Dunántúli Protestáns Lap, 1937 (48. évfolyam, 1-52. szám)
1937-04-18 / 16. szám
DUNÁNTÚL] PROTESTÁNS LAP. 1937. 72. oldal. ellenállásáát meg kell törnie és felelnie kell az isteni parancsra, a benső elhívásra, félelemmel és reménységgel teljes vágyakozással. Ezt a benső feleletet kiegészíti a látható egyház helyeslése, elfogadása és a szolgatársak beleegyezése. Nagyon sokszor megelégszünk ezzel az utóbbival, vagyis, hogy a látható egyház megbizottjai, a theologiai tanári kar beleegyezését adja a felvételhez és a feleletek, az isteni elhívásra adott válasznak az eiső része, önmagunknak szent íelelemmei" és vágyakozással teljes odaadása, felajánlása elmarad. Nem történik meg az Isten előtt való elcsendesedés, az elhívás várása és a feleletadás. Sokan választják ezt a pályát külső dolgok hatása alatt, meggondolatlanul, így lesz azután ez a szent hivatás lélektelenné, gyötrelmessé. 2. Melyek a lelkipásztor-jelölt feladatai a hivatás megválasztása után? A szolga legfőbb kötelessége, hogy ura parancsait a legpontosabban végrehajtsa. A lelkipásztor|nak a Mester parancsait kell végrehajtania, minthogy Krisztus követe a világban. A parancs az Igében van. Az engedelmesség nem jelenti az írás szavaihoz való szószerinti alkalmazkodást, hanem a Lélek szavára való figyelést, mint aki megérti az aktuális parancsot. Legelső kötelessége tehát a Mester minél jobban való megismerése. Csak jgy tud igazán szolgálni az Úrnak, csak így tudja igazán szeretni az Lírát. A Mester ismerete menti meg az ingadozástól, az eltévelyedéstől. Aki rászánja magát az Ige hirdetésére, annak teljes szívvel és lélekkel szorgalmatoskodnia kell az írás minél teljesebben való megértésében, Urának a megismerésében, akinek a szolgálatába állt, Minden lelkipásztornak éreznie kell a felelősséget az írás minél teljesebb megismerését illetőleg. Nem elegendő ehhez a stúdiumok alapos elvégzése. Számolnia kell azzal, hogy ez az első kötelesség, e mellett minden másnak -háttérbe kell szorulnia. Erre kell feltennie az egész életét. Sajnos, sokszor minden más inkább érdekli a lelkipásztort, mint az Ige. így azután hogyan szolgáljon egy olyan Úrnak, akit nem ismer, hogyan beszéljen róla, ha nem ismeri?! Valóban nagy szükség van az Ige ismeretére. Gondoljunk csak arra, hogy szembe kerülhet a lelkipásztor fanatikus prédikátorokkal, akik az utcák szegletein misztikus és fanatikus hangon hirdetik a mondanivalójukat az Ige köntösébe öltöztetve. Sokakban visszatetszést szül, de lesznek olyanok is, akik igaznak vélik az általuk hirdetett dolgokat — hiszen a Lélek mindenütt és mindenhol kiáradhat. — A lelkipásztor elé fogják vinni a hirdetett igazságodat és így hivatva lesz arra, hogy igazolja, vagy cáfolja ezeknek a tanításoknak az értelmét. Ezért is nagy szükség van az Ige ismeretére. A megismerés mindig részleges lesz. Istent nem láthatja szemtől-szemben, nem beszélhet vele. Nem kényszerítheti ezt a megismerhetőséget, ha még olyan jogos is a törekvése. Ha még annyira is teljes lélekkel igyekszik megismerni az Urat, nem egyesülhet Vele lényegileg: És mégis, mielőtt az Ige hirdetését megkezdené, mint az Ige követe, mindent meg kell tennie, hogy a hit segítségével megismerjen valamit Isten lényegéből, hogy megismerje az Igét, kivéve ami az ember elől korlátolsága miatt elrejtetett. De megismerheti mindazt, ami megadatott a kijelentésben a világmindenség és a kiválasztottak számára. 3. Szüksége van-e a lelkipásztornak a világi tudományokra az írás megismerésénél? Az Igét hit által ismeri meg igazán a lelkipász-r tor, de szüksége van a világi tudományokra is. A Szent írás egyáltalában nem idegen ezektől. Minthogy héber és gröög nyelven Íratott meg a Szent írás, szükség van ezeknek a nyelveknek alapos ismeretére, meg kell vizsgálni ezeknek a nyelveknek a többi nyelvekkel való kapcsolatát is, hogy felfedezhesse az azokkal való esetleges analógiákat. Oda kell fordulnia kérdésekkel a régiségbuvárhoz és a történészhez is. Össze kell hasonlítania az írás állításait a természetfilozófusok elméletével. Nem azért teszi ezt, mintha ezeknél keresne magyarázatot az Ige számára, ezekből készítene magyarázatot. Amikor ezekhez a tudományos magyarázatokhoz fordul, nem lelheti ezekben mértéken felül az örömét. A tudós éleselméjűség mindig csak eszköz lesz és nem cél. Eszköz az írás minél jobban való megismeréséhez, amelynek a hirdetésére szentelte egész életét, 4. A lelkipásztor, mint az Ige helyes magyarázója.. Miután a lelkipásztor ezen az előkészítő munkán átjutott, eljut az írás teljesebb ismeretére. Az egész Bibliát, mint Isten üzenetét tekinti. Mindent vissza tud vezetni Isten tulajdon szavára. A Biblia minden részében meglátja a helyes utat és nem fog többet mondani, mint amit mond Isten az Igén keresztül. A szentháromság második személyében, a testet öltött Igében, Jézus Krisztusban, mindig megtalálja a kijelentés összhangját minden ellenmondás és zavaró hang ellenére, amellyel gyakran találkoznia kell az Ige olvasása közben. De tekintetbe kell vennie, hogy ez a szerkesztők hibája, akik bár ihletett emberek voltak, de mégis emberek, gyarló bűnösök, akik isteni dolgok kifejezésére vállalkoztak. Ha kifogástalan magyarázó akar lenni, akkor ezt a tehetségét, illetve törekvését állandóan fejleszti. Igyekezni fog az Igében rejlő alapeszméket, fogalmakat összhangba hozni, a köztük levő kapcsolatot felfedezni. Kifejleszti a megfigyelőképességét, hogy észrevegye ugyanannak a hangnak újra és újra ismétlődő visszhangját, amelynek a felismerése nélkül semmi-1 féle beszéd meg nem érthető. Az Ige betölti a lelkét; minden Ige-olviasása megtermékenyítő hatású lesz. Ez a hit által való megtermékenyítés szüli azután a szent gondolatok egész sorát az elolvasott bibliai résszel kapcsolatban. Azonban mindig alá tudja magát rendelni a textusának, amely felett elmélkedik és nem fog elkalandozni a gondolatok rengetegében, hanem a textusa vezetésére bízza magát, amely adatik a Lélek által. így lesz azután az Ige szolgája, erőtelensége erővé lesz, és mindig meghallja az Igét, melyet hirdetnie kell. 5. A lelkipásztornak óvakodnia kell a lelki gőg veszedelmes kísértésével szemben. A lelkipásztort állandóan fenyegeti a lelki gőgalattomos kisértése. Ugyanis amikor az Igét hirdeti, gyakran megtörténhet, hogy elfelejtkezik a hirdetett Igét önmagára is vonatkoztatni. Elfelejtkezik arról, hogy önmagát is alárendelje a hirdetett parancsnak. A hirdetett Igét a magáénak tulajdonítja; úgy képzeli, hogy a tanítás az ő egyedüli kizárólagos joga. Igehirdetése nem az Úr üzenete lesz, hanem emberi
