Dunántúli Protestáns Lap, 1937 (48. évfolyam, 1-52. szám)

1937-11-14 / 46. szám

1937. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 217 oldal. szer vagy kétszer beszélni egy vergődő, veszélyben örvénylő fiatallal. Még az sem elég, ha kezét adja, becsületszavára fogadja, hogy reverzálist nem ad. Á támasz nélkül álló, gyenge hitű ifjú feltétlenül elbu­kik az ádáz küzdelemben, amelyik feláldoztatja a becsületet, semmibe véteti az adott szót, sőt a ref. parochián megbeszélt esküvői időben a kinyitott tem­plomajtó és várakozó lelkipásztor mellett elviteti ma­gát az ingyen felajánlott virágos hintókon a másik felekezet templomába. A pásztori látogatásoknál meg kell említenünk, hogy azok nemcsak kötendő vegyesházasságoknál fon­tosak, de a már megkötőiteknél, részünkre károsaknál is. Nem csak azok követtek el bűnt, kik kárunkra egyezkedtek, de gyakran egyházunkat is terheli mu­lasztás, mert nem állott ott erősen mellettök, sőt nagyon sokszor nem volt senki, aki figyelmeztette volna őket lépésök veszedelmes voltára; nem is be­szélve azokról, akik juhokként mentek vágóhidra s csak a gyermek születésénél tudták meg, hogy mit is írtak alá. Ezek éppen úgy tárgyai legyenek a leggon­dosabb pásztori látogatásnak, mint a fentebbiek s azt a határozott reverzális ellenes fellépés és erőteljes védekezés kiváltotta érzékenykedést, sértődöttséget, mely az ilyen sziveket bántja, legjobban a négyszem­közti beszélgetésben lehet levezetni. Sokat jelent a sajtó. Legyen a lelkipásztornak iratterjesztése. Ha nem ér rá azonnal menni, küldjön legalább egy kis traktátus füzetet »Komoly szó a ve­gyes házasságra lépőkhöz« vagy más hasonló kis írást. Ha látogatáskor a hangulat nem megfelelő a beszélgetésre, hagyjon ott egy füzetkét azzal a ké­réssel, hogy olvassa el s legközelebb mondja meg a véleményét. Kívánatos volna nagyon sok röpirat, megrázó elbeszélés, népszerű hitvédelmi olvasmány. Természetesen mindent maga nem végezhet a lelkipásztor. Hogy rengeteg teendőjét csak a rever­­zálissal kapcsolatban is elláthassa, szüksége van meg­felelő munkatársakra. Előőrsökre, kik a gyülekezet egyik vagy másik részén figyelnek és jelentik a ve­szélyt. A lelkipásztor bölcseségétől függ, hogy azon­nal maga megy-e, vagy a körzeti presbiter, aki még jobban felderíti a helyzetet s előkészíti a lelkipásztor látogatását. Egyesületi vezetők, tagtársak baráti fel­lépése jó szolgálatot tehet. Természetesen, arra ügyeljen a lelkész, hogy amit nem ő tesz is, az ő irányítása mellett menjen végbe. Nagy dolog a megfe­lelő munkatárs kiválasztása. Ha ilyen nincs, inkább dolgozzon ő maga többet, mig, különösen ha fiatal, püspök urunk Fehérváron mondott bölcs tanácsa sze­rint tud magának nevelni munkatársat, de úgy, hogy az illető ne vegye észre a nevelést. Eléggé nem hangsúlyozható teendő, az egyik leg­eredményesebb preventív munka: a jövendő biztosí­tása, hűséges egyháztagok nevelése. Legalább annyi időt fordítson a lelkipásztor az ifjúságára, mint az idősebbekre. Hiába, idős fát már nem lehet alakítani. Lesznek idősebb egyháztagok, kik talán sohasem lát­ják be, miért kell most egyszerre annyira félre verni a harangokat a reverzális miatt. Ezekkel nem bíbelőd­hetünk. De mindent el kell követnünk, hogy a kezünk alól kikerülő újabb generációnak már nemcsak az ajkán, de a vérében legyen az egyházhűség. Ne fél­jünk a vallástanításnál egy-két megrázó példát fel­hozni s a reverzális áldozatok körül akkor, mikor az esküszegésről, hűtlenségről, adott szó, becsület elhají­tásáról beszélünk. Vallásüldözésről tanítva szemlél­tessük a modern vallásüldözést is az erőszakos térí­tések, a hazug szédítések és kierőszakolt reverzális­­adások formájában. Ezért is elengedhetetlen a konfirmáció reformja, mert milyen hitvalló reformátusok alakulnak ki egy hathetes kátémagoltatási gyorstanfolyam alatt, hogy fejlődik ki közvetlenebb kapcsolat lelkipásztor és a jövendő egyháztagok, a holnap presbiterei között, mikor a tanító úr sujkolja beléjök az igazságot, a lelkész csak ellenőriz, ő a mumus, akitől rettegni il­lik, ha átjön egyszer vagy kétszer az iskolába, kivéve az utolsó konfirmáció előtti napokat, amikor alaposan tájékozódik, hogy a vizsgán melyik kérdéssel arat nagyobb dicsőséget mind az izgu’ó egyház^ag-Völt, mind a rettegő szülő nagy örömére. A konfirmációi oktatást végezze maga a lelkipász­tor, az évenként megismétlődő konfirmációi ünnepély pedig tegye az egész gyülekezet szivét megindító nagy ünneppé, amelyen a szemekből kibuggyanó köny­­nyekkel törnek ki az új fogadások, zokognak fel új esküvések s lesznek új megerősödések az idősebbek (között is. M.egható, amikor a 4—6 évvel azelőtt konfirmáltak szinte érett fővel állnak az Úr asztala élé s megvallják, hogy nem szégyenük a Krisztus evangéliumát s megújítják esküjüket egyházuk iránt. Ünnepség után beírják nevöket a konfirmáltak köny­vébe, ahol megígérik többek között azt is, hogy egyházuk kárára reverzálist nem adnak. Ebben a reánk kényszerített harcban csak tüzes meggyőződésű, új nemzedékkel indulhat egyházunk diadalmas csatákba! Addig is azonban, mig ez a lelkesebb sereg meg­érkezik, védeni kell a frontot szigorú fegyelemmel. Aki az egyháza minden intése, a lelkipásztora minden figyelmeztetése ellenére 'is elbukik, az "bukjon ki a gyülekezet közösségéből, az elárulta a szent ügyet, melynek harcosává önként szegődött, az cserben hagyta a zászlót, melyre felesküdött, az méltatlanná tette magát az egyháztagságra s kell, hogy bűnéhez mérten büntetés alá is essék a feltét1 enü vis zaállí­­tandó egyházfegyelem gyakorlása által. Hitvallásos . egyház nem élhet egyházfegyelem nélkül. S ha ezt nem is maga a lelkipásztor gyako­rolja, ő mint az Ige hirdetője, legyen az őre annak, hogy a gyülekezetben mindenek ékesen és szép rend­del legyenek. Kálvin szigorúan a Szentírás alapján állva mondja: »A fegyelem szükséges az egyházban, melynek állapotához a legnagyobb rend illik... Ennél­fogva mindazok, akik vagy a fegyelem megsemmisí­tését kívánják, vagy annak visszaállítását gátolják, — tegyék ezt akár szántszándékból, akár meggondolatlan­ságból, — bizonyára az egyház végső szétzüllését mozdítják elő«. Az excommunikációról, mint fegyelmezési módról, 400 esztendővel ezelőtt így tanított Kálvin: »...mi­után szükséges, hogy az egyházban minden jó renddel és tisztességgel menjen végbe..., alkalmazta a mi Urunk az egyházban a kiközösítés javító, fegyelmező szabályát, amellyel azt akarta, hogy azok, akik keresz­tyénhez méltatlan, rendetlen életet élnek, s a figyel­meztetések ellenére sem akarnak megjavulni és a he­lyes útra térni, eltávolíttassanak az egyház testéből s miként a megüszkösödött tagok, levágassanak, mind­addig, mig bűnbánatot nem tartanak, elismervén hibá­jukat és gyarlóságukat. A fegyelmezésnek ezt a mód­ját parancsolja az Úr az ő egyházának Mt. 18. részé­ben. Nekünk tehát kötelességünk ezt gyakorolni, ha csak meg nem vetjük a nekünk adott parancsolatot«. (Nagy S. B.: A ref. istentisztelet Kálvin szerint, 112.)

Next

/
Thumbnails
Contents