Dunántúli Protestáns Lap, 1939 (50. évfolyam, 1-53. szám)

1939-06-25 / 26. szám

13Q. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1939. (gyermeke lenne. Aki leikéből szereti a gyermeket, az ‘érzi a felelősséget is. Tudja, hogy szavaival, életé­vel, példaadásával úgy kell yilágolnia a rábizott ki­csinyek előtt, hogy mindig útmutató legyen. Ne felejtsétek el,, sok olyan jobb sorsra érde­mes, de szerencsétlen körülmények között élő gyer­mek van, aki nem érezhette még meg a szeretet me­legségét. Vannak durvalelkű szülők, kik tehernek te­kintik a gyermeket, különösen ha több van, mint ők szeretnék s vannak irigy, gonosz testvérek, kik a ma­guk részét féltik testvéreiktől s gyűlölettel tekinte­nek reájuk. öb tegyétek az iskolát a szeretet templomává, testvéreim! Legyetek abban ti a szülők és minden (gyermek egymás testvére, s majd meglátjátok, mi­lyen boldog és örömteljes lesz minden óra, melyet [azok között a gyermekek között tölthettek el, kik szeretnek benneteket, lesik ajkaitokról a szavakat és Istentől nyert talentumaik segítségével úgy végzik el dolgaikat, hogy nektek megelégedést szerezzenek. Régóta mondják: az iskola az egyház vetemé­nyes kertje. Nem ok nélkül áldoznak a 150—200 lé­lekből álló maroknyi gyülekezetek sok száz és ezer pengőt iskoláik fenntartása érdekében. Az egyház, mint lelki édesanya szeréti kicsinyeit, azért ad meg1 mindent nekik, hogy Jemplombajáró, az áldozatkész ősök nyomán haladó új nemzedék válhasson azokból. A tanító a kicsinyek nevelője, a lelkipásztor a felnőtteké. De lehet valaki hittelteljes, magát a sze­retet oltárán feláldozni tudó leghűségesebb lelkipász­tor, szava pusztába kiáltott szó lesz, ha az iskola nem vjégezte el kötelességét és nem vetette meg azt a fun­damentumot, melyre építeni lehet. Kedves Tanítótesvérek! Vállvetve, egymást meg­értve és megbecsülve munkálkodjunk hát a reánk bí­zottakban, sohasem felejtvén el* hogy mi istennek munkaeszközei vagyunk és velünk és rajtunk keresz­tül munkálja a maga szent országának eljövetelét. Dolgozzunk híven és várjuk az áldást Attól, aki te- Iremtett, fenntart és igazgat mindeneket. Szilassy Sándor. Küldetésben: a mások szolgálatában. »Ha megtapasztaltuk az irgalmasságot, nem leszünk fáradtak«. Bodel­­schwingh híressé vált mondása ez. S csakugyan, ha az iember keresi az okát az intézet olyan erőteljes fel­lendülésének, s ha próbáljuk a lelki nyomokat kike­resni, akkor nagy tapasztalattal, az irgalmasság meg­tapasztalásával találkozunk. Bodelschwingnek négy kis gyermeke halt meg egy hét alatt. Isten a nagy fáj­dalmakban mutatja meg legjobban irgalmát. S ez az irgalom frissít fel bennünket újra meg újra arra, hogy mi is irgalmasak lehessünk másokkal szemben. Egy másik betheli lelkésznek a családjában több ideggyenge és epileptikus beteg van; végtelenül alá­zatossá teszi iez a tény azoknak a szívét, akik Istenbe horgonyozták le életüket. Az embert az alázza meg legjobban, hogy: imé én is lehetnék itt, de az Isten gazdag volt kegyelmében. S valami csodálatos erőnek kell ott diakonisz­­szákban és diakónusokban lenni, hogy olyan öröm­mel tudnak szolgálni. Azt egyszerű »megszokással« nem lehet kibírni, amit ők néha végeznek. Mondják néha, hogy nem lehet mindent a szívükre venni, ami körülöttük történik, mert akkor hamarosan kidőlné­nek ők is, a szolgálatukban viszont mégis nagy oda­adást talál az ember. A német theologusok, segédlelkészek nagy része égy vagy két félévre föltétlenül Bethelbe jön. Van egy ú. n. »Kandidatenkonvikt«. Délelőtt együtt dol­goznak valamelyik házban a diakónusokkal, délután pedig ebben a kandidátus otthonban elméleti tovább­képzésben részesülnek. A legutolsó időkig volt egy theologiai főiskola is 40—50 theologussal. Egyik legkomolyabb theologiája volt Németországnak. Most márciusban megszűnt. Évente több magyar diák is megfordult itt. Ezzel kapcsolatban Pastor Kuhlo így emlékezett meg: »Egy magyar professzor Bethelbe jött megismerni az in­tézetet. De azt mondták neki, hogy csak úgy ismer­heti meg a lényegét a dolgoknak, ha felveszi a »blaue Schürze«-t, a diakónusok kék kötényét és együtt dol­gozik. A magyar professzor úgy megszerette Bethelt, hogy azóta egyre küldi diákjait, hogy ismerjék meg a „blaue Schürze’’ varázsát«. »Egy panaszául lah minden évben kevesebbet s egy hálaénekkel többet!« — volt Bodelschwing jelszava. S ha az ember végig megy az utcán, valahonnét mindig kihangzik egy-egy ének. Minden házban van áhítat, — reggel-este. Szü­letésnapján minden beteg külön »rendelhet« éneket s azt aztán az egész beteg-sereg még diadalmasabban zengi, mint egyébként. Van zenekar, van énekkar. A kórházi diakonisszák minden vasárnap reggel egy­két négyszólamú korái eléneklésével ébresztik fel a betegeket. S milyen hálás öröm tud lenni egy-egy betegben! Az ünnepelt beteg esetleg letör egy darabot jubileumi kalácsából és meg is haragudnék, ha el nem fogadnám szeretetének és hálájának a jelét. Mi­csoda öröm volt számukra a konfirmáció! Hálásan hámozzák még a krumplit is. »Milyen nagyszerű a krumpli, jobb, mint a sárgarépa vagy a káposzta« — éneklik. »S aki megtanult hálát adni — mondta valaki Bethelben , az a legbelsejében már egészséges lett!« Somogyi Sándor. ®@®®©@®@®®®®®®®@®®®®®®®®®®®®®®®®®®SiS®@S@ VEGYESEK 1 ® ® ®@; ®®®®@®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®©®®®®®s>®®® — Templomüniiepély Nemesszalókon. Lélek­emelő ünnepélyt tartott a nemesszalóki gyülekezet, templomának hármas jubileuma alkalmával. Ez évben 250 esztendeje annak, hogy az első nemesszalóki re­formátus templom elkészült. Ezt az első — valószí­nűleg sártömésből készített — templomot az 1752-től 1782-ig tartó harmiijc évnyi üldözés alatt elsodorta az idők vihara. 1787-ben határozták el új templom alkotását, melynek építését 150 évvel ezelőtt: 1789- ben fejezték be. Ezt a templomot nagyobbították, magasították és látták el toronnyal *e zelőtt 100 eszten­dővel: 1839-ben. A templomot teljesen megtöltő hely­beli és vidéki hi vek előtt Végh János egyházmegyei főjegyző olvasott lectiót és mondott magas szárnya­­lásu ünnepi imát, mig az igét Györy Elemér egyház­kerületi főjegyző hirdette a kősziklára építő elődök­ről, magával ragadva a könnyes lelkesedéssel ünneplő utódokat. Istentisztelet végeztével Horváth Lajos, a gyülekezet lelkipásztora, e jubileumi év elején 94 [éves korában elhunyt Szalóky Dániel volt erdőcso­­konyai igazgató-tanítóról, a nemesszalóki egyház ál­­ídozatos főgondnokárcl tartott kegyeletes emlékbe­

Next

/
Thumbnails
Contents