Dunántúli Protestáns Lap, 1938 (49. évfolyam, 1-52. szám)
1938-01-23 / 4. szám
18. oldal DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1938. Haszontalan szolga az, aki ezzel megelégszik, aki saját személye fundamentumára meri építeni munkája minden eredményét. Ha nem a Krisztus evangéliumáért, hanem önmagunkért becsülnek és szeretnek bennünket, igen keserű csalódásokban lehet részünk. Egyszer csak eltűnik a személyi varázs, megkopik az üres sző szépsége, kiapad a nagyrabecsülés nagyon emberi forrása és félredobnak bennünket, mint valami megunt játékot, divatból kiment, elvénült ócska holmit. Érezzük meg, hogy nem ránk, hanem Krisztusra van szüksége ennek a beteg világnak. Érezzük a felelősséget is, ami hivatásunkban ránksúlyosodik, hogy nékünk kell orvoshoz segíteni a halálos beteget. Jaj nékünk, ha tétlenül nézzük a beteg vergődését, élethalálharcát, odaállunk a beteg és az áldott orvos közé, vagy ha a bennünk felmozduló szánakozás segítésre is indítja kezünket, mi magunk akarjuk meggyógyítani. Kárhozatba sodródó lelkek, egyházukat és papjukat talán szerető krisztustalan seregek mutatják, mit ér az ilyen kuruzslás: a magunk prédikálása! 2. A Krisztus* prédikálásnak azonban nemcsak bennünk, hanem hallgatóinkban is van bőven akadálya. Krisztust prédikáljuk.... De Ö kell-e az igehallgatóknak? Nem viszket-e fülük más után? Nem népszerübb-e még ma is, a szép szavakból kiábrándult mai nemzedék előtt is a világszerint való bölcseség, művészet, zsenialitás emberi öntetszelgése, hiú kacérkodása, mint a Krisztus evangéliumának egyszerű, mellékes szempontokkal megalkudni nem tudó, tiszta prédikálása? Kell-e a Krisztus? Az a Krisztus kell-e, akit mi hivatva vagyunk hirdetni? Nem fest-e, termel-e ki a mi korunk más megváltókat, igényeinek megfelelőbb messiásokat? Nem ismétlődik-e meg a Krisztus kortársainak tragédiája, ök akkor úgy hitték, hogy nekik reálisabb érzékű, diktátoribb lendületű, a vér és faj kötelékeit értékelni jobban tudó Messiásra van szükségük s talán éppen hazafias buzgóságukban, Messiást váró türelmetlenségükben taszították el maguktól gonosz kezeikkel az élet Fejedelmét. S ma az a Krisztus kell-e, úgy kell-e, amint elénk rajzolódik az írásokból, szelíden és alázatosan, festett és ráaggatott méltóság nélkül? Kell-e bűnösökhöz lehajló, betegeket gyógyító, áltekintélyeket leleplező, alázatosakat felmagasztaló, láthatók helyett a láthatatlanokra néző új értékmérésével? Kell-e gyermeklelkűsége, a kardot hüvelyébe parancsoló tiirelmessége, szegényeket csendre intő, gazdagokat megindító tekintete, csodáinak ésszerűtlensége, keresztjének bolondsága; áldozata, érdeme, Szentlelke? Kell-e ő maga, a legcsodálatosabb ember, aki Isten? Állj csak elő vele egyszer szégyenkezés nélkül, világosan; félretéve minden stilusfelhőt és szertartáshomályt, félretéve magadat: az óvatosságodat, a tapintatnak mondott gyávaságot, az alkalomvárásnak hazudott hitetlenséget és majd meglátod, hogyan húzódik félre mellőled, aki talán legszivélyesebben gratulált az előtt szónoki sikereidhez. Magad helyett egyszer próbáld meg csakugyan a Krisztust, a szűztől született Istenembert, a halottak közül elsőszülöttet és ma is élőt prédikálni, meglátod, hogy szétrebben a nyájösztön által összetartott sereg, mely téged a saját személyedben talán rokonszenvesnek talál, de Krisztusnak, a szíve mélyén, született ellensége! Mit teszel? Vagy megalkuszol a helyzettel és nem élezed ki küldetésed lényegét: elrejted, félreteszed, alábbszállítod a Krisztust, s te 'növekedni fogsz népszerűségben, tekintélyben, földi gazdagságban, világi befolyásban; vagy pedig inkább el tudod hordozni a magad vereségét, a magad kudarcát, mint megtagadni küldetésedet, hogy őt mint élő valóságot, egész életeket magának igénylő királyt, örök életre és örök kárhozatra elválasztó mennyei bírót állítsd szembe a rádbizottakkal. Ránk nézve a mai Igében megfogalmazott küldetés lehet csak az irányadó. Nem mentség, hogy úgy sem kell a Krisztus. Ö kell a világnak, reá van szüksége, ha tiltakozik is ellene, mint a beteg gyermek, aki fél az orvosságtól és rugkapál ellene. Tiltakozását irányadónak elfogadni bűnös lelkiismeretlenség lenne. Ha tehát mi azért küldettünk, hogy Krisztust prédikáljuk és nem magunkat, ne tagadjuk meg istenadta elhivatásunkat, ha Krisztus nélkül minket szívesebben fogadnának is. Mi nélküle nem járhatunk ha az ő szolgái vagyunk. Csak vele együtt vagyunk azok, akik vagyunk. Számunkra az ő parancsa, az ő ítélete a fontos. * Fel tehát erre a magunkról megfeledkező szent szolgálatra, amely lehetséges, hasznos és dicsőséges! Lehetséges, mert Krisztus ad rá erőt; belső akadályok, külső kísértések szertefoszolnak, ahol az Ö Lelkének tüze villan. A hitetlenség jerichoi falai omlanak össze, ahol nem mi magunk, hanem az Ö erői diktálják a munka ritmusát, s a prédikációk riadói az O diadalát zengik. Hasznos is az ő áldozatos szolgálata, mert földi, múló babérok helyett maradandó élet örök koronájával biztat. Dicsőséges, mert Isten munkatársaivá szentel. Felszentel prófétákká, papokká és királyokká. Elveszítjük, feláldozzuk az életünket, magunkat Krisztusért, de mindent feltalálunk Ö benne, aki minket az Ö örök dicsőségének fényében részesít, ha nem magunkat prédikáljuk, hanem az Or Jézus Krisztust. Ámen. — Rockefeller bölcseleté. Az elhunyt amerikai baptista dollármilliárdos többször elmondta, mi a véleménye a vagyonról, vallásról, emberszeretetről, jótékonyságról stb. íme, pár, kikapott részlet véleményéből : A műveltséget jelentő tényezők egyik legfontossabbika az erkölcsiség és keresztyén vallás haladása. Én sohsem vagyok pesszimista, sohsem esem kétségbe. Hiszek az emberben és az emberi testvériségben és meg vagyok győződve, hogy végeredményképen minden jóra fordul mindenki javára. Tedd mindazt a jót, amit csak tenni tudsz. Légy komoly. Ne légy félénk dolgozni. Tarts ki. Ha tévedsz, emlékezz, hogy tévedni emberi. Kíséreld meg újból és pedig keményebben. A gazdag szülők gyermekeinek koránt sincs akkora eshetőségük a sikerre, mint a fiuknak, akik a vidékről azzal az elhatározással jönnek fel, hogy valamit csinálnak ebben a világban. Addig nyújtózkodjál, ameddig a takaród ér. Szerintem gyorsan lejtőre kerül az a fiatal ember, aki az életet adósságcsinálással kezdi. A tiszta lelkiismeret többet ér és nagyobb vigasztalás, mintha valakinek sok pénze van. Nincs semmi a világban, amit a keresztyén közösséggel össze lehetne hasonlítani: semmi sem tud más kielégíteni csak Krisztus.
