Dunántúli Protestáns Lap, 1937 (48. évfolyam, 1-52. szám)
1937-01-03 / 1. szám
2. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1937. nevezni, ahol fele volt az önkéntes adomány az évi egyházi adónak, sőt olyat is, ahol több folyt be adományokból, mint egyházi adóból. íme egy jele annak, hogy a hívek ráeszmélnek a gyülekezetben élés Jelki minőségére. Az önkéntes adakozásnak, bármily kicsiny is az, protestáns szempontból van annyi értéke, mint a kirótt egyházi adó pontos megfizetésének. Egyházkerületünk területén a múlt évben hét új templom épült. Hét aranygyertyatartó. A hét templom közül kettő református, öt pedig közös az evangélikus testvérekkel. Négy gyülekezet nagy mértékben átalakította, vagy teljesen újjá építette régi templomát. Hattal szaporodott azoknak a gyülekezeteknek száma, melyek újakkal pótolták a világháború idején nemzeti célra igénybe vett harangjaikat. Számos egyházközség tekintélyes összeget fordított egyházi épületeinek nagyobb mérvű tatarozására, esetleg újjáépítésére. Két új anyaegyházközség alakult olyan szórványterületen, hol tiz évvel ezelőtt csaknem teljesen gondozatlanul éltek a hívek, kitéve a pásztor nélkül való nyájra várakozó szétszóródás és elkallódás veszélyének. De semmivel sem kisebb jelentőségű ennél az a tény, hogy néhány missziói segédlelkészünk működik, akik Isten igéjének tündöklő világosságával, hódító szépségével és diadalmas erejével járják »az élményén« útját, hogy megkeressék és összegyüjtsék örvendező családdá hitünk cselédeit. Mind sűrűbben és sűrűbben olvashattuk az elmúlt esztendőben konferenciák rendezését. Presbiteri és ifjúsági konferenciák állottak a homloktérben. Ebből két örvendetes tényt állapíthatunk meg. Az egyik az, hogy a missziói tevékenység fokozatos kiépítése nem szünetel, sőt szépen megy előre. A másik pedig az, hogy ezeknek a konferenciáknak a rendezésében mind gyakrabban látjuk szerepelni a vliági elemet. Már vannak presbitereink, akiknek van mondanivalójuk az egyházi életről, Jézus Krisztusról, akik nem szégyenük a Jézus Krisztus evangéliumát. Az az örvendetes ebben a tényben, hogy a presbiter már nem azt tartja kizárólagos feladatának, hogy az egyházközségi közgyűlésen obstruáljon a lelkipásztorral szemben és — nem szólva egy csomó negatívumról — hogy csak adminisztráljon, hanem hogy a szó szoros értelmében a lelkipásztor első munkatársa legyen az egyházközség belső és külső építésében. Bár még nem tartunk ott, hogy elmondhatnánk: elvégeztük, amit el kellett végeznünk, de ezért a sok drága jeléért az alkotó egyházszeretetnek és építő munkának mi is elhelyezhetjük a hálaadás kövét: »mindeddig megsegített minket az Úr«. A határkőnél előre is nézünk. Nemcsak az a kötelességünk, hogy a múlandóság felett tűnődjünk és elkészítsük a múlt számadását, hanem az is kötelességünk, hogy a jövő feladatairól képet alkossunk magunknak. Nincs szánalmasabb élet, mint a program nélküli élet, még ha magánemberről van is szó. A program nélküli gyülekezet és mindennemű egyházi közület élete csak tengődés. Hivatásunk érzése, erőink fogyatékossága, feladataink sokfélesége és nagysága, az ellenünk folyó céltudatos támadás, de mindenekfölött Isten kegyelmének megtapasztalása kialakítja lelkűnkben azt a legfelségesebb bizonyosságot, hogy a református anyaszentegyháznak minden munkása Isten munkatársa. Ez nem privilégium, hanem szent elkötelezés, nem kegyes kontempláció, hanem komoly, munkára, misszióra, apostolkodásra való elhívás Isten országa érdekében. Épen ezért a program nélküli, | esetleges kapkodás jobbra-balra hazardirozás az Isten országával. I [ÍJ De amikor éppen előre nézünk és egyházkerületünkben az anyaszentegyházra váró feladatokról akarunk írni, kénytelenek vagyunk megvallani, hogy most már és ma, amikor ezeket a sorokat írjuk, kissé nehéz a feladat. Amidőn ennek a cikknek megírására lapunk felelős szerkesztőjétől felhívás érkezett, sok gondolatunk volt arról, hogy mi vár ránk és mit kellene tenni. Örülök, hogy karácsony előtt annyi volt gyülekezeti munkám, hogy nem értem rá azonnal a felhívás vételekor a cikk megírására. Örültem magának a gyülekezeti munkának is, de kiváltképen hálát adok az Úrnak azért, mert dr. Balogh Jenő, egyházkerületünk mély hitű és áldott lelkű főgondnoka és az egyetemes konvent világi elnöke a Református Élet karácsonyi számában igen határozottan és prófétai éleslátással körvonalazta tennivalóinkat. Üdvös volna, ha a jövőbe nézés és az egyházi felelősségtudat ezen iránytadó megnyilatkozását minden református lelkipásztor elolvashatná és meditálhatna fölötte. A magunk részéről helyesnek tartjuk főgondnok úr őnagyméltósága minden egyes tételét. Amit a szórványkérdésrol, a mi egyházkerületünk égő sebéről, új egyházközségek szervezéséről, a hívek lelki gondozásának komoly végzéséről, a felekezeti béke megóvásáról, iskoláink és egyéb meglévő nitézményeink fenntartásáról és a szociális munka, a szociális problémák rendszerbe foglalt követelményeiről elénk állított, teljes egészében megvalósítandó feladatnak véljük. Belőle egy jottányit is elvenni kár lenné, csak kérni kell Isten áldását, hogy tudjuk azokat megvalósítani. Mindazáltal eredeti elgondolásunkhoz híven, Eőgondnok úr által megjelölt keretben legyen szabad a közel jövőben megoldásra váró feladatok sorában rámutatni a következőkre: az iratmisszió megszervezése, ifjúsági, főleg földműves ifjúsági vezető tanfolyamok szervezése, a népmisszió megvalósítása és végül a református egyházra váró egyetemes feladatoknak gyülekezeti életünkbe beépítése. Lapunk következő számaiban ezekre a kérdésekre egyenként visszatérünk. Győry Elemér. A francia protestánsok egyházi életéből. 1. Egyesülési törekvések a reformátusok közt. A francia protestántizmust a kálvin-lutheri különbségen kívül a 19. sz. folyamán az orthodox és liberális theologiai irány küzdelme is szétválasztotta. 1872-ben az államkormány összehívta a reformátusok első országos zsinatát, de a liberálsiok tiltakoztak a Bois K■ által beterjesztett hitvallás ellen, s a zsinat meghiúsult. így a reformátusok két nagy csoportba tömörültek: az orthodoxok megalkották az »evangéliumi református egyház«-at (theologiájuk Montauban, majd Montpellier), a liberálisok a »református egyház«-at, melyhez egy főleg szociális érdeklődésű középpárt is tartozik (theologiájuk Pársiban van, a tanárikar reformátusokból és evangélikusokból áll). Egy harmadik kisebb csoport a »szabad evangéliumi egyház«. 1905 óta áll fenn a »Protestáns szövetség«, amely a lutheránusokat, methodistákat és baptistákat is magában foglalja. Ennek a szövetségnek elnöke Boegner Márk párisi ref. lelkipásztor, aki szeptember végén hazánkat s pápai főiskolánkat is meglátogatta,
