Dunántúli Protestáns Lap, 1938 (49. évfolyam, 1-52. szám)
1938-08-14 / 33. szám
Negyvenkilencedik évfolyam. 33. szám. Pápa, 1938 augusztus 14. DUMNTÜLI PROTESTÁNS LAP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE ____________________________MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. ______________________________--------------------------------------“ FŐSZERKESZTŐ: MEDGYASSZAY VINCE PÜSPÖK --------“-------------------------------FELELŐS SZERKESZTŐ DR. PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA, I FÖMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: DR. TÓTH LAJOS THEOL FŐISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ I TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK A theologia tapasztalati alapja. Irta és a baseli egyetem évi ünnepén felolvasta dr. Heinzelmann G. Rector Magnificus. Fordította : Maller Kálmán soproni lelkipásztor. I ■ -Akkor azonban megvilágosodik, hogy az ilyen tapasztalás érvényességének bizonyítékát egyes-egyedül önmagában kell keresni. Egyedül az az érték dönt érvényessége felett, amit önmagában hord, amihez csak most nyitja meg az utat. Nem vonatkoztatható rajta kívül lévő értékre. Ö maga alkotja meg még csak az élet értékes összegezését. Racionális bizonyíték nem támogathatja ezt a tapasztalatot, ez mindig csak a tapasztalat után jöhet, mégpedig az önigazolás' formájában. Mert legfontosabb érve mások tekintete elől teljesen el van rejtve, magának a vallásos embernek a számáraj a döntés szükségességében van adva. A vallásos tapasztalat általánosságáról azért szó sem lehet. Ugyan ez más ismeretekre is áll, amelyek csak meghatározott embercsoport számára hozzáférhetők. De mig amazok megtartják az általános érvényüség jellegét, amennyiben eléggé kibontakozott értelem esetében törvényszerűen kell jelentkezni a belátásnak, addig a 'vallásos tapasztalatnak még . ez a jegye is elvész. Merít minél mélyebb ez a vallásos tapasztalat, annál jobban érzi önmaga, hogy nemi valami általános érvényű törvény idézte elő, hanem a kegyelem meghatározhatatlan szabadsága. A belső újjászületés senkinek sincs a saját hatalamábian, fii a Lélek, ahova akar és az ember elhívása a szabadon kiválasztó Isten kezében van. Csak egy dolog fokozott mértékben a vallásos tapasztalat sajátja. A végérvényesről, végső létezőről akar kijelentést tenni. Sőt nem csupán akarja, hanem kényszerül erre, mert ez az éntudattal való legbensőbb "kapcsolata folytán a realitásról való legerőteljesebb meggyőződés, amely egyáltalán lehetséges. A theologiát — amennyiben érvényességének alapját keresik — itt is csak vallásos tapasztalatra való hivatkozás igazolhatja. Amint a vallás lényegét nem lehet Megérteni, ha a konkrét tapasztalattól eltekintünk, úgy érvényességi alapja tekintetében sem 1érthető meg, ha eit a tapasztalatot kiküszöböljük. De mindezzel a Feuerbach-féle kritika szellemét valóban kiközösítettük-«? Vagy az ő karjaiba futottunk, amennyiben kijelentettük, hogy a vallásos tapasztalatot az az életmélység igazolja, amibe az emberi én magát belevontnak érzi? Feuerbach ismert ellenvetéseiről azt mondhatjuk, hogy azok ímegcáfolhatatlanok, amennyiben a vallásos tapasztalat keretén belül a természeti kívánságok hatalmát illusztrálják. Valóban elképesztő mértékben az ember az, aki maga alkotja meg magának az isteneit. De Feuerbach maga is dogmatikussá válik, amikor ki akarja mutatni, hogy egyáltalában nincs helytálló vallásos tapasztalat, az mindenestől a vágy terméke. Nagyon is kevéssé veszik figyelembe, hogy ez a mondat, —- legalább is a Wesen des Christejitumsban — csak annak az idealista ismeretelméleti alapelvnek a felhasználása, mely így hangzik: »Megismerjük azt, amit saját magunk csináltunk«. »Ha elgondolod a végtelent, úgy a gondolkodás képességének végtelenségét gondolod el és igazolod, ha a végtelent érzed, ügy az érzés képességének végtelenségét érzed és igazolod. Az értelem tárgya az önmagának tárgyiasult értelem, az érzelem tárgya az önmagának tárgyiasult érzelem.« (Wesen des Chr., Reclam kiad. 63. old.) Ebben az esetben a vallás termé>szetesen az emberi értelem alkotása. De az idealizmus feltételezett ismeretelméleti alaptétele ellen az exisztencia egész rejtélye fellázad és fellázad ám ugyancsak a vallásos én exisztenciájának titka. Mert van vallásos tapasztalat, amely saját kijelentése szerint új énhez jutott a 'régi halálán át. Azt persze senki sem akadályozhatja meg, hogy a távolálló számára az ilyen kijelentés is új illúzióként tűnjön fel. Hogyan is hinne valaki, aki csak a régi ént ismeri, az újban? Itt újból kitűnik, hogy a hit érvényessége alapjait csak önmagában találja meg. A hitetlenség támadásaival szemben csak önmagára van utalva. De a hitre nézve is áll az, hogy nemcsak megkísérlésbe jut, hanem, hogy döntései közben meggyőződésének mindig mélyebb bizonyosságához jut el. így hát nem valamiféle érzések, vagy hangulatok, hanem diadalmas győzelmei lesznek belső igazának mindig újabb bizonyságaivá. Ehhez jönnek azok a bizonyságok, amit neki növekvő világ- és emberis|meret'e ínyujt. Ezek azok az utólagos tapasztalatok, amelyekre a hívők joggal szoktak hivatkozni. Ezek csak abban a pillanatban válnak aggályosakká, amikor arra kellene szolgálniok, hogy a hit mindig örvendező döntése helyébe helyességének tapasztalati igazolását letessék. Ezzel a hittapasztalat megszűnne az lenni ami; világtapasztalattá lenne. Ez azonban elvből sohasem lehet. Ebben igaza van a tapasztalat theologiája elleni ellenvetésnek. A vallásos és általános empirikus tapasztalat közötti egység helyreállítását csak a vallásos tapasztalat tartalmilag helyes meghatározása végezheti el. * Igaz, hogy a tartalmilag helyes és helyettesítr hető vallásos tapasztalat kérdésével ismét új, önálló probléma lépett elénk. Mert bárha a vallásos tapasztalat érvényigényét önmagában hordja is, mégseni vagyunk mentesítve attól a feladattól, hogy minden, nekünk különben megadott, tapasztalattartalommal vitára ne bocsássuk. Hogy közben egy s más, amitf
