Dunántúli Protestáns Lap, 1938 (49. évfolyam, 1-52. szám)
1938-02-13 / 7. szám
Negyvenkilencedik évfolyam. 7. szám. Pápa, 1938 február 13. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LÁP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE ____________________________ MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP.____________________________------------------------------------------ FŐSZERKESZTŐ: MEDGYASSZAY VINCE PÜSPÖK------------------------------------------FELELŐS SZERKESZTŐ DR. PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA, I FŐMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: DR. TÓTH LAJOS THEOL FŐISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ I TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK Szeressétek egymást. Irta és a tatai ref. egyházmegye lelkészértekezletén elmondotta : Somogyi István környe—bánhidai lelkipásztor. János ev. 13: 35. v. Gyakran hallunk emberekről, akik hirtelen halnak meg. Régóta betegek, de a betegséget eltitkolják hozzátartozóik elől, sőt maguk előtt is letagadják. Ezért pusztulnak el olyan váratlanul. Aki nem tartja magát betegnek, az / nem gyógyítja és nem gyógvíttatja magát. Nekünk lelkipásztoroknak ebbe a hibába nem szabad beleesnünk. Nem szabad takargatnunk a betegséget. Nekünk őszintén meg kell állapítanunk és vallanunk hibáinkat és gyarlóságainkat, hogy meggyógyulhassunk belőlük. Magunkévá kell tennünk Pálnak az álláspontját, aki a korinthusi gyülekezetnek azt irta: mi lemondunk a szégyen takargatásáról. Mi gyarlók vagyunk ugyan, de az evangéliom, melyet hirdetünk, minden hívőnek idvességére való. (II. Kor. 4:2 stb. v.) Nekünk magunknak is. A mi kísértésünk ugyanis az, hogy igen sokszor másoknak hirdetjük csak az igét, magunknak nem. Mi magunkat befejezett, kész, változhafatlan, a tökéletességre eljutott embereknek tartjuk, akikhez nem, csak akiktől szólhat az ige, a tanítás, a tanács. A magyar közmondás azt mondja, hogy a cipésznek a cipője, a szabónak a ruhája rongyos. Vagyis, amit nekik kellene megcsinálni. És ennek a közmondásnak az alapja a megfigyelés. Az emberi gyarlóságnak a képe,. Ugyanaz, mintha valaki a jót, a helyeset, az Isten akaratát mással akarja tétetni, de maga vagy nem teszi, vagy nem tudja tenni. »Arról ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok.« Hányszor hangzik el ez az ige a szószékről a gyülekezet felé, de arról sokszor megfeledkezünk, hogy ez az ige nekünk is szól, sőt megítél bennünket. Azt mondja, hogy csak akkor vagyunk Jézus tanítványai, ha egymást szeretjük. Ha mi, lelkipásztorok, szeretjük egymást,. Ez azonban nincs így. Nem szeretjük egymást. Nem ezért veszítettük el hitelünket? Nem ezért tartanak kenyérért dolgozó hivatalnokoknak bennünket? Mennyi gyarlóságot hoz belőlünk felszínre egyegy választás is. Amit hirdetünk, ha magunkon kell kipróbálni és megvalósítani, sokszor nem sikerül, mert gyenge az akaratunk. Ezért mondják: vizet prédikál és bort iszik. Milyen lenne az a gyülekezet, amelyet csak papokból alakítanának? Békességes, egymástszerető, megbocsátó, adakozó, összetartó?! Ha egymást szeretitek, akkor az én tanítványaim vagytok, különben nem. Először tehát teljesítenünk kell a feltételt s csak azután van jogunk a Krisztus tanítványainak neveznünk magunkat. Tudjuk, ismerjük a szeretetnek a tartalmát, mibenlétét Pál apostol gyönyörű összefoglalásából. A szeretet hosszútűrő; mennyi türelmetlenség van a papi gyűléseken. Nincs türelmünk egymás meghallgatására sem. A szeretet nem irigykedik; nem irigykedünk-e? A szeretet nem kérkedik; nem kérkedünk-e? A szeretet nem fuvalkodik fel, nem cselekszik elvtelenül, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem örül a hamisságnak, ha a szomszédról valami rosszat mondanak! Nézzünk csak bele a tükörbe ! A lelkipásztor társtalanul él, hangzik sokszor ez a keserű megállapítás. És jogosan Pedig nem is élünk egymástól messze, csak néhány kilométerre, de mégis olyan távol, mintha egy-egy tenger ellenkező partján lennénk. Az én küzdelmeim nem érde! kelnek, az én örömöm hidegen hagy, az én szomorú! ságom nem ér el hozzád : ezt majdnem minden lelkipásztor elmondja lelkipásztor társának. Milyen messze vagyunk Pál megállapításától, ha szenved egyik tag, vele szenvednek a többi tagok is stb, Pedig egy a sorsunk, egv törvény alatt állunk, egy a hivatásunk, j- felelősségünk, egy az Urunk, egy az Atyánk, egy a Krisztusunk, aki azt mondta: Arról ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok. Adja az Isten, hogy kész legyen mindenkor a szemünk a látásra, fülünk a hallásra, szivünk és életünk a megjobbulásra, megújulásra,. Ámen. Két hollandiai év után. Az Ige szolgája nem asztalfiókja, vagy néhány hivő számára készíti és mondja el vasárnapról-vasárnapra háromnegyed, vagy egy órás prédikációit, mert a templom telve van, mikor a presbitériumtól kisérve bevonul, úgy délelőtt, mint az esti katekizmusprédikáción. A keresztelést nem a harangozó, a bába és a keresztanya jelenlétében végzi a hét valamelyik napján, hanem vasárnap, az istentisztelet keretében s nem a bárba és a keresztanya rebegik el a halk »igen«-t, hanem az apa és az anya állnak meg gyermekükkel az LJr és az Ő gyülekezete előtt és ígérik meg, hogy gyermeküket az Or félelmében fogják nevelni, hogy majd egykor maga tehessen vallást hitéről az Ür és a gyülekezet színe előtt. És az úrvacsorához nem fiatal gyerekek járulnak, hanem az egyház felnőtt, hitvalló tagjai, akiknek űrasztalához járulása ellen nincs kifogás.. Hűen végzik az Ige szolgái a katekizációt (konfirmációi előkészítés). A katekizáció nem egy évig tart az elemi iskola hatodik, vagy a középiskola ne-
