Dunántúli Protestáns Lap, 1938 (49. évfolyam, 1-52. szám)
1938-06-05 / 23. szám
106. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1938. a szeretetlenség és igazságtalanság mindig meghátrált. Ha besötétedik, állj szobád közepére és próbáld meg ökölcsapásokkal kiverni a sötétséget. Mindhiába. Csak egy dolog segíthet: gyújts lámpást és lesz világosság, mert a fényre a sötétség eltűnik. így járj el minden más kérdésben is és akkor az evangélium világossága elűzi körüled a bizonytalanság sötét felhőit és te is bizonyságot teszel a Szentlélekkel és »a mi lelkűnkkel együtt, hogy Isten gyermekei vagyunk«. Ez a bizonyosság a legdrágább pünkösdi ajándék. Győry Elemér. Egyház, felekezet, világkeresztyénség, szekta* 1. A látható, földi Egyház az igaz, láthatatlan Egyháznak beleterjedése a világba, tehát ugyanaz, a láthatatlan állandó ítélete alatt. Ezért nincs két Egyház, hanem csak egy, Krisztus valóságos, igaz Egyháza, a Coetus electorum, Corpus Christi, Communio sanctorum. Mi ezután is mindig erről az egyetlenről beszélünk, mert ami a földi Egyházban ezzel ellenkezik, az önmagában hordja ítéletét és végzetét. Az Egyházról vallott hitünkből azonban egyenesen következik, hogy elismerjük a keresztyén felekezetek létjogosultságát annyiban, amennyiben ezek őszinte törekvést testesítenek meg a különböző típusú, származású, körülményű és neveltségű lelkeknek Isten Országába való vezetésére. Ez az álláspontunk a világ szerint hátrányt jelent számunkra s a sajnosán jelentkező felekezeti harcban már előre kedvezőtlenebb helyzetet jelöl ki részünkre, mindazáltal hisszük, hogy igazunk és végre győzelmünk is ebben az evangéliomi felfogásban van letéve. Elismerjük tehát, hogy a saját híveire nézve minden keresztyén felekezetnek elégséges lelki hatalma és megfelelő eszközei vannak az üdvösségre vezetéshez. De csakis ehhez, mert a statisztikára való dolgozást, a világi hatalomra törést, a mellékcélokat szolgáló és másokat méltatlan eszközökkel háborgató propagandát, bárhol üsse is fel a fajét, teljes mértékben elítéljük. Az első állásfoglalásból következik, hogy ha különböző felekezetek létezhetnek, akkor a felekezetek összemüködése is lehetséges, szükséges, jogosult feladat. Különösen az ma, amikor az Egyházat a külső és belső hitetlenség hatalmasan megszervezett, nyílt erőszakossággal támadó és alattomosan bomlasztó rohamai ostromolják. Azonban felekezeti összeműködés csak egyetlen alapon lehetséges: a kegyelmi ajándékok kölcsönös megbecsülése és a lelkűiét azonosságának elismerése alapján. Hangsúlyoznunk kell azért, hogy ez az összeműködés semmiféle megalkuvás árán nem jöhet létre. így részünkről nem lehet az elvtelen, lanyha vallási liberalizmus ízetlen gyümölcse, melynek ú. n. türelmessége nem a hit tiszteletéből, hanem minden hit iránti közönyösségből fakad. Éppen ez volt a magyar reformátusság életének a múltban legnagyobb átka és bűne s az a felekezeti béke, ami ebből származott, azt mutatta, hogy nem ismerjük igazán sem a magunk, sem a más hitét s hogy számunkra1 mindegyik egyformán semmitmondó. Kétségtelen tehát, hogy a református Egyház, éppen a felekezeti béke és együttműködés érdekében, * Mutatvány Makkal Sándor: Az egyház missziói munkája. Budapest, 1938. c. művéből. csakis a legerőteljesebb, leghatározottabb és megalkuvás nélküli hitvallásos öntudat alapján állhat és élhet. A református telkeknek Isten iránti alázatos hálával és az Orbán való dicsekedéssel kell vallaniok saját hitüket, mindenütt és mindenben. Csak a magáéhoz való törhetetlen ragaszkodás lehet kész arra, hogy a máséban is felismerje Isten gondolatát és ajándékát, hogy tisztelje azt a hivatást, melyet más nem tölthet be. A felekezeti kérdésben két végletet kell elítélni és elkerülni: a közönyös türelmet és az Istent meglopni, korlátozni akaró vak elfogultságot. Az igazság e kettő felett van: a magunk hitének boldog erejében teljes testvéri készséggel sietni oda, ahova Krisztus a szeretet munkájára hiv, tekintet nélkül felekezetre és minden egyébre. A Krisztus nagy ügyében, az evangélium szolgálatában a szeretet által lehet és kell is találkozniok a keresztyén felekezeteknek. 2. Itt azonban felvetődik a nagy kérdés: befejezettnek kell tehát tekintenünk az Egyház reformációját? A felekezeti meggyőződés természet szerint vallja, hogy az ő hite az igazi. Lehetséges azonban egy evangéliumi felfogás is, amely mindegyik felekezetet eszköznek, módnak tekinti az egyetlen és igaz Egyház megvalósítására. E két álláspont és meggyőződés az emberi viszonylatok közt állandó feszültségben van egymással. E feszültség feloldására a következő szempontokat kell érvényesítenünk: 1. Elvben és reménységben csak a saját hitvallásunkat tarthatjuk igaznak, történetileg, időileg azonban más is alkalmas lehet az igazságra való nevelésre. 2. A lelkek megnyerésében, a térítésben minden erőszak és méltatlan anyagi eszköz elítélendő és mellőzendő, mint evangéliumellenes, de a tiszta szándékú lelki és szellemi propaganda feltétlen kötelesség. 3. A reformációt először saját Egyházunk névleges tagjain kell végrehajtanunk. A reformációt azonban nem vitatni, hanem élni kell és bízni abban, hogy ez az élet hatni fog mások megnyerésére is, 4. Miután nem az a fontos, hogy mi győzzünk, hanem hogy Krisztus, csak evangéliomi fegyverekkel szabad harcolni a lelkekért, a saját testünkben is. 5. A reformáció lényege, a tiltakozás minden ellen, ami nem Isten rendelése és érvényesítése mindannak, 'amit Ő akar, saját körünkben teljes és sértetlen érvényében áll fenn s kifelé akkor lesz aktuális, mikor belül nem lesz több névleges református keresztyén, hanem csak valódi. Ezt nem lehet erőltetni, siettetni, ezt remélni, ezért imádkozni és dolgozni kell. 3. A világkeresztyénség nagy szolidaritása különösen napjainkban fontos és megvalósulásáért Egyházunk közösségében állandóan munkálkodnunk kell. Ez a szolidaritás a protestáns egyházak 'között ma már komoly lépésekkel indult megvalósulási útjára.' Itt nem szervezeti, hatalmi, még csak <nem is hitvallási, vagy kultuszi uniformizálás az, amiben .reménykednünk s amire törekednünk kell. A lélek, a szolgálat egysége a fontos. Az Egyház missziói munkája főképpen az, amelynek területén már. eddig is szép sikerrel bontakozott ki egy olyan világközösség, amely a sajátosságok tisztelete mellett is érvényesíteni tudja az evangéliom egységét. A világszolidaritáson belül szorosabb szövetséget alkotnak a hitben közös, de különböző országokban élő testvéregyházak. (Például a Presbiteri Egyházak Világszövetsége.) Ezek a háború utáni nagy nyomorúság idején a mi Egyházunk iránt is sok szeretettel, jótéteménnyel voltak. Ä fontos
