Dunántúli Protestáns Lap, 1937 (48. évfolyam, 1-52. szám)
1937-05-16 / 20. szám
92. oldal DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1937.-— terjedésének korlátozására be kell hozni a házasság előtti kötelező orvosi vizsgálatot, s indokolt — de igen indokolt esetben a sterilizáló eljárást. Nem véletlen a családvédelmi és kisebbségi szónak egymás mellé kerülése. Megszállt területeinken a családi kör az egyetlen lehetőség a nemzeti érzés ápolására, Itt is súlyos bűnök terhelnek bennünket a múltban és jelenben egyaránt. Társadalmi életünket, szociális életlehetőségeinket olyanokká kell tenni, hogy elszakított testvéreink igazán lássák meg menynyivel jobb itt, mint odaát. Igen sok álkönnyet elsírtunk mi segítés helyett elszakított testvéreinkért, s ugyanakkor engedtük, hogy az elszakítás óta hetvennyolcezer magyar ember vegye kezébe a vándorbotot és induljon el idegen világok testüket-lelküket egyaránt felemésztő bányái és ipari centrumai felé. A magyar élet országútján valóban nem olyan menetelő nemzetre van szükség, amelynek az élén aranyos díszhintók, áramvonalas autók haladnak, sok esetben nyelvficamító nevű tulajdonosaikkal s hátul hosszú sorokban az éhezők és rongyosok, a már sírni sem tudó Tiborcok tépettzászlójú, rosszultáplált hadserege, a magyar föld örökösen becsapott szerelmesei. Földhöz, keresethez, élethez, emberi sorshoz juttatott családok kellenek, ahol mosolygószemű gyermekhad üli körül a vígan párolgó tálat, s ahol vacsora után az egész család, apjával az asztalfőn, boldog hálaadással borul oda az Isten igéje fölé. Lelkileg, testileg, gazdaságilag rendezett viszonyok között élő, gyermekekben gazdag, nemzetünk testéből kinőtt, tisztagondolkodású, Istenéhez, egyházához hű magyar családok: tietek a jövendő.. Vagy senkié. Ettől őrizzen meg bennünket a Mindenható Isten! Pápa. Fáber Kovács Gyula. A francia reformátusok egyesülési törekvései Lapunk egyik megelőző számában hírt adtunk francia hittestvéreink egyesülési törekvéseiről, rámutatván az 1872. évi zsinat utáni szétválásra, s jelezve, hogy a tárgyalások folyamatban vannak és azokra még visszatérünk. A tárgyaló felek most bizonyos nyugvóponthoz érkeztek el, s erről kívánunk most röviden beszámolni. Először is megemlítjük az egyesülési törekvések indokait. Legelső a belső indok: francia hittestvéreink érezték, hogy az egyház mint Krisztus teste, egy kell hogy legyen, s így az »una sanda« megcsúfolása, ha egy hitelvi közösség két vagy több táborban van. Ezenkívül a szétforgácsolás befelé és kifelé erőveszteséggel jár, s ma olyan időket élünk,'' mikor a világnézetek nagy harcában minden erőveszteség két- vagy többszörösen számít. Hittestvéreink kénytelenek voltak számot vetni a gazdaságilag és pénzügyileg is nehezebbre forduló helyzettel, a pénztári nagy deficittel, melynek megszüntetése komoly gondja francia hittestvéreinknek, s a mostani zsinat másik főtárgya volt.. Lelkipásztori állásokat kellett és kell beszüntetni kisebb gyülekezeteknél, s nem egyszer előfordul, hogy az ilyen helyeken egymás mellett két különböző ref. egyház van, amelyek egymással állnak életversenyben. Külső indok gyanánt így a pénzügyi állapot is az erőegyesítés mellett szólt. S bizonyos mértékig inspirálja hittestvéreinket a skót reformátuusok körében a közelmúltban történt egyesülés is. Az erők szétforgácsolásának megszüntetése mellett az egyesülési törekvések vezetőinek lelkében ott van még bizonyos Összefogó, erőfokozó szándék is. Így az »evang. reformátusok« — ez a nagyobb és orthodox jellegű tábor a »reformátusok« mellett, akik liberálisok — kívánják a »tekintély erősítését«, »presbiteriális alapon álló hierarchia kiépítését« — amin talán a püspöki rendszer felé való törekvést kell értenünk —, s a »lelkipásztorok választásának új szabályozását«. Ez a tábor számolt azzal az új helyzettel is, amely a protestáns theologiában mint az egyház tudományos öneszmélésében az utolsó negyedszázadban végbement: határozott, bátor, biblikus hitvallást követel önmagától, pásztoraitól és hiveitől. Innen ered az 1872. évi hitvallás a »Déclaration de la fői« módosítása, nagymérvű átalakítása. Érdemes ezt a két szöveget megnézni, gondolván arra, hogy a beiktatandó lelkipásztornak hitet kell tennia a »Déclaration« mellett, s alá kell Írnia. íme az 1872. évi »Déclaration«: Midőn a félbeszakadt zsinatok után ismét megindul a munka, a francia ref. egyház mindenek előtt hálát ad Istennek, hogy megbizonyította szeretetét Jézus Krisztusban, az egyház isteni fejében, aki megtartotta s vigasztalta annyi rríegpróbáltatás alatt. Képviselői útján kinyilatkoztatja, hogy hű marad a hit és szabadság amaz elveihez, amelyekre alapíttatott. A La Rochelle-i hitvallás atyáival és vértanúival s a reformáció különböző hitvallású egyházaival együtt vallást tesz a Szentírásnak hit dolgában való szuverén tekintélye s a Jézus Krisztusban hit által való üdvösség mellett, aki Isten egyszülött fia, aki meghalt bűneinkért és feltámadt megigazulásunkért,. Ezért megőrzi és megtartja prédikálása, istentisztelete és egyházfegyelme alapjául a keresztyé-nség nagy tényeit, amelyeket a szentségek képviselnek, vallási ünnepeinken megünneplünk, s szertartásainkban kifejezünk, különösen a bűnbevallásban, az Apostoli Hitforma elmondásában és az úrvacsorában. A módosított, mondhatni új deklaráció szövege a következő: »A francia ref. egyház midőn megvallja hitét a szuverén Istenben s a Megváltó Krisztusban, mindenekelőtt felemeli hálaadó szavát és imáját az irgalom Atyjához. Híven a hit és szabadság elveihez, amelyekre alapíthatott, az egyetemes kér. egyházzal való közösségben vallja a kér. hit folytonosságát egymást követő hitformáiban: az Apostoli Hitformában, az ökumenikus hitvallásokban, a reformáció hitvallásaiban, különösen a La Rochelle-i hitvallásban: ezek forrását az Evangélium középponti kijelentésében találja meg: »Ügy szerette Isten a világot, hogy az Ő egyszülött fiát adta érette, hogy mindenki aki Őbenne hiszen, el ne vesszen, hanem örök életet vegyen«. Atyáival és vértanúival, a reformáció különböző egyházaival együtt vallja a Szentírás szuverén tekintélyét a Szentlélek belső bizonyságtétele szerint, s benne elismeri hitének és életének zsinórmértékét. Vallja az ember bűnbeesését, kegyelemből való üdvözülésünket a Jézus Krisztusban, isten egyszülött fiában való hit által, aki keresztre feszíttetett bűneinkért, s feltámadt a mi megigazulásunkra, Prédikálása és istentisz1- telete alapjává a keresztyénség nagy tényeit teszi, amelyekről az Evangélium tanúságot tesz, amelyeket a szentségek képviselnek, vallási ünnepeinken megünneplünk, szertartásainkban kifejezünk. Egyházunk engedelmeskedve Istentől nyert rendeltetésének, hirdeti a bűnös világnak a megbánás és bünbocsánat; az újjászületés, a megszentelődés és az örök élet evangéliumát. A Szentlélek munkássága folytán hitét csele-
