Dunántúli Protestáns Lap, 1937 (48. évfolyam, 1-52. szám)
1937-11-28 / 48. szám
230. oldal DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1937. vagy a Tcönyörgéses ísfentisztefet rendjét követik. Ez a Rendtartásban most is így van. Különösen ilyen alkalmak október 31. Ez is megvan a Rendtartásban. Október 6. Ez új rendelkezés. Az országos törvényben megszabott nemzeti "ünnepek, ezidőszerint márc. 15-ike 'és az a nap, melyet a törvényhozás I. István királynak és a magyar keresztyén államiság megalapításának emlékezetére kijelöl. Március 15-ike szintén benn van az eddigi Rendtartásban is. Láthatjuk ezekből, hogy az egész rendtartásmódosítási javaslat az István király napjának megünneplése érdekében készült. Az egé:j|z megokolás csakis ezzel foglalkozik. Az István király : személyével kapcsolatos ünnepi eszmekörbe bekapcsolódásunknak eddig az volt az akadálya — mondja a megokolás —, hogy István királyt, mint a katholikus egyház szentjét ünnepelte a magyarok 'többsége; ilyen ünnepet pedig egyházunk tanítása szigorúan éltávoztat. Mihelyt azonban a magyar törvényhozás István király emlékezetére nemzeti ünnepet rendel, hazafias kötelességünk azon a napon alkalmi istentiszteletet tartani. A dolog nagyon egyszerűnek, világosnak és meggyőzőnek látszik, de mégsem az. Igaz, hogy előzőleg a konvent is azzal a kéréssel fordult a magyar törvényhozáshoz, rendeljen I. királyunk emlékezetére olyan nemzeti ünnepet, amely minden hazáját szerető magyar embernek egyaránt ünnepe legyen, amelynek tehát felekezeti jellege ne legyen. De mi lesz, ha a törvényhozás ilyen nemzeti ünnep gyanánt az augusztus 20-ikát fogja rendelni? Akkor nem lesz felekezeti jellege a dolognak? Az a zsinati szabály, mely akkor esetleg már kötelező lesz, elveszi a felekezeti jellegét, ami most a javaslat indokolása szerint is megvan? De meg a törvényhozás már 42 évvel ezelőtt nemzeti ünnepnek deklarálta augusztus 20-ikát, elrendelvén, hogy ezen a napon az ipari munkának szünetelnie kell. Amiből kifolyólag aztán híveinket nem egy űeíyen megbüntették a mezei gazdasági munka végzése miatt, s kúriai döntvényeknek kellett kimondani, hogy a törvény csak az ipari munkát tiltja, a 'mezőgazdasági munka pedig nem ipari munka. Nekünk kötelességünk volt híveinket erről felvilágosítani. Most kát eset lehetséges. Tegyük fel, hogy csakugyan rendel a törvényhozás a konvent kérelme és a zsinati javaslat intenciója szerint egy olyan ünnepet, amelynek felekezeti jellege nem lesz.Ez az egyik eset. A másik ennek ellenkezője. A törvényhozás határozatát még nem tudjuk. De a szabályzatról már gondoskodunk jó előre, amely kötelező lesz akkor is, ha a kért föltétel nem lesz meg. Mert magában a szabály szövegében csak az van, hogy az a nap, melyet a törvényhozás I. István emlékezetére kijelöl, és az nincs a szövegben: ha olyan napot jelöl ki, amelynek felekezeti jellege nem lesz. Eddig egy emberöltőn keresztül azt kellett magyaráznunk, hogy mezőgazdasági munkát végezni nem tiltja a törvény ezen a napon, ezután meg majd azt kelljen magyaráznunk, hogy templomba kell jönni? Mindent összevéve, most már kérdezhetjük: Mi szükség erre a javaslatra? Mi szükség elébe harangozni egy esetleges törvényhozási rendelkezésnek, amely még meg sincs, amelyről azt sem tudhatjuk, hogy meglesz-e egyáltalán és ha meglesz, milyen lesz? Március 15 is nemzeti ünnep, de csak ml szentelünk ünnepet azon a napon és senki sem kérdi: miért nem szentelnek mások is? Ami az I. István királyunk személyéhez fűződő eszmekört, közelebbről a magyar államiság megalapítását és a keresztyén hit fölvételét iíleti: ne férjen senki, abba az eszmekörbe mi- hittel és hazafias lélekkel mindig be voltunk és be is leszünk kapcsolódva. V. Határozati javaslat a szanáló-bizottság megszüntetése iránt. A bizottság zsinati határozat alapján alakult. Most zsinati határozati javaslat tervezi megszüntetését. VI. Határozati javaslat az egységes iskolai felügyelet ügyében. Felhatalmazást tartalmaz a konvent részére, hogy a különböző fokú iskolák egységes felügyelete ügyében amikor és amilyen mértékben jónak látja, a szükséges szabályokat állapítsa meg és a szervezetet létesítse. A törvény V. te. 129. § 3. pontja ezt a konvent hatáskörébe utalja. A javaslat nem mondja meg, miért kell ehhez a zsinati törvényen kivül külön zsinati felhatalmazás is? Szűcs József. ®@@®@®®@®®®®®®®@®®®®®®®®®®®®®®®®@®®®®®® ® ® 1 VEGYESEK I ® @5 ®®@@®®@®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®@s®®®®®@® — Jókai Mórnak, a halhatatlan pápai diáknak, szobrot emelt túlsó Komáromban az ott működő Jókai Közművelődési és Múzem Egyesület. A szobor leleplezése nov. 28-án lesz’. — A körmendi ref. egyház ünnepe. Nagy örvendezéssel, még a szórványbeliek bekapcsolódását is biztosító érdeklődés közepette folyt le nov. 21-én a templomépítés 150. évéről megemlékező ünnepély. A gyülekezet örömérzéseinek koronája volt Medgyasszay Vince püspök úr megjelenése és a délelőtti ünnepi istentiszteleten való igehirdetése, az Istennek való szolgálásról. Püspök úrnak, ki titkára, Fazekas Mihály kíséretében érkezett szombaton este Körmendre, szívélyes és kedves fogadtatásban volt része már az állomáson, ahol dr. Kevey István főbíró, majd Fülöp József esperes üdvözölték. A teljes számú presbitérium is kinn volt a fogadtatáson és sok érdeklődő. A lelkészlak folyosóján az ifjúság vegyeskara és férfikara üdvözölte énekkel a főpásztort, Zviefel Erzsébet leányegyleti tag pedig lelkes szép beszédet intézett a kedves vendéghez, melyre nagyon meleg szeretetet szóló szavakban kaptak feleletet. A vasárnapi zsúfolt ünnepi gyülekezetben evangélikus vezető presbiter testvéreink és a nőegylet képviselői is ott voltak. Püspök úr igehirdetésén kívül ez alkalommal Fülöp József esperes imával, Fazekas Mihály úrvacsorái igehirdetéssel szolgált, a vegyeskar pedig énekkel. Istentisztelet után az ev. egyház, az izr. hitközség, a város, az egyházmegye, az egyházmegyei Tanítóegyesület, s a gyülekezet hét egyesületét képviselő küldöttségek keresték fel üdvözletükkel Püspök urat. Az este 6 órai vallásos est műsorán Fülöp József esperes a templomépítés történetét adta elő, Fejes Gábor nagyrákosi lelkész A templom, a templomért háborúságot szenvedők címmel tartott előadásában a templomszeretés érzését fokozta hitvalló erejűvé a hallgatóság lelkében, Barsi Miklós szombathelyi hitoktató lelkész bibliamagyarázattal szántott mélyen a lelkekben, de a műsor többi száma is lelket emelő volt és pedig: Jezerniczky Jenő magyarszecsődi lelkész és Somogyi Gyula egyházasrádóci lelkész imája, Józsa Emmi és Boda Zsófi leányegyleti tagok szavalata (Reményik: Kövek zsoltára; Luther: