Dunántúli Protestáns Lap, 1937 (48. évfolyam, 1-52. szám)

1937-01-03 / 1. szám

f REFORMÁTUS fölSKBU )

Negyvennyolcadik évfolyam. 1. szán^jrs vyv<r»f Pápa, 1937 január 3.

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP

A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOsj KÖZLÖNYE

____________________________MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP.______________________________------------------------------------------ FŐSZERKESZTŐ: MEDGYASSZAY VINCE PÜSPÖK------------------------------------------FELELŐS SZERKESZTŐ DR. PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA i FŐMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: DR. TÓTH LAJOS THEOL FŐISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK

Új esztendő.

Zsolt. CXXV : 1.

Múltnak és jövőnek határán állunk.

Az 1936. esztendő elvégezte futását, —az 1937. most kezdi.

Elménk felidézi a múlt év eseményeit s örömmel könyveli el mindazt, ami reánk nézve kedvező és örvendetes volt, — de fájdalommal gondol vissza mindarra, ami bánatot okozott, könnyeket fakasztott, sebeket ütött.

S amikor bízó és reménykedő lélekkel állunk az új év küszöbén: felcsendül ajkunkon a hálaadó ének: »Az Úrnak jóvolta napajinkhoz napokat told«, — egyúttal nyomasztó erővel nehezedik ránk porvoltunknak tudata is, midőn énekeljük: »Óh mily sokan elaluvának a múlt esztendőbe, Iák nálunknál jobbak valának, szálltak temetőbe«.

Óh de sokan hiányoznak, — kik egy évvel ezelőtt még örültek az új évnek. Hány családi hajlék lett gyásznak és siralomnak helyévé, hány hitvestárs özveggyé, mily sok gyermek árvává!

A múlandóságtól való félelem ránehezedik most is lelkünkre, mert nincs halandó lény, ki képes volna belelátni a jövendőbe.

Szinte önkéntelenül kérdezzük: mi lesz velünk, szeretteinkkel, egyházunkkal, hazánkkal az új év folyamán?

Végig élhetjük-e ennek napjait, vagy lehajtjuk fejünket a koporsó hideg vánkosára; életben marad-e hitvestársunk, gyermekünk, vagy szomorú búcsút kell vennünk tőlük; növekedik-e a hit híveink lelkében, vagy a modern kor nagy bűne, a hitetlenség még jobban terjed s még több lélek lesz üressé, kihalttá? Óh, ki tudná megmondani? Megmarad-e országunk békessége, vagy véres csatazaj veri fel csendjét s milliók festik pirosra kiomló vérükkel az édes anyaföldet? Óh, ki tudná fellebbenteni azt a sötét fátyolt, mely eltakarja előlünk mindazt, ami meg fog történni az 1937. évben?!

Erőtlenségünk és tehetetlenségünk érzetében csak a dicséretmondó szavaival vigasztalódhatunk meg: »Én hát mély tisztelettel, mely teljes szeretettel, Előtted megnéinulok, zsámolyodhoz borulok és imádom nagy voltodat: hogy bármily kicsiny vagyok, szintúgy mint ezen nagyok, tapasztalom jóságodat«.

Ha lehet valamikor érezni a hit felemelő erejét, ilyenkor lehet. Midőn olyan jól látjuk a magunk tehetetlen voltát, s beismerjük, hogy nincs erőnk még a magunk megtartására sem, ilyenkor olyan jól esik nekünk a magasba tekinteni, hol látjuk Azt, kinek tudta és akarata nélkül egy hajszál sem esketik le fejünkről, s oly végtelen boldogság elrebegni: »Feltekintvén JRád Atyámra, könnyű csordul az orcámra s az által

olyan újjá leszek, mint a plánta, mikor arra, harmatcseppet szülsz hajnalra«.

Óh de koldus és nyomorult a hitetlen ember, kinek nincs oltalma, menedéke vész és vihar idején és csak hánykódik, mint a kormányát vesztett hajó s milyen boldog a hivő lélek, ki érzi, tudja, hogy soha sincs egyedül, mert vele van mindig Az, Ki jelenlétével betölt mélységet és magasságot, vele van a gondviselő Isten, a mennyei édes Atya.

Testvér, ki aggódva, de mégis reménykedve lépted át az új esztendő küszöbét, — bizd magad a mennyei Atyára, add át életedet egészen neki s hidd el, nem lehet olyan változás, szenvedés, megpróbáltatás ez esztendőben, mely le tudna verni s nem borulhat olyan sötétség életed egére, melyen kegyelme sugáraival át ne tudna világítani. Te is hirdesd: »Akik bíznak az Úrban, olyanok, mint a Sión hegye, amely meg nem inog, örökké megáll!«

Magyarbarnag.

Szilassy Sándor.

Határkőnél.

Minden évfordulónál határkőnél állunk. Születésünk napja, a konfirmációnk és házasságkötésünk napja határkövek. Ilyen határkő az évek változása is. Egyik év a hátunk mögött és a másik a lefátyolozott arcú ismeretlen újesztendő előttünk. Önkéntelenül is a közismert Janus-arc, az átjárások, a kapuk, a kezdet és a vég védő szellemének előre és hátranéző arca jut eszünkbe. Visszanézünk, hogy okuljunk és előrenézünk, hogy a jövő feladataival számot vessünk.

Amikor egy év aláhanyatlik az enyészet tengerébe, még azok is, akiket könnyen tova ragad az élet játszi hullámzása, akik nem igen szoktak lelki mérleget készíteni, gondolkodóba esnek. Midőn visszapillantanak, hogy meglássák: mi is történt, mit tettek és mit mulasztottak el a letűnt esztendőben, teszik ezt azzal a szándékkal, hogy a jövő terveit céltudatosabban készítsék el és öntudatosabb lélekkel induljanak a jövő feladatai felé. Jó nekünk egyénileg is ezt elvégezni. De sokkal inkább tanácsosabb ezt cselekedni, ha nagyobb közösségek nézőszögéből tekintjük az életet. A visszanézésben olaj hull hitünk égő tüzére, hogy fokozza annak lángolását, az előrenézésben ez az öntudatosult hit Istenhez vezet, akiben élünk, mozgunk és vagyunk.

Az 1936. évi egyházkerületi jegyzőkönyvhöz csatolt püspöki jelentés mellékletét képező adattár szerint — tehát a megelőző évben — egyházkerületünk területén 100.000 pengőt meghaladta az önkéntes adakozás összege. Ez az összeg 35.000 pengővel több az előző évinél és negyedrészét képezi a befojyt egyházi adónak. De tudunk olyan gyülekezetét is meg-