Dunántúli Protestáns Lap, 1937 (48. évfolyam, 1-52. szám)

1937-11-14 / 46. szám

218. oldal DUNÁNTÚL! PROTESTÁNS LAP. 1937. Nem elég azonban ennek a parancsnak a szórvá­nyos és egyéni módra magyarázott engedelmeskedés. Nem elég egyes lelkipásztorok martiriumos buzgósága, egyes presbitériumok megértése, ha vannak lelkészek, akik csak távolról nézik az Ö közelharcukat. Ha meggondoljuk, hogy magyar ref. lelkipásztorok hány­féleképpen szabják ki a büntetést ugyanarra a bűnre, el kell hogy szégyéljük magunkat. Többek között: úrvacsorától való eltiltás, választók névjegyzékéből való törlés, adójának, mindennemű adományának visz­­szavetése, esküvője idejében halottakra való kiha­­rangozás, újévkor szószékről való kihirdetés, temetés megtagadása, vagy harangszó megtagadása, temetésnél csak Miatyánk, vagy imádság, igehirdetés nélkül, te­metőben külön elkerített rész a reverzálist adottak számára, temetés és harangszó megtagadása, teljes kiközösítés. Van olyan ref. lelkipásztor is, aki csak teverzális adás esetén hajlandó megesketni vegyes házasokat! Bármennyire száraz ág is az egyház törzsén'a re­verzálist adott egyháztag, a lelkipásztornak még sem szabad végleg lemondani s csak olyan büntetést sza­bad alkalmazni, amiből mindig kiérzik az egyház anyai szeretete s a büntetéssel inkább nevelni, inteni, dor­gálni és serkenteni igyekezzék, de nem megtorolni a vétket és nem bosszút állani a vétkezőn. Mindig tör­vény, jog és főként az evangeliom alapján kell eljárni s arra különösen vigyázni, hogy a ref. lelkipásztor soha se kövesse el azokat a törvénytelenségeket, ame­lyek ellen küzdünk, amiket az ellenfélnél megvetünk s olyan rozsdás középkori vaskalapot még rohamsisak­nak se használjon, mint pl. egyik balatonmenti plébá­nos, aki nem átall így írni a vegyesházasságról szóló füzetében: »a vegyesházasság már sok lelket taszított az örök kárhozat örvényébe.. . mert csak kettő közt kell választani! Vagy az Egyház színe (r. k. egyház) előtt érvényes házasságot kötni, vagy elkárhozni..., aki gyermekeit nem a katolikus hitben neveli, gyer­mekei és unokáinak lelkét századokon át, esetleg a világ végezetéig az örök kárhozat veszélyébe dönti«, (Kausz J.: Mit kell minden katolikusnak tudni a ve­gyesházasságról. Kapisztrán nyomda, Vác.) Lelkipásztornak, aki verbi divini minister, még a legádázabb harcban sem szabad így megfeled­kezni tisztéről, ennyire lesiklani az evangéliomi alap­ról, hogy akár beszédben, akár a fegyelmezésben viszonozni próbáljon ekkora keresztyénietlenséget. Kétségtelen, hogy a fegyelmi intézkedések kel­lenek s nagyon a huszonnegyedik órában zörgetünk értök. A bölcsen hozott Ítéletek nagyban hozzájárul­nak a református öntudat kifejlesztéséhez, a gyüle­kezeti közösség törvényeinek tiszteletben tartásához, s főként vallási kérdésekben nagyon is befolyásol­ható, sokszög, éppen intelligenciánk ingatag hitének és hajladozó ^gerincének a megerősödéséhez. De milyen tiszteletet parancsoló lenne egy egy­séges eljárást biztosító új egyházi törvény, amit a közeljövőben újból összeülendő zsinatunk van hivatva meghozni, aminek aztán egyformán engedelmeskednek hivek és lelkipásztorok egyaránt-Ha föntebb azt mondottuk, hogy sürgős teendő minden gyülekezetben a belső öntudat, határozott gyülekezeti közvélemény kialakítása, nem kevésbbé fontos teendőnek kell vallanunk lelkipásztorok, világi atyáink között a reverzális körüli fegyelmezési kér­désben egységes vélemény kialakulását, ami azonban jóval túl kell legyen azon, hogy az úrvacsorától való eltiltás még csak vita tárgyát is képezze. Törvénymódosításon és óhajtott új törvényalko­táson innen és túl van, és lesz egy időszerű teendője a lelkkipásztoroknak: áldozatos szeretetében hordozni nyája minden egyes tagját, utánna menni a tévelygők­nek, lehajolni az elesettekhez, az Ige erejével és hatal­mával serkenteni, fenyíteni a vétkezőket. De* inkább 'hulljon ki a jenyíjö vessző a fegyelmező kézből, minthogy ne tudjon imára kulcsolódni a pásztori kéz, — még az árul ókért is! | MÁTÉ LAJOS| Szeptember 13-án több hónapi szenvedés árán visszaadta lelkét teremtőjének. Halála híre, bár azt a szenvedővel együtt jóltevő álomként várta mindenki, mélyen meghatotta Belsősomogyot. Holttestét hívei, teljesítve utolsó kívánságát, So­­mogyvisontára hozták, hol 33 évig lelkészkedett. Küzdelme színhelyén kíván nyugodni a hős. Egy , pusztuló somogyi eklézsiának volt ő is hősies lelkű pásztora, kinek harcait, küzdelmeit az a maradék érti és tudja legjobban, amelyik most hazahozatta, Meg­ásott sírjánál így tesz erről bizonyságot: »Földi nyu­galomba mentél el körünkből Máté Lajos, örök nyu­galomra hoztunk vissza, ide hoztunk, hova Te kísér- i ted ki a minden élők útján azokat, kiknek lelke Égi Atyánknál viszontlátásodnak örvend, mig mi elköltö- I zéseden sírunk. Itt van és ide jut gyülekezeted, akik között mint fáklya világítottál 33 éven át. Deresedő fővel áll itt megásott sírodnál sok azok közül, akik I ajkad után mondták holtáiglan-holtomiglan. Itt van­nak résztvevő szívvel, akiknek fején a Te aláhanyat­­lőtt kezed áldóként nyugodott meg konfirmációi fo­gadalmuk alkalmával s akiket Te kereszteltél. Reád virradt az örökkévalóság, aminek Te hírnöke, követe i voltál közöttünk... Szívünk fáj, de hitünk vigasztal; ; Máté Lajos a viszontlátásra«. Életrajzát a kálvinista pap szemérmességig menő szerénységgel maga jegyzi fel — elődei szokásához híven — gyülekezete emlékkönyvében, miből néhány sort ide iktatunk: »Születtem Darányban, 1865 május 31-én. Szü­leim Máté Lajos ref. lelkész és Záborszky Mária vol­tak. Elemi iskolai tanulmányaimat szülőföldemen és mint cseregyermek Pozsonyban végeztem. A gim­názium hat alsó osztályát Csurgón, a VII—VIII. osz­tályokat Debrecenben jártam. Ugyanitt hallgattam a theologia I—III. évfolyamait, a IV.-et Pápán, hol népiskolai tanítói oklevelet is szereztem. Végeztem 1887 június havában. Káplánvizsgát tettem 1888-ban az egyházmegyén, jó, papi vizsgát 1889-ben a kerü­leten jeles eredménnyel. Káplánkodtam Darányban, Hedrehelyen az esperes mellett, Gigében, Kutason, Magyarladon, Hatvanban. 1892-ben rendes lelkésszé megválasztott a magyarladi kisded gyülekezet, hol az elődöm idejében, unitáriussá lett híveket nagyrész­ben visszatérítettem s csekély fizetésért az iskolás gyermekeket is tanítottam. Itt nősültem meg 1892 december 28-án, nőül vevén Paál Irmát, Paál Farkas és néhai Madarász Juliánná földbirtokos szülők leá­nyát. Ugyancsak itt született egyetlen életben levő leányom, Ella. 1895-ben egyszerre két helyre megválasztattam, ú- m. Somogyvisontára 12 pályázó közül egyhangúlag és Kálmáncsára szótöbbséggel. Mivel a somogyvi­­sontai megválasztásom megfellebbeztetett, elfogadtam

Next

/
Thumbnails
Contents