Dunántúli Protestáns Lap, 1937 (48. évfolyam, 1-52. szám)

1937-11-14 / 46. szám

218. oldal

DUNÁNTÚL! PROTESTÁNS LAP.

1937.

Nem elég azonban ennek a parancsnak a szórványos és egyéni módra magyarázott engedelmeskedés. Nem elég egyes lelkipásztorok martiriumos buzgósága, egyes presbitériumok megértése, ha vannak lelkészek, akik csak távolról nézik az Ö közelharcukat. Ha meggondoljuk, hogy magyar ref. lelkipásztorok hányféleképpen szabják ki a büntetést ugyanarra a bűnre, el kell hogy szégyéljük magunkat. Többek között: úrvacsorától való eltiltás, választók névjegyzékéből való törlés, adójának, mindennemű adományának viszszavetése, esküvője idejében halottakra való kiharangozás, újévkor szószékről való kihirdetés, temetés megtagadása, vagy harangszó megtagadása, temetésnél csak Miatyánk, vagy imádság, igehirdetés nélkül, temetőben külön elkerített rész a reverzálist adottak számára, temetés és harangszó megtagadása, teljes kiközösítés. Van olyan ref. lelkipásztor is, aki csak teverzális adás esetén hajlandó megesketni vegyes házasokat!

Bármennyire száraz ág is az egyház törzsén'a reverzálist adott egyháztag, a lelkipásztornak még sem szabad végleg lemondani s csak olyan büntetést szabad alkalmazni, amiből mindig kiérzik az egyház anyai szeretete s a büntetéssel inkább nevelni, inteni, dorgálni és serkenteni igyekezzék, de nem megtorolni a vétket és nem bosszút állani a vétkezőn. Mindig törvény, jog és főként az evangeliom alapján kell eljárni s arra különösen vigyázni, hogy a ref. lelkipásztor soha se kövesse el azokat a törvénytelenségeket, amelyek ellen küzdünk, amiket az ellenfélnél megvetünk s olyan rozsdás középkori vaskalapot még rohamsisaknak se használjon, mint pl. egyik balatonmenti plébános, aki nem átall így írni a vegyesházasságról szóló füzetében: »a vegyesházasság már sok lelket taszított az örök kárhozat örvényébe.. . mert csak kettő közt kell választani! Vagy az Egyház színe (r. k. egyház) előtt érvényes házasságot kötni, vagy elkárhozni..., aki gyermekeit nem a katolikus hitben neveli, gyermekei és unokáinak lelkét századokon át, esetleg a világ végezetéig az örök kárhozat veszélyébe dönti«, (Kausz J.: Mit kell minden katolikusnak tudni a vegyesházasságról. Kapisztrán nyomda, Vác.)

Lelkipásztornak, aki verbi divini minister, még a legádázabb harcban sem szabad így megfeledkezni tisztéről, ennyire lesiklani az evangéliomi alapról, hogy akár beszédben, akár a fegyelmezésben viszonozni próbáljon ekkora keresztyénietlenséget.

Kétségtelen, hogy a fegyelmi intézkedések kellenek s nagyon a huszonnegyedik órában zörgetünk értök. A bölcsen hozott Ítéletek nagyban hozzájárulnak a református öntudat kifejlesztéséhez, a gyülekezeti közösség törvényeinek tiszteletben tartásához, s főként vallási kérdésekben nagyon is befolyásolható, sokszög, éppen intelligenciánk ingatag hitének és hajladozó ^gerincének a megerősödéséhez.

De milyen tiszteletet parancsoló lenne egy egységes eljárást biztosító új egyházi törvény, amit a közeljövőben újból összeülendő zsinatunk van hivatva meghozni, aminek aztán egyformán engedelmeskednek hivek és lelkipásztorok egyaránt-Ha föntebb azt mondottuk, hogy sürgős teendő minden gyülekezetben a belső öntudat, határozott gyülekezeti közvélemény kialakítása, nem kevésbbé fontos teendőnek kell vallanunk lelkipásztorok, világi atyáink között a reverzális körüli fegyelmezési kérdésben egységes vélemény kialakulását, ami azonban jóval túl kell legyen azon, hogy az úrvacsorától való eltiltás még csak vita tárgyát is képezze.

Törvénymódosításon és óhajtott új törvényalkotáson innen és túl van, és lesz egy időszerű teendője a lelkkipásztoroknak: áldozatos szeretetében hordozni nyája minden egyes tagját, utánna menni a tévelygőknek, lehajolni az elesettekhez, az Ige erejével és hatalmával serkenteni, fenyíteni a vétkezőket. De* inkább 'hulljon ki a jenyíjö vessző a fegyelmező kézből, minthogy ne tudjon imára kulcsolódni a pásztori kéz, — még az árul ókért is!

| MÁTÉ LAJOS|

Szeptember 13-án több hónapi szenvedés árán visszaadta lelkét teremtőjének. Halála híre, bár azt a szenvedővel együtt jóltevő álomként várta mindenki, mélyen meghatotta Belsősomogyot.

Holttestét hívei, teljesítve utolsó kívánságát, Somogyvisontára hozták, hol 33 évig lelkészkedett.

Küzdelme színhelyén kíván nyugodni a hős. Egy , pusztuló somogyi eklézsiának volt ő is hősies lelkű pásztora, kinek harcait, küzdelmeit az a maradék érti és tudja legjobban, amelyik most hazahozatta, Megásott sírjánál így tesz erről bizonyságot: »Földi nyugalomba mentél el körünkből Máté Lajos, örök nyugalomra hoztunk vissza, ide hoztunk, hova Te kísér- i ted ki a minden élők útján azokat, kiknek lelke Égi Atyánknál viszontlátásodnak örvend, mig mi elköltö- I zéseden sírunk. Itt van és ide jut gyülekezeted, akik között mint fáklya világítottál 33 éven át. Deresedő fővel áll itt megásott sírodnál sok azok közül, akik I ajkad után mondták holtáiglan-holtomiglan. Itt vannak résztvevő szívvel, akiknek fején a Te aláhanyatlőtt kezed áldóként nyugodott meg konfirmációi fogadalmuk alkalmával s akiket Te kereszteltél. Reád virradt az örökkévalóság, aminek Te hírnöke, követe i voltál közöttünk... Szívünk fáj, de hitünk vigasztal;

; Máté Lajos a viszontlátásra«.

Életrajzát a kálvinista pap szemérmességig menő szerénységgel maga jegyzi fel — elődei szokásához híven — gyülekezete emlékkönyvében, miből néhány sort ide iktatunk:

»Születtem Darányban, 1865 május 31-én. Szüleim Máté Lajos ref. lelkész és Záborszky Mária voltak. Elemi iskolai tanulmányaimat szülőföldemen és mint cseregyermek Pozsonyban végeztem. A gimnázium hat alsó osztályát Csurgón, a VII—VIII. osztályokat Debrecenben jártam. Ugyanitt hallgattam a theologia I—III. évfolyamait, a IV.-et Pápán, hol népiskolai tanítói oklevelet is szereztem. Végeztem 1887 június havában. Káplánvizsgát tettem 1888-ban az egyházmegyén, jó, papi vizsgát 1889-ben a kerületen jeles eredménnyel. Káplánkodtam Darányban, Hedrehelyen az esperes mellett, Gigében, Kutason, Magyarladon, Hatvanban. 1892-ben rendes lelkésszé megválasztott a magyarladi kisded gyülekezet, hol az elődöm idejében, unitáriussá lett híveket nagyrészben visszatérítettem s csekély fizetésért az iskolás gyermekeket is tanítottam. Itt nősültem meg 1892 december 28-án, nőül vevén Paál Irmát, Paál Farkas és néhai Madarász Juliánná földbirtokos szülők leányát. Ugyancsak itt született egyetlen életben levő leányom, Ella.

1895-ben egyszerre két helyre megválasztattam, ú- m. Somogyvisontára 12 pályázó közül egyhangúlag és Kálmáncsára szótöbbséggel. Mivel a somogyvisontai megválasztásom megfellebbeztetett, elfogadtam