Dunántúli Protestáns Lap, 1938 (49. évfolyam, 1-52. szám)
1938-08-07 / 32. szám
NegyvenkiJencedik évfolyam. 32. szám. Pápa, 1938 augusztus 7. A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE ____________________________MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. ______________________________----------------------------------------- FŐSZERKESZTŐ: MEDGYASSZAY VINCE PÜSPÖK “----——------------- -----FELELŐS SZERKESZTŐ DR. PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA I FŐMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: DR. TÓTH LAJOS THÉOL FŐISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ I TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK Gondnoki megnyitó beszéd. A tatai egyházmegye 1938. évi július 20-án Tatán tartott gyűlésén elmondta Thaly Dezső egyházmegyei gondnok. Nagytiszteletű és Tekintetes Egyházmegyei Közgyűlés! Noha már pár hó múlva 20 éve lesz, hogy országunk és ref. egyházunk egyik legnagyobb fia kimondotta, hogy elvesztettük a háborút, azóta nemhogy javultak volna az állapotok, sőt naponta attól rettegünk, vájjon mit hoz a holnapi nap. Mert kétségtelen, hogy a hivő és hitetlen világ közt soha nem volt olyan nagy ellentét, mint napjainkban, miért is mindnyájunknak kötelessége, hogy az egyházunk elleni támadásokat visszautasítsuk és igyekezzünk a hitetleneket meggyőzni. Meg kell változni tehát a világi egyháztagoknak is, az örökölt közönyösséget elvetve érdeklődni kell minden, az egyházzal vonatkozásban levő üggyel és kötelességünknek kell tartani a lelkipásztorok támogatását ügy a missziói, mint minden más, egyházunk építését szolgáló dologban. S bízunk azon láthatatlan hatalomban, mely oly sokszor megmentette már országunkat a végveszélytől. Nemzetünk (jövőjének jobbra fordulásán annál jobban bízhatunk, mert az ország kormányának irányítását egy oly férfiú vezeti már 20 év óta, akinek rettenthetlen bátorságát a háború alatt ellenségei is elismerték, viszont két évtizedes kormányzása alatt higgadt megfontoltsággal igyekezett széttépett országunk ügyének előbbrevitelén. Ezelőtt egy hónappal ülte meg ezen nagy államférfi születésének hetvenedik évfordulóját, fohászkodjunk mindnyájan a Mindenhatóhoz, adjon erőt és egészséget kormányzónknak, hogy még hosszú ideig biztos kezekben tudjuk nemzetünk sorsának intézését. Sajnálattal emlékezem meg dr. Darányi Kálmánnak és kormányának lemondásáról, mert a lemondott kormány igen nehéz időkben rendkívül értékes szolgálatot tett a nemzetnek. Az országos protestáns patronage egyesület a Ráday Gedeon halálával megüresedett elnöki székbe dr. Lázár Andor őnagyméltóságát, egyházmegyénk illusztris tanácsbiróját választotta meg. Ä kegyelmes úr fiatal korától foglalkozott a patronage munkával, s a Dunaalmási Szeretetház egyik nagy védnöke volt eddig is. Örömmel üdvözlöm dr. Zsindely Ferenc egyházmegyei tanácsbiró úr Öméltóságát vallás- és közoktatási államtitkárrá történt kinevezésekor. Az új államtitkár úr felé bizalommal tekint a reformátusság, mert eddigi szolgálatai biztatóak arra, hogy azon a nagyon nehéz őrhelyen, ahová ő a protestáns érdekek őrállójául rendeltetett, a legjobban fogja betölteni nehéz feladatát Üdvözlöm Fáy István egyházra, főjegyző úr Öméltóságát, a csonka ország első vármegyéjének főispánjává történt kinevezésekor. Konkoly Thege Miklós egyházm. tnaácsbiró urat egyházkerületi tanácsbiróvá, dr. Kálmán Rudolf főszolgabíró urat egyházm. jegyzővé, Kocsis Sándor segédlelkész urat héregi, Szabó Kálmán urat etei lelkésszé történt megválasztásukkor. Részvéttel kell felemlítenem azon nagy veszteséget, mely a mezőföldi társegyházmegyét érte érdemekben gazdag gondnokának, Lipcsey Lajos barátomnak elhunytával. Ugyancsak váratlanul halt meg Makláry Károly, a tiszántúli egyházkerület püspöke, aki másfél évi püspöksége alatt is nagy szolgálatokat tett egyházunknak. igen nagy veszteség érte a csehek általi megszállás által már úgy is sújtott Dunáninneni egyházkerületet nagyérdemű püspökének, Balogh Elemér pozsonyi lelkésznek halálával. A megboldogult püspök egyik legbátrabb harcosa volt a megszállott területen élő magyarok ügyének. Részvéttel emlékezem meg László Géza héregi lelkipásztor korai haláláról, aki özvegyet és két kiskorú árvát hagyott maga után. Ugyancsak elhunyt hosszas betegeskedés után Deák József etei lelkipász- I tor. Mély fájdalmában résztveszünk László Zsigmond nagysápi lelkipásztornak felesége elvesztésekor, valamint Tapsonyi Sándor nagyigmándi lelkész Tivadar fiának váratlanul történt szomorú halálakor. Ugyancsak mély gyász érte dr. Szőke Lajos tanácsbiró urat édesatyjának, Galambos János tanácsbiró urat hitvesének halálával. Az elmúlt egy év fontosabb eseményeiről megemlékezve —- szeptember 2-án tartotta a Dunáninneni evang. egyházkerület Tóvároson közgyűlését dr. Sztranyovszky Sándor egyházkerületi felügyelő és Kovács Sándor püspök elnöklésével. Egyházkerületünk elnökségének megbízásából, s annak, valamint egyházmegyénk képviseletében is részt vettünk elnöktársammal együtt a közgyűlés megnyitásán és boldogult emlékű dr. Antal Géza nagy püspökünk szülőházán lévő emléktáblának megkoszorúzásán is. A Székesfehérváron megtartott hetedik országos presbiteri szövetség kongresszusán is részt vettünk elnöktársammal együtt. Ügy az országos presbiteri szövetség, mint az ORLE gyűlésének örvendetes eseménye volt, hogy azon az evangélikus testvéregyház püspökei is megjelentek és a protestáns egyházak együttműködésének szükségességét hangoztatták. A múlt év őszén megtartott egyházkerületi közgyűlés részvételével avatta fel püspök urunk néhai dr. Antal Géza síremlékét a pápai temetőben. Ezen alkalomból ékes szavakkal emlékezett meg a néhai nagy püspök élete és munkálkodásáról.