Dunántúli Protestáns Lap, 1937 (48. évfolyam, 1-52. szám)

1937-11-14 / 46. szám

1937. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 219. oldal. Kálmáncsát. Itt időközben második választásom is megerősíttetvén, csak fél évet töltöttem ’s 1896 szep­tember 3-án elfoglaltam visontai helyemet. Somogyvisontán, derék munkatársaimmal: Vecsey Sándor helybeli, Arany Bálint rinyaújlaki tanítókkal, Széky Elemér erdőcsokonyai lelkésszel, Szalóky Dá­niel ottani tanítóval közös erővel munkáltuk népünk erkölcsi, szellemi és anyagi előmenetelét. Ittlétem alatt három nagyobb építkezést kellett eszközöltet­nem: 1900-ban a lelkészlakot, 1911-ben pedig az is­kolát és tanítólakot újítottuk meg. Utóbbinál nagy ellenkezést fejtett ki a hívek egy része, de végre ezek is lecsillapodtak ’s most mindnyájan örülnek díszes és tartós épületeinknek. Templomot renováltattuk 1926-ban. Voltam iskolai körfelügyelő, egyházmegyei szám­­vizsgáló, kerületi képviselő, lelkészértekezleti jegyző stb., stb. Rendkívül nehéz és szomorú napok virradtak reám az 1919. esztendővel a kommunizmus idején. Április 4—május 19-ig (45 napig) vörös katonák tar­tották megszállva paróchiámat éjjel, nappal, folyto­nos nyugtalanságot okozva családomnak. Legnehezebb napom Somogyvisontán mégis 1923 március 2-ika volt, amikor a lelkjészi és tanítói törvényes fizetés behajtása miatt felizgatott tömeg »feszítsd meg«-et kiáltott rám. Pedig ezt megelőzőleg négy évig már nem kaptam fizetést a hívektől s közöttük egy sem volt, akinek valami ingyenes szolgálatot vagy szívességet ne tet­tem volna. Persze hamarosan rájöttek tévedésükre s igyekeztek expiálni meggondolatlan eljárásukat. 1926 október 3-án, itteni szolgálatom 30. évforduló­ján, megható templomi ünnepélyt rendeztek szá­momra. Én meg is bocsátottam nekik, de azért a mél­tatlan bántalom fájó érzete sokáig sajgott szívem­ben. Itt töltött utolsó éveimben békés, megértő, szí­vélyes viszonyban voltam hallgatóimmal, kiktől 33 évi itteni szolgálat után kölcsönös áldáskivánásokkal 1929 december 31-én váltam meg s Barcsra, saját kis házamba költözve, 1°30 január 1-ével nyugalomba léptem. Áldott legyen az Úrnak szent neve, ki gyarló szolgáját kézen fogta és vezette ’s áldott legyen a somogyvisontai gyülekezet is, mig hitéhez és hazá­jához hű marad!« Temetése szeptember 15-én volt ezrek jelenlé­tében. A templomban Halka Sándor esperes tartott halotti prédikációt, a helybeli énekkar gyászdalokat zengett. A temetőben Zákányi József homokszentgyörgyi lelkipásztor olvasta fel a föltámadás igéit, a helybeli lelkész az anya- és leányegyház nevében vett búcsút, mig a lelkésztestvérek nevében Kovács Károly gör­­getegi lelkipásztor mondott utolsó istenhozzádot. A dalárda éneke közben iskolások virágot hintettek a sírba eresztett koporsóra, majd Somogyvisonta köz­ség tette le koszorúját díszpolgára koporsójára és eftemettük Máté Lajost. Utód. — Ifjúsági házat épített 5000 P költséggel a rákospalotai — újvárosi egyház — gyülekezet cserkész és Ref. KIE-munkája számára. A ház tervezését és az építkezés vezetését a presbitérium egyik mérnök tagja díjmentesen végezte. j — 400 pengőt szavazott meg az egyházmegyei ifjúsági munka céljaira a belsősomogyi egyházmegyei j közgyűlés. Egyházkerületi közgyűlés. Fontos, időszerű határozatot hozott közgyűlés a lelkészi továbbképzés tárgyában. Qyőry Elemér egyházkerületi lelkészi főjegyzőnek erről készített és a kerületi lelkészértekezleten felolvasott értekezését lapunk egész terjedelemben közli. Az egyházmegyék nyilatkozatai alapján közgyű­lés konventi egyházzenei bizottság alakítását kívána­tosnak tartja. Az országos közalap minél nagyobb megerősíté­sét közgyűlés mindenek felett szükségesnek tartja, ép ezért időszerűnek és célszerűnek tartja a VIII. te. 5. §-ában megjelölt félszázalékos (tehát nem egyszá­zalékos) hozzájárulással megállapítani az új közalapi járulék kivetését. Közgyűlés kívánatosnak tartja az egyházi fegye­lem gyakorlását illetően egységes végrehajtási uta­sítás, vagy szabályrendelet-minta készítését. A somogyhatvani egyházközség közgyűlését, to­vábbi intézkedésig, kerületi közgyűlés az egyház­megye javaslatára megszüntette. Darány, Somogyszob, Barabásszeg, Nagyrákos és Szombathely állandó káplántartó helyekül jelöltetnek ki, azonban ez állások csak úgy lesznek betölthetők, ha az egyetemes konvent Dunántúl részére a mostani­nál több kápláni kongruát tud kiutalni. A lelkészek korpótlékának teljes összegben való kiutalásáért kerület felterjesztést intéz a konvent útján a kormányhoz. Salgótarján számára egyházkerületi közgyűlés ön­álló hitoktatói állás szervezését halaszthatatlanul szük­ségesnek tartja. Faragó János c. tankerületi kir. főigazgató, egy­házkerületi középiskolai felügyelő indítványát a fő­iskolai alapítványok visszaállításáról elvileg elfogadta és felhívta a gazdasági tanácsot a javaslatban foglal­tak részletes megtárgyalására, indítványozót pedig felkérte, hogy hívja fel az egyházmegyéket, a családi és névre szóló alapítványok tevőinek hozzátartozóit és az alapítványokat a múltban élvezett növendéke­ket névre szóló levélben, hogy támogassák az egy­házkerületet az alapítványok visszaállítására irányuló szándékában. Egyházkerületünkben 252 elemi népiskola van. A rendes tanítók száma állandó további 9-el való csökkenéssel 282-re esett le, a kisegítő-, segéd-, vagy tanfolyamvezetőké 7-el emelkedett. A mindennapi tankötelesek száma az elmúlt év­ben 156 fővel fogyott. A kimutatások szerint tanköte­leseink 87o/o-a járt a mi iskoláinkba, csak 4.3o/0 a másvallású és 8.7o/0-a állami vagy községi iskolába. Ez azonban téves, mert több egyházmegye többszöri figyelmeztetés után sem veszi 'fel a ref. iskolát fenn nem tartó egyházközségek adatait a maga iskoláinak kimutatásába, a B. ívbe. Az iskolákra az egyházközségek 499.952 P-t, az állam 421.887 P-t, a községek 41.860 P-t fordítottak. A fenntartási arány az egyházi hozzájárulásnál 50-ről 52o/o-ra emelkedett, ellenben az állami hozzájárulás­nál 45-ről 43o/o-ra, a községi hozzájárulásnál 5-ről 4o/o-ra hanyatlott. A tanítóikar általában odaadóan fáradozik sok­irányú munkásságával a nevelésügy, a falvak építése szolgálatában. A 347 tanerő közül kitűnő eredményt mutatott fel 179 (52o/o), jelest 42 (32o/o), jót 41 (11 o/0), elég­ségest 11 (4o/o), elégtelent 3 (1%).

Next

/
Thumbnails
Contents