Dunántúli Protestáns Lap, 1937 (48. évfolyam, 1-52. szám)
1937-02-07 / 6. szám
24. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1937. ben hasonlított környezetéhez. Mint földműves gyerek, ott élt a szabadtermészetben, szerette is ezt a munkát — később, amikor níár híres ember lett, elmondta egy külföldi látogatójának, akinek reggel 7-re adott találkát, és elvitte a saját maga által hajtott kocsiján kocsikázni, hogy azon a reggelen ő már két rend búzát learatott. A kisvárosi iskolában hat osztályt tanúit, de mint életrajzírója mondja, nem szeretett tanúlni, csak az utolsó osztályban kezdett szorgalmasabb lenni, de akkor már késő volt, nem tudta pótolni az elmulasztottakat. Olvasni nem szokott. Iskolai életéből sokat emlegette egyik tanítóját, aki szigorúan fegyelmezett és Dwightet is többször megverte. Egyszer csak a régi tanító elment és jött helyette egy nőtanító, akit az a hír előzött meg, hogy ez nem bántja a gyerekeket, ez szeretettel tanít. A gyerekhad örvendezett, hogy nem lesz többé pálcázás. Meglepő volt számukra, hogy az új tanítónő bibliaolvasással és imádsággal kezdte naponként a tanítást. Egyszer Dwight rosszul viselte magát és a kisasszony ott fogta iskola után. Dwight azt gondolta magában: »no, mégis csak jön a pálca«. De a kisasszony nem bántotta, hanem igyekezett a lelkére beszélni, »úgy szólt hozzám, ahogy tanító még soha. Elszégyeltem magam és többé nem rosszalkodtam sem én, sem a társaim«. Később, igehirdetői tevékenységében, M.oody mindig Isten szeretetét, irgalmasságát prédikálta, akihez nem azért kell mennünk, mert különben megbüntet bennünket, hanem azért, mert nagyon szeret, mert mi a gyermekei vagyunk. 17 éves korában elhatározta Dwight, hogy valami foglalkozást keres. Egy ünnepi alkalommal kint volt náluk anyjának két testvére Bostonból, akik közül az egyiijk cipőkereskedő volt. Minden bevezetés nélkül így szólt a cipőkereskedőnek: »Nagybátyám, én el akarok menni Bostonba és szeretnék beállani az Ön boltjába. Lesz szives elfogadni?« A nagybácsi azonban úgy tért vissza Bostonba, hogy nem adott feleletet öccsének. Mint később kiderült, megkérdezte Dwight egyik idősebb testvérét, aki nem valami biztatóan nyilatkozott öccséről. Dwight azonban eltökélten megmaradt szándékában. A következő tavasszal bement Bostonba és elhelyezkedést keresett, de hiába. Cipőkereskedő nagybátyját nem kérte újból, hogy fogadja be üzletébe. Mikor minden próbálkozása sikertelen volt, a másik nagybátyja tanácsára m'égis elment hozzá, aki őszintén megmondta neki, hogy fél őt bevenni üzletébe, mert nagyon önfejű és fél, hogy boltját tönkre teszi. Feltételeket szabott neki, melyek között ott volt, hogy szorgalmasan jár templomba és a vallásos összejövetelekre és nem megy olyan helyekre, amelyekről nem szerétné, ha az édesanyja vagy a nagybátyja megtudná, hogy ő ott volt. Hétfőig adott határidőt az ifjúnak, hogy elfogadja-e a feltételeket, azonban Dwight kijelentette, nem vár hétfőig, már most elfogadja nagybátyja összes kikötéseit. (Folyt, köv.) Az értékbevallások revíziója. Az egyházak tűzbiztosításainak értékbevallási ivei néhány kivételével, mind beérkeztek, s az ORJÓ által feldolgozva, kiküldettek mindenüvé, irattárban való megőrzés végett. És mi máris azt kérjük, ne hagyják nyugton azokat az irattárban, hanem vegyék sürgősen elő s vizsgálják át, ha vájjon mindenben megfelelnek-e az egyház jólfelfogott érdekeinek s az e tárgyban kiadott püspöki rendelkezéseknek, utasításnak és az ORJÓ rovatban megjelent tanácsolásoknak. Először is ellenőrizzék a maguk részéről is a díjszámítás helyességét. Igaz, hogy ezt a munkát a Konvent is felülvizsgáltatja bizalmi férfia által, de nem árt, ha az egyház maga is kontrolálja azt, bár központunk a legnagyobb elővigyázatossággal végezte azt, úgy hogy tévedés alig hihető. Számbaveendő mégegyszer, hogy vájjon minden objektum benne van-e a bevallásban, mert az utólag beérkezett pótjelentésekből arra lehet következtetni, hogy itt-ott kimaradhatott valami. Minthogy igensok egyház nem jelölte meg precízen, hogy milyen anyagból készült az épület alépítménye, tetőzete s azt sem, hogy mekkora a hossza és szélessége, vagy hogy miként van esetleg más épülettel összeépítve, melyek elmulasztása pedig tűzkár esetén sok vitának, kifogásnak válhatik okává s kár megállapítás esetében is fontos tényező, utólag mindez felülvizsgálandó és pótlandó. Legfontosabb és felelősségteljes teendő az értékbecslések revíziója körül vár az egyházakra. Egészen megdöbbentő, hogy némely helyen milyen meggondolatlanul végezték az épületek értékbevallását. Ez vonatkozik úgy a bevallás mikéntjére, mint a mai becsérték megállapítására. Némelyek p. o. csak a tetőzetre adták fel a biztosítást s a többi épületrészre nem ; sőt van megfordított eset is. Ámde tűz alkalmával a legtöbbször az alépítmény eléghető részeiben is áll elő károsodás és a padlás alatti falazatban is. Ahol az épületrészek valamelyikére nem terjed ki a biztosítás természetesen az ezekben szenvedett tűzkárokért, rongálásokért kártérítés nem igényelhető. Némelyek mind a három féle épületrészre feladták a biztosítást, külön-kiilön, azonban rendkívül aránytalan elosztású értékelés mellett. Mert az mégsem gondolható el, hogy ha a tetőzet p. o. 2000 pengő értékű, akkor az épület eléghető részei csak 300—400 pengő értékűek legyenek s a falazat rongálásért elég lehessen, mondjuk 100 pengő. Tűzkár megállapításánál ez az aránytalan értékelosztás fog figyelembevétetni, esetleg igen nagy kárára az egyháznak. Revízióra tehát ebből a szempontból is szükség van. Némelyek nem egyes épületrészenként adták fel a biztosítást, hanem mind a háromra „összesen“ vettek fel bizonyos összeget. Ez helyesebb eljárás, mert tűz esetén mind a három épületrészben szenvedett kár figyelembe vétetik a becslésnél. Azonban csak úgy helyes, ha a becslés a mai valóságos értéknek megfelelően történik. Ha nem teljes érték állíttatott be az összesen rovatba, természetesen a kártérítést is bármelyik épületrészben szenvedett tűzkár alkalmával, csak a feladott összérték arányában történhetik. Mivel pedig ez az összesített értékelés sajnos a legtöbb helyen a mai értéken jóval alul történt — hisz van egyház, melyik akár úgy, akár igy csak tizednyi értéket állított be —, a revízió az „összesen“ való értékbevallás mellett is szigorúan keresztül viendő. Jól tudjuk, hogy egyes helyeken, az egyház súlyos anyagi állapota miatt, takarékoskodni akartak, mondván, hogy nem volt s ezután sem fenyeget tűzveszély. Pedig esetleg néhány fillérért, vagy pengőért ezreket dobtak oda áldozatul. Ez a helytelen takarékoskodás annál kevésbbá indokolt, mert a Gazdákkal kötött új szerződés szerint a díjtétel jóval kevesebb a réginél, úgy, hogy a legtöbb esetben teljes értékű becslés mellett is alig kel! ne többet fizetni, mint eddig.
