érdekében gyakran fel-1 emelte szavát és néha kritikájának ilyenkor olyan volt a hangja, mintha egy ellenzéki párt vezére lett volna. Amig ezt az életet élte, harcban volt. Amig a lelkész előrenyomul, offenzivát kezd, igen sokszor megsebesül, sebeket ád és kap. Óh milyen sokszor hiányát érezheti a lelkész a harcok idején a lelkészbaráti körnek, amelyikben az Irgalmas samaritánus. »bort és olajat« önthetne az útszélen holtelevenen otthagyott lelkészlélek eleven sebére. Milyen jó, ahol van már a gyülekezetben lelkitestvéri közösség, amelyik a lelkészt is az őt csak ledorongolni és ellene eljárni törekvőkkel szemben, megérti, veletart és imádkozik érte, hordozza, emeli a hit szárnyain a kisértés idején. Szerette a szegényt és sokat töprengett azon, hogyan lehetne a Biblia igazságait átültetni a falu életébe, hogyan lehetne a falu legszegényebb rétegét megsegíteni, hogyan lehetne a falusi eklézsiák zömét alkotó kisgazdatársadalmat átvezetni egy különb életbe. g VÁR ADY LAJOS
