Dunántúli Protestáns Lap, 1938 (49. évfolyam, 1-52. szám)
1938-02-06 / 6. szám
26. oldal DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1938. az egyházmegyékhez, Tiszáninnen azt, hogy külön konferencia akarja megtárgyalni az ügyet, Dunamellék pédig csak a következő évben küldött jelentést. A kon vént újból felhívta az egyházkerületeket és egyházmegyéket a lelkipásztori továbbképzésről évenként összesítő jelentés tételére, a theol. tanári konferenciát pedig a továbbképzés tervének elkészítésére. Azóta évről évre a jelentéstételre való felhívás megismétlődött, a továbbképzés terve azonban nem készült el. Ezért hozta egyházkerületünk a múlt esztendőben a 118/1936. sz. határozatát. Már maga az a tény is, hogy a theol. tanárok országos konferenciája, ahol pedig csupa tudós szakférfiak foglalnak helyet, mindezideig, beleértve ez évi konferenciáját is, nem tudta tető alá hozni a lelkipásztori továbbképzés ügyét, mutatja, hogy olyan nagy munkáról van szó, amit nem lehet egy .emberre bízni és tőle várni a lelkipásztori továbbképzést szolgáló részletes tervezet elkészítését. Egyrészt ez okból, másrészt azért, mert mégis csak reméljük, hogy az egyetemes konvent, illetve a theol. tanárok országos konferenciája megtalálja a módját ennek az égetően fontos és életbevágó kérdésnek, egyetemleges és legjobb megoldására, nem vállalkozhattam abszolút értékű tervezet készítésére, hanem csak a kérdés megoldási módozatainak vázolására. Közreműködésre felkértem a nagytiszteletű theol. tanári kart is, melynek javaslatát sok tekintetben figyelembe vettem jelen előterjesztésem elkészítésénél. A továbbképzésnek két módját legyen szabad a főtiszteletű és nagyméltóságú egyházkerületi közgyűlés szives figyelmébe ajánlanom. Az egyik mód az önképzés. A tudományos önképzés a lelkipásztor munkaerejét- megsokszorosítja,. Igehirdetését megóvja az elsekélyesedéstől és a szellemi vérszegénységtől, pasztorációját épületessé, társadalompolitikai munkáját rendszeressé, általában egész szolgálatát eredményessé teszi. Az önképzésnek igen áldásos eszközévé lehetne és kellene kifejleszteni a Parochiális Könyvtárat, melynek eredetileg úgy is az volt a feladata, hogy a lelkipásztorok tudományos önképzését szolgálja. Sajnos, ennek a feladatnak nem felelt meg mindenben, éppen ezért a lelkipásztori továbbképzés első állomásaként a Parochiális Könyvtár rendeltetésszerű kiépítését jelöljük meg. Benne az anyagi gondokkal küzdő, tudományos müveket vásárolni nem tudó lelkipásztor megkaphatná azokat a segédeszközöket (kommentárok, szakkönyvek a theol. tudományok minden egyes ágából), melyek képessé teszik arra, hogy a mai embernek legyen lelkipásztora. Az önképzés második eszköze egyházmegyénként, vagy kerületi viszonylatban pályatételek kitűzése, megfelelő pályadíjak mellett. Pl. a tatai egyházmegye állandóan tűz ki ilyen pályatételeket, melyeknek kidolgozása nagy leikihaszonnal és tudományos fegyverzetben való gazdagodással jár mindazokra, akik a kérdéssel foglalkoznak. Ezen pályatételek kitűzésénél nemcsak a praktikusság, hanem a tudományos szempont, azaz a mai theol. irányzatoknak érvényesülése kell, hogy a döntő szempont legyen. Az országos tanári konferencia 1937. évi március hó 5—6. napjain tartott ülésében szükségesnek tartja meghatározott időben, azaz egy vagy két havonként megjelenő szakfolyóirat kiadását. Theol. tanári karunk pedig egy havonként megjelenő theol. folyóirat megindítását a kerületbeli Parochiális Könyvtárak számára és egyházközségek terhére. Egy ilyen havonként megjelenő egy ives terjedelmű folyóirat mintegy három pengő évi megterheltetést jelentene az egyházközségek számára, melynek a költségvetésbe beállítása a cél szempontjából nem jelenthet nehézséget. Az országos tanári konferencia elgondolása egy, az egyetemes magyar református egyház összes lelkipásztorai számára kiadandó folyóirat szükségességéről, minden tekintetben helytálló, de szerény nézetem szerint az erők szétforgácsolására vezetne és problematikussá tenné a lap életét. Azt ajánlanánk egyetemes konvent útján az országos theol. tanári konferenciának, hogy meglevő folyőiratjainkat a havonként megjelenő Igazság és Életet és a negyedévenként megjelenő Theologiai Szemlét igyekezzék a cél szolgálatába állítani megfelelő nívóra emeléssel. Ez nem kíván kritika lenni a gyakorlati élet követelményeit nagyszerűen szem előtt tartó és ezekre tudományos megoldást nyújtó Igazság és Élet felett, vagy a lelkipásztori tudományos önképzést, különösen a fiatalabb gárdában igen eredményesen szolgáló Theologiai Szemle felett, hanem egyszerűen csak annak a módnak a megjelölése, hogy az országos theol. tanári konferencia miként keresse a tudományos theol. folyóirat megteremtését. A Theologiai Szemle eddig az ORLE kiadásában jelent meg, a folyó évi augusztus havában Székesfehérváron tartott ÖRLE-gyűlés átadta véglegesen a lap eddigi szerkesztőjének és megindítójának, dr. Csikesz Sándor debreceni egyetemi tanárnak. A legújabb októberi szám nfár nemcsak az ő szerkesztésében, hanem kiadásában is jelent meg. Jövő célkitűzésére vonatkozólag a XIII. évfolyam 1—2. számaiban ezeket olvassuk: »Vezérhelyen továbbra is megmarad az Ige. A hosszabb tanulmányok ellenben, melyek kissé nehézkessé tették a folyóiratot és nem egyszer hozzájárultak a késedelmes megjelenéshez a jövőben, mint a Theologiai Szemle pótfüzetei fognak megjelenni és megküldetni a Theol. Szemle minden előfizetőjének. Annál nagyobb szerep jut a kisebb tanulmányoknak és közleményeknek, melyek a theol. tudományok minden ágát felölelik. Lehetőség szerint még terjedelmesebb lesz a ’könyv- és folyóiratszemle. Úgy a hazai, mint a külföldi theol. irodalom érdeklődésre számottartó termékeit, elsősorban természetesen a tudományos jellegűeket nyújtja a Theol. Szemle ismertetés, esetleg kritika kapcsán. További rovatokként a »Minden kommentár nélkül!«, »Disputa«, »Tudományos élet« stb. szerepelnek. A figyelem kiterjed a rokon tudományokra is, elsősorban a filozófiára és pedagógiára, de a társadalomtudományokra is. Ez utóbbi jelentősége már tagadhatatlan és a lelkészek, theologusok érdeklődésének feléfordulása halaszthatatlan«. Ezekre tekintettel' nem tartanám tanácsosnak új theol. folyóirat indítását sem országos, sem kerületi viszonylatban. 1. Egy 'egyházkerületi folyóiratnál egyházkerületünkön kívül alig lehetne előfizetésre számítani, az évi 660 P kerületbeli előfizetés pedig kockázatossá tenné a megindítást is, de méginkább a huzamosabb fenntartást. 2. Az erők szétforgácsolására vezetne, holott éppen az összes erők összefogására, minél nagyobb példányszámban való megjelenésre van szükség a prosperitás szempontjából. Tanácsos volna a lelkipásztoroknak, illetve a gyülekezeteknek figyelmébe ajánlani ezt a két, maguk nemében értékes orgánumát a lelkipásztori önképzésnek. Egyházkerületünkön belül pedig a nagy ügy szolgálatába igen könnyen nagyobb anyagi áldozat és kockázat nélkül és nagy lelki haszonnal volna beállítható a Dunántúli Protestáns Lap. A legtöbb lelki
