Dunántúli Protestáns Lap, 1939 (50. évfolyam, 1-53. szám)
1939-10-08 / 41. szám
206. oldal. DUNÁNTÚL! PROTESTÁNS LAP. 1939. mindezt hűséggel vállalta. S most élete mint nyitott könyv ott van az Örökkévaló színe előtt, Aki bizonyára jóváhagyó szavaival beiktatta őt hű szolgái közé. Ha most Sörös Béla lelki arcát akarjuk meglátni és ha kérdezzük, hogy mi volt ennek legjellemzőbb vonása, akkor igazat kell adnunk a gyászszertartást végző Bertók Béla munkácsi lelkipásztor, kárpátaljai püspöknek., aki a megboldogultat úgy jellemezte, hogy ő az Istennek eljegyzett embere volt. És élete nem volt egyéb alázatnál és szolgálatnál. Alázatosabb ember alig volt nála. Nem akart többet mutatni, mint ami volt. De tudta, hogy Isten bízta reá szolgálatát és éppen azért a világot mindig az Isten szemével nézte. Azt az evangéliomot, melynek elegyítetlen hirdetésére küldetett, át akarta ültetni minden ember leikébe. Munkáját úgy végezte, mintha azt nem is ebben a világban kellett volna végeznie. Érezte küldetését és azt be is akarta tölteni minden körülmény között. Lobogott benne az Isten igéjének szerelme oly mértékben, mint talán egyikünkben sem. És az igehirdetőn e,k a megboldogultra vonatkozó jellemzését igazolta az az osztatlan szeretet és részvét,. amely porainak a losonci temetőbe való kikísérésénél megnyilatkozott. Az igazak emlékezete áldott — és mindörökké fénylenek előttünk. Tőrei Lajos. * A losonci egyház az alábbi gyászjelentést adta ki: »A losonci református egyháztanács és gyülekezet mélységes fájdalommal, de a könyörülő Isten akaratában való megnyugvással jelenti, hogy szeretett lelkipásztora, Főtiszteletű és Méltóságos Sörös Béla a dunáninneni ref. egyházkerület püspöke, a felsőház örökös tagja, a volt losonci theologiai szeminárium igazgatója, életének 63-ik évében, 1939 október hó 2-án visszaadta nemes lelkét Teremtőjének. 33 éven keresztül 'viselte gondját a nagymultu losonci szent gyülekezetnek,. s mint annak Isten leikétől ihletett .igehirdetője, lelki, szellemi és anyagi értékeinek hűséges gondozója, istápolója és fejlesztője, a prófétákat jellemző hűséggel és bölcs előrelátással szolgálta az Urat és szívéhez nőtt gyülekezetét. Példaadó életének fénylő bizonyságai mindenkor előttünk fognak ^világítani. Legyen emléke áldott és megszentelt közöttünk! Nagy lelkipásztorunk földi porhüvelyét gyülekezetünk templomában ravatalozzuk fel és az október hó 5-én d. u. 3 órakor tartandó gyászszertartás után kísérjük ki örök nyugvó helyére, a református temetőbe. Losonc, 1939 október 2. A losonci református egvháztanács. »Az Úrnak irgalmát örökké éneklem. ..« LXXXIX. zsolt. A gyászszertartást a templomban Bertók Béla munkácsi lelkipásztor, kárpátaljai püspök végezte 1 Thess. 2:1—10. v. alapján, a temetőben Kövy Árpád losonci másodlelkész a gyülekezet, Varga Imre rimaszombati lelkipásztor a volt tanítványai, dr. Sziiassy Béla államtitkár^ br. Révay István- és Giller János a társadalmi és politikai közületek nevében vettek búcsút a megboldogulttól. — A temetésen Medgyasszay Vince püspök az egyházkerületünk, dr. Tóth Lajos főiskolai igazgató a pápai kollégium, Végh Dániel és Vörös Béla theologusok pedig a volt losonci theologusok nevében vettek részt. — Öt zsák lisztet adott egy vidéki jóltevő a komáromi református egyháznak a gyülekezeti szegények élelmezésének könnyítésére. Teendőink a gyermekgondozás terén* „Engedjétek hozzám jőni a gyermekeket és ne tiltsátok el őket, mert ilyeneké az Istennek országa.“ Márk 10:14. Krisztus magának követeli a gyermekeket. Ebből mindenek felett két dolog következik. Egyrészt az., hogy .tőlünk azt kívánja, hogy mindent elkövessünk arra nézve, hogy a ránk bízott gyermekek valóban meg is érkezhessenek Hozzá. Aáásrészt pedig az, hogy Ő minden gyermek számára boldogító életnek jelenti ki magát, aki Hozzá érkezik. Egész gyermekgondozó munkánknak tehát azért kell folynia, hogy minél több gyermek elérkezhessék Hozzá. De vájjon ez volt-e igazán a célja a munkánknak? A gyermek-istentiszteletek igehirdetései elég határozottan és világosan zengték-e Krisztus hívó szavát: »Jöjj«. S a vasárnapi iskolai tanítás közben szóhoz jutott-e igazán a Krisztus?. hogy egyénenként zengje a gyermekszivekbe: »Nekem igényem van rátok«. Nem elég, ha általánosan bevezetettekké tesszük a missziói munka különböző ágait, az is fontos, sőt valójában az egyedül fontos, hogy a beállított munkaágak végzése közben az igazi célért küzdjünk és ez igazi eredményekért dolgozzunk. Célt tévesztett az a gyermekistentisztelet, amelyen pusztán arról szőj az igehirdetés, hogy ezt tedd, ezt meg ne. Helytelen az a vasárnapiiskolai munka, amelynek folyamán egyre csak azt hallják a gyermekek, hogy milyen felséges erkölcsi igazságok, parancsok foglalata a Biblia, hogy milyen utolérhetetlen példaadó Krisztus és az ő tanítványköre, hogy megtéretlen szívvel, bűnbánat nélkül is már úgy, amint van, Isten országának birtokosa minden gyermek s ha arról soha sincs szó. hogy minden gyermeknek szüksége van Krisztusra, mert nélküle még a gyermekek sem juthatnak be a mennyeknek országába. Milyen volt a mi gyermekgondozó munkánk? Nem maradt ki belőle éppen a legfontosabb, annak a hangsúlyozása, hogy Krisztus magának követeli a gyermeket, akinek a szívét már az ördög hatalma tartja fogva; magának követeli, hogy új életre segítse. Jézus azt mondja: engedjétek hozzám. Makor közeledik Hozzá a szív? Az imában. De hát gyermekeink imái Krisztushoz közeledések? imádkozásuk nem betanult imák lélek nélküli eldarálása csupán? Hányán tudják közülük kéréseiket egyszerű természetességgel, bízó gyermeki hittel feltárni az Úr előtt? Hányán jutnak valóban az Úrhoz imájuk által? Tapasztalatom az, hogy az ima meghallgatásának csodálatos isteni tényére egyáltalában nem figyelnek. S éppen ezért nincs is látásuk arról,, hogy Isten könyörgéseket meghallgató Atya. Nem is azért imádkoznak Hozzá, mintha volna Valóságos szükségérzetből fakadó kérnivalójuk, hanem mert jól beleverték a fejükbe, hogy imádkozni kell, szokásos és szép dolog. Imádkoztunk-e már eleget azért, hogy gyermekeink tanulhassanak meg igazán, lélek szerint imádkozni? Tettünk-e tanítás közben már valamit azért, hogy erre rásegítsük őket? Tapasztalatom az is., hogy gyermekeink tudják, hogy bűnösek, de arról már nincs látásuk, hogy bűneikkel nagy keserűséget okoznak a mennyei Atyának. Énp ezért nem is fájnak a bűneik. Jézushoz pedig csak az juthat, aki igazi bánattal bánja bűneit. Hányszor 'rajzoltuk előttük a megfeszített Krisztus gyötrődéseit, mintha tulajdon szemeik előtt feszíttetett volna * Részlet Gáty Ferenc felsőörsi lelkipásztor, veszprémi egyházmegyei missziói előadó ez évi jelentéséből.
