Dunántúli Protestáns Lap, 1937 (48. évfolyam, 1-52. szám)
1937-04-18 / 16. szám
Negyvennyolcadik évfolyam.____________16. szám. ______________Pápa, 1937 április 18. A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖN YF MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. ............................... FŐSZERKESZTŐ: MEDGYASSZAY VINCE PÜSPÖK —“———----------FELELŐS SZERKESZTŐ DR. PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA j FŐMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: DR. TÓTH LAJOS THÉOL FŐISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ I TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK Gimnáziumunkért. A közelmúltban két figyelemre méltó cikk is megjelent, melyekből a féltő szeretet sugárzik ki. Mindkét cikk szerzője nem tisztán érzelmi húrokat penget, hanem fájdalmas tényeket tár olvasói elé. A főiskolai gondnok úr a református növendékek számának csökkenéséről, Faragó János középiskoláink felügyelője pedig az alapok refundálásáról és a Diákszövetség munkába állításáról ír. Nem e cikkeket akarom én méltatni, hanem a tennivalókat óhajtanám megjelölni. Annyi bizonyos, hogy nemzeti életünk szellemi arculatának kialakításában fontos tényező volt kollégiumunk. Ma is büszkeségünk, hiszen az elmúlt héten örvendeztetett meg bennünket a rádió diákjaink szép sikerével, amit a Képzőtársaság növendékei szereztek a nemes versenyben. A világnézetek nagy erőpróbáiban pedig még nagyobb feladat vár a jövőben a hitvallásos nevelőintézetekre, ezek között nagymultú kollégiumunkra. Hiszem és vallom, hogy Ólé Sándor riadójára megnyílnak még a bedugott fülek is és növendékeink toborzásáért cselekedni fognak az őrállók és iskolánk sorsát szívükön viselő egykori diákok! Magam is mindig éreztem, hogy adósa vagyok az „Alma Materinek, hiszen alapítványaiból többet élveztem. Mindig ünnep volt számunkra március idusa, amikor a pápai diákok hagyományos áhítattal és tettekre sarkalló, gyújtó tűzzel ünnepelték a nagy márciusi eseményeket és azok főhőseit: az egykori pápai diákokat, Petőfit és Jókait. Egy kisebb csoportnak másért is emlékezetes március hava. Ekkor osztották ki a Szendy—Kenessey agentiális alapítvány kamatait. 40 és 80 korona volt fejenként. A megújuló tavasszal egy rend ruha árát kaptuk és boldogok voltunk, amikor bölcs figyelmeztetések között hagytuk el az alapítvány gondnokának hivatalos helyiségeit. Fájdalommal olvasom évenként ennek a nagy alapítványnak elégését. Még bizonyára él legalább 100 ember, aki élvezte e nagy jóltevők alapítványát. Ezeket hívom, refundáljuk mi ez alapítványt! A magam részéről 50 pengőt felajánlok és augusztus 15-ig befizetek, ha Isten éltet. Remélem, hogy példámat követik az egykori pápai diákok és 5000 pengővel már megmentettük az egykor százezres alapítványt a megsemmisüléstől és letörlesztettük — hiszem mindnyájunk morális tartozását — az egykori nagy jóltevők emlékével szemben. Az alapítványok kezelésére pedig legyen szabad azt javasolnom, hogy — lévén az idők gonoszak — helyes lenne ingatlanba fektetni az eddig összegyűlt alapítványok pengőit. Egy nagy világégés szemeink láttára égette el a nagy jóltevők alapítványait, de a föld, ház stb. megmaradtak. Nem ok nélkül vesznek egyes közületek bérpalotákat, földeket. Számomra mindig egyik legaktuálisabb olvasmány kerületi közgyűlésünk jegyzőkönyvének a vége, ahol számvevőink összegezik kerületünk és főiskolánk vagyoni állapotát. Szegénységünk mellett is tisztes összeg gyülekezett össze, mely takarékbetétben van. Az együttes alapokból lehetne ingatlant venni és ezzel egy új kor biztosabb alapjait raknánk le a szegény és tehetséges utódok számára. Faragó János főigazgató úr cikkére mozduljanak meg a szívek és kezek. Abban a reményben indítom el javaslatomat, hogy nem lesz a pusztában elhangzó kiáltó szó. Imádságos lélekkel várom a visszhangot! Nagyigmánd. Tapsonyi Sándor ref. lelkipásztor. Kálvin felfogása a prédikátori tisztről. Albert-Marie Schmidt: Calvin Prédicateur. A „Fői et Vie“ c. folyóirat 1936 január—februári számából. (1—11. oldal.) Minden lelkipásztor Isten Igéjének a szolgája, Verbi Divini Minister. Elvként nagyon egyszerű ezt kimondani, de annál nehezebb megvalósítani. Benne van ebben a kijelentésben Kálvinnak az igehirdetőkhöz szóló minden tanítása. Ez a tanítás szól mindenkihez, aki élete hivatásául Isten örömüzenetének a hirdetését választotta. 1. Hogyan kell előkészülni a lelkipásztori hivatásra? Minden lelkipásztornak szolgává kell lennie, Isten Igéje szolgájává. A szolga nem választhat magának urat a saját elhatározásából; nem mondhatja, hogy — annak az úrnak fogok szolgálni, akit választok, — mert számolnia kell, hátha nem felel meg a választandó úrnak, és az nem fogadja meg. Éppen ezért először alázatosan meg kell állania az úr előty, akinek szolgálni szeretne, fel kell ajánlania a szolgálatát és várnia kell aggodalmas érzései között a beleegyezést, avagy a visszautasítást. Ezeket jól meggondolva, láthatjuk, hogy menynyire fontos a lelkészi hivatás választása előtt Isten elfogadó válaszát kérni és várni. Minden ifjúnak, aki a lelkészi pályára óhajt lépni, végső elhatározása előtt el kell csendesednie és imádságaiban közelednie kell az Úrhoz, mint egy munkát kereső szolga. Meg kell vallania hibáit, gyengeségeit, bűnös természetének minden gyarlóságát. Kérnie kell Istentől a határozott, elfogadó választ az imádságára. Senki.sem lehet az evangéliom szolgája Istennek egyenesen hozzája szóló titkos elhívása nlékül, a belső elhívás bizonyságának a tudata nélkül. Azonban Imég ha el is nyerte ezt a bizonyosságot, és bármilyen komolyan készül is erre a hivatsára, a benne élő óember állandóan rugódozni fog, mert ez nem akar meghajolni és megsemmisülni. Ennek minden
