Dunántúli Protestáns Lap, 1939 (50. évfolyam, 1-53. szám)
1939-06-25 / 26. szám
Ötvenedik évfolyam. 26. szám. Pápa, 1939 június 25. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LÁP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE ___________________________ MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP.____________________________ FŐSZERKESZTŐ: MEDGYASSZAY VINCE PÜSPÖK FELELŐS SZERKESZTŐ DR. PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA I FÖMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: DR. TÓTH LAJOS THÉOL FŐISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ I TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK Tanítói gyűlésen elmondott egyházi beszéd. Alapige: Lukács XVIII. rész 15—16. verse. Kedves Tanítótestvéreim! Régóta gyakoroljátok azt a szép szokást, hogy ítanév vége felé összegyülekeztek a magyar tenger ieme kies partján, részben azért, hogy viszontláthassátok egymást és a kartársi szeretet kötelékeit még erősebbre fonjátok, részben pedig azért, hogy elnökötök útján értesülést nyerjetek afelől is, milyen nevezetesebb események történtek egy esztendő alatt az egyházmegye és a magyarországi református tanítóság életében. De én mégis úgy érzem, ez a ti összejöveteletek legelső sorban hálaadás akar lenni az irásnt a Gondviselő Isten iránt. Akinek mindig gondja volt reátok és kegyelmével támogatott benneteket abban a nehéz és felelősségteljes munkában, melyet az Ö dicsőségére végeztek. Minden esztendőben az isten nevének segítségül hívásával kezditek gyűléseiteket s azért állok én is most előttetek, hogy gyenge, erőtlen szóval bár, de (hittel és reménységgel eltelve hirdessem Isten beszédét, melyről azt mondja a mi Urunk Jézus Krisztusunk: Az ég és a föld elmúlnak, de az én beszédeim semmiképen el nem múlnak. Hallgassátok kérlek illendő figyelemmel! Ti mindnyájan tanítók vagytok. Élethivatástok az, hogy másokat oktassatok, neveljetek. És én mégis arra kérlek ez alkalommal benneteket, legyetek tanítványokká és telepedjetek le Annak lábai elé, kinél nem volt bölcsebb, szeretőbb szívű tanítója ennek a világnak, az Ür Jézusnak lábai elé és Tőle igyekezzetek megtanulni, miben is áll valójában a tanítói elhivatás. áki csak kevés alkalommal szokta is kezébe Venni szent könyvünket, hogy elmélyedjen az isteni Ige örök igazságaiba, annak is arra a tapasztalatra kell jutnia, hogy áldott minden óra, melyet az Úr Jézussal Való társalkodásban töltöttünk el. Nincs az életnek olyan kérdése, melyre megfelelő választ ne nyerhetnénk a mi Urunktól. Nem hiába mondja a Példabeszédek könyvének bölcs írója: »Az Üitnjak fé'elme feje a bölcseségnek, a bölcseségét és erkölcsi tanításig csak a bolondok utálják meg«. Nehéz és felelősségteljes munka a ti munkátok. A jövendő kiformálása kezeitekbe van letéve, mert (amilyen a gyermek, olyan lesz a jövendő. Ha idejekorán bele hintegetjük a gyermeki lélekbe az istenfélelem, jóság és szeretet magvát: nem kell féltenünk sem egyházunk, sem nemzetünk jövendőjét. Dehát vetni csak az tud, akinek vetőmagja van. Hiába megy ki üres zsákkal mezejére a földműves, hiába járja át széliében és hosszában a maga földjét, ha nincs birtokában a csiraképes mag, bizony csak tövist és bogáncsot fog az teremni. Hiába ül be az iskolába az a tanító, kinek üres a lelkev csak béres lesz az s jiem lehet csodálkozni rajta, ha nem tud eredményt elérni sem a tanítás, sem a nevelés terén. (Pedig kimondhatatlan veszteséget jelent minden nap, melyet nem rendeltetésszerűen használt fel. A mi Urunk Jézusunk azt mondja: az én Atyám mindezideig munkálkodik, én is munkálkodom. Á hivatásának élő tanító munkájában sem lehet szünet vagy megállás. Tudnia kell, hogy a szülők legféltettebb kincseiket, gyermekeiket bízták rá s ezekért a 'gyermekekért felelősséggel tartozik Isten és emberek előtt egyformán. Ezt a felelősséget azonban az érezheti át igazán, aki megteljesedett a növendékei iránti olthatatlan szeretettel. Milyen gyönyörű kép az, melyet az alapul vett szent igék tárnak elénk. Jézus Krisztus szünet nélkül Végzi a mennyei Atyjától nyert szent megbízatását és tanítja az embereket. Egy alkalommal édes anyák mennek hozzá és arra kérik, illesse gyermekeiket. Mennyi hit, mennyi bizodalom nyilvánul meg kérésükben. Úgy érzik, hogy Krisztus kezének érintésétől jobbakká, szentebbekké lesznek azok a kicsinyek. Úgy érzik, hogy az Isten fiának keze nyomán áldás fakad és szebb világ fog beköszöntem az Általa megáldottak életéből. És milyen elszomorító a tanítványok viselkedése. Nem akarják Jézushoz engedni az édesanyákat, sőt megdorgálják azokat. De Jézust még sem tudták megakadályozni abban, hogy magához hívja és megáldja azok gyermekeit. »Engedjétek, hogy a kis gyermekek én hozzám jöjjenek... mert ilyeneké az Istennek országa.« Lehetne-e szebben, meggyőzőbb erővel kifejezni azt a szeretetet, melyet érzett a gyermekek iránt? Minden tanév kezdetén édesanyák viszik gyermekeiket az iskolába, ti hozzátok. Hittel és bizodalommal adják őket gondozástok alá, azt remélvén, hogy derék és hasznos embereket fogtok azokból nevelni. Nem lenne-e Isten elleni vétek, ha ti e bizalommal visszaélnétek? Nem félhetnétek-e joggal Isten büntető ostorától, ha úgy munkálkodnátok, hogy az iskolai évek elmúltával csak a gaz, tövfe és g'yom burjánozhatott fel a gyermeki lelkek mezőin! Megkérdezem tőletek: tudjátok-e ti is olyan szeretettel fogadni tanítványaitokat, mint az Úr Jézus fogadta. Avagy talán haraggal néztek rájuk, mint (olyanokra, akik nektek újabb gondot, újabb munkát szereznek? De szomorú lenne, ha így volna! Eredményes tanítói és nevelői munkát az végezhet, aki úgy tud növendékeire tekinteni, mintha mind az ő A P
