Dunántúli Protestáns Lap, 1939 (50. évfolyam, 1-53. szám)
1939-05-28 / 22. szám
1939. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 109. oldal, Ugyancsak az Evangéliom a megoldása a helytelen szociálista gondolkodásnak, a kommunizmusnak, az anarchizmusnak. Ezekben a körökben is az evangélizáció révén kell harcolnunk, csakhogy itt nagyon jól kell ismernünk a Biblia argumentumait ezek ellen a rendszerek ellen, nehogy gyengéknek mutatkozzunk fellépésünkben. Nagyon alapos készültséggel kell ezekben a körökben forgolódnunk, különben nem érünk el eredményt. Milyen felkészültség szükséges az evangélizáláshoz? Az evangélizáció bizonyos elméleti és gyakorlati követeléseket állít munkásai elé. Ezenkívül a lelki tényezők is igen fontosak. Csak az vegyen részt ebben a munkában, aki Pál apostollal együtt el tudja mondani: Krisztusnak szerelme szorougat minket. Ez az első, amit szem előtt kell tartani. Evangélizálni ugyanis annyit is jelent, mint Krisztus szeretetét tolmácsolni, ezt pedig csak az tudja megtenni, aki Krisztustól tanulta meg, mit jelent szeretni. Bizonyos lelki adottság is szükséges a munkához. (1 Kor. 12:29.) Ereznünk kell Isten hívását a munkára, ez adja meg azt a belső erőt, amely minden külső ellenállást legyőz és amellyel úgy tudunk dolgozni, hogy munkánk nem fogja a bizonytalanság látszatát kelteni, A lelki feltételek mellett nagyon fontosak az elméleti és gyakorlati követelések. Minden evangélizátornak kellő bibliaismerettel kell rendelkeznie, sőt módszertani, neveléstani és lélektani kérdésekben is jártasaknak kell lenniök. Jó, ha a lelkipásztorok képezik ki a munkásokat, vagy pedig egy központi kiképző intézetben nyernek kiképzést. Az apostolok is felkészültek a munkájukra. Krisztus iskolájába jártak. A mai világ igényei ugyancsak megkövetelik a felkészülést. A dilettantizmus igen sokat árthat ezen a munkatéren is. A gyakorlati követelmény pedig az, hogy mindenki azon a munkatéren dolgozzék, ahova hivatást érez. Senki se vállaljon két-háromféle munkát magára. Válasszuk ki a nekünk megfelelő munkateret, akár a vasárnapi iskolát, iratterjesztést, házi látogatást, akár az igehirdetést stb. A legfontosabb felkészültséget a csendes imádkozás és szorgalmas írásolvasás adja meg. Minthogy Krisztus gyülekezete királyi papság (1 Péter 2:5, 9, Jer. 1:6, 5:10), így nemcsak az*egyházi hivatalt viselők, de a gyülekezet minden arra alkalmas tagja résztvehet ebben a munkában. Az egyházi hivatalnak fel kell használnia a gyülekezetben meglevő lelki adottságokat és erőket. Ezeket munkába állítva, nagy eredményeket lehet elérni és a munka mind nagyobb méreteket ölthet. Amsterdam. (Vége..) Pethe Kálmán. Forrásmunkák: Dr. F. W. Grosheide : Geref. Evangelisatie és Handboek Voor Geref. Evangelisatie. Kétezer fiatalember a KIÉ losonci Nemzeti Konferenciáján A címben jelzett szám egyelőre még nem tény, csak óhaj, amely azonban remélhetőleg teljes egészében valóra válik. Kétezer fiatalember részvételére számít a Keresztyén ifjúsági Egyesületek Nemzeti Szövetsége augusztus 12-től 15-ig Losoncon rendezendő Nemzeti Konferenciáján, ahol első ízben lesz alkalma a csonkaországi és a felvidéki ifjúságnak egymás testvéri közelségébe jutnia. Épen ezért ennek a négy évenként megrendezésre kerülő konferenciának ezúttal az egysé'g minél teljesebb kidomborítása az egyik legfontosabb feladata. Jelszava is »Mindnyájan egyek legyenek«, ami egyébként az ifjúsági egyesületek világszerte használt jelmondata, amely azonban új színezetet nyer e konferencia alkalmából. Ennek az egységnek bibliai megalapozását fogják kutatni a reggeli bibliaköri tanulmányok során, figyelve különösen az apostolok közösségét, ahol »Mindnyájan egy akarattal együtt valának«. Az egységnek az egész magyarság szempontjából való nagy jelentőségét fogja hangsúlyozni a konferencia vasárnap délutáni nagygyűlése, amely az »Egymás terhét hordozzátok« evangéliumi gondolatát fogja szétharsogni a világba. Ennek az egységnek a bizonyságtevő és bizakodó leikül étét fogják tárgyalni a délelőtti előadások, mig az esti gyűléseken az egységnek egyetlen alapfeltételére és egyben betetőzésére mutatnak rá az előadók: Jézus Krisztusra, aki tegnap és ma és mindörökké ugyanaz. Ezlzel a gondolattal fejeződik majd be és ebben csendül ki az egész konferencia, amely minden bizonnyal maradandó hatást fog kifejteni mindazokra az ifjakra, akik vágyakozó lélekkel gyűlnek össze Losonc városának vendéglátó falai között. A KIÉ V. Nemzeti Konferenciája különben jubiláns megünneplése lesz annak a ténynek is, hogy 25 évvel ezelőtt Losoncon tartotta nyári nagygyűlését az Evangéliumi Keresztyén Diákszövetség s ugyancsak Losoncon, a Ladó fennsíkján táborozott a (az akkori Budapesti Református Ifjúsági Egyesület BRIE) cserkészcsapata, amely a nagyranőtt magyar cserkészmozgalomnak az Evangéliumon nevelkedett cserkészvezetők legjavát adta. A KIE-t egyébként familiáris kapcsolatok is kötik Losonchoz, amennyiben a KIE-mozgalom egyik megalapítója, Szilassy Aladár, valamint fia, ifjabb Szilassy Aladár, a magyar cserkészet forrószívű megindítója is ennek a városnak a szülötte és porladó tetemük is Losonc temetőjében nyugszik. A KIÉ Nemzeti Szövetsége minden fiatalembert nagy szeretettel hív és vár erre a nagyszabású ifjúsági megmozdulásra. Tájékoz t a t ó a missziói jelentőivek kitöltéséhez. A lélekszámadatoknál a jelenlegi állapotot kell alapul venni. A gyermekek istentiszteleti részvételén a felvezetést értjük; gyermekistentiszteleten pedig külön a gyermekek számára tartott istentiszteletet. A vasárnapi bibliai iskolai előkészítést a vezetők számára a lelkésznek kell végezni. Időszaki az a vasárnapi biblia iskola, amely az év egy bizonyos szakában, pl. nov. 1—febr. végéig tart. Lelkileg gondozott ifjak, vagy leányok azok, kikkel bibliakörben vagy egyesületben foglalkoztak. Serdülő munka a 12—16 éves ifjak vagy leányok lelkigondozása. Fiúk vagy leányok bentmarasztása a templomban helyenként még fennálló ősi szokás. A házasságra lépők előkészítésén lelki előkészítést kell érteni. Bibliakört kisebb csoportban közös eszmecserével tartunk; a bibliaórán többen vannak jelen és nincs közös eszmecsere. Házi áhítatot végezhet a családfő, vagy a család együtt; a házi istentiszteleten a lelkész szolgál. Női bizottság az, amelyiknek nincs külön szervezete. Nőszövetség az, amelyik ügyrend alapján mű-