Dunántúli Protestáns Lap, 1937 (48. évfolyam, 1-52. szám)
1937-11-14 / 46. szám
1937. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 217 oldal. szer vagy kétszer beszélni egy vergődő, veszélyben örvénylő fiatallal. Még az sem elég, ha kezét adja, becsületszavára fogadja, hogy reverzálist nem ad. Á támasz nélkül álló, gyenge hitű ifjú feltétlenül elbukik az ádáz küzdelemben, amelyik feláldoztatja a becsületet, semmibe véteti az adott szót, sőt a ref. parochián megbeszélt esküvői időben a kinyitott templomajtó és várakozó lelkipásztor mellett elviteti magát az ingyen felajánlott virágos hintókon a másik felekezet templomába. A pásztori látogatásoknál meg kell említenünk, hogy azok nemcsak kötendő vegyesházasságoknál fontosak, de a már megkötőiteknél, részünkre károsaknál is. Nem csak azok követtek el bűnt, kik kárunkra egyezkedtek, de gyakran egyházunkat is terheli mulasztás, mert nem állott ott erősen mellettök, sőt nagyon sokszor nem volt senki, aki figyelmeztette volna őket lépésök veszedelmes voltára; nem is beszélve azokról, akik juhokként mentek vágóhidra s csak a gyermek születésénél tudták meg, hogy mit is írtak alá. Ezek éppen úgy tárgyai legyenek a leggondosabb pásztori látogatásnak, mint a fentebbiek s azt a határozott reverzális ellenes fellépés és erőteljes védekezés kiváltotta érzékenykedést, sértődöttséget, mely az ilyen sziveket bántja, legjobban a négyszemközti beszélgetésben lehet levezetni. Sokat jelent a sajtó. Legyen a lelkipásztornak iratterjesztése. Ha nem ér rá azonnal menni, küldjön legalább egy kis traktátus füzetet »Komoly szó a vegyes házasságra lépőkhöz« vagy más hasonló kis írást. Ha látogatáskor a hangulat nem megfelelő a beszélgetésre, hagyjon ott egy füzetkét azzal a kéréssel, hogy olvassa el s legközelebb mondja meg a véleményét. Kívánatos volna nagyon sok röpirat, megrázó elbeszélés, népszerű hitvédelmi olvasmány. Természetesen mindent maga nem végezhet a lelkipásztor. Hogy rengeteg teendőjét csak a reverzálissal kapcsolatban is elláthassa, szüksége van megfelelő munkatársakra. Előőrsökre, kik a gyülekezet egyik vagy másik részén figyelnek és jelentik a veszélyt. A lelkipásztor bölcseségétől függ, hogy azonnal maga megy-e, vagy a körzeti presbiter, aki még jobban felderíti a helyzetet s előkészíti a lelkipásztor látogatását. Egyesületi vezetők, tagtársak baráti fellépése jó szolgálatot tehet. Természetesen, arra ügyeljen a lelkész, hogy amit nem ő tesz is, az ő irányítása mellett menjen végbe. Nagy dolog a megfelelő munkatárs kiválasztása. Ha ilyen nincs, inkább dolgozzon ő maga többet, mig, különösen ha fiatal, püspök urunk Fehérváron mondott bölcs tanácsa szerint tud magának nevelni munkatársat, de úgy, hogy az illető ne vegye észre a nevelést. Eléggé nem hangsúlyozható teendő, az egyik legeredményesebb preventív munka: a jövendő biztosítása, hűséges egyháztagok nevelése. Legalább annyi időt fordítson a lelkipásztor az ifjúságára, mint az idősebbekre. Hiába, idős fát már nem lehet alakítani. Lesznek idősebb egyháztagok, kik talán sohasem látják be, miért kell most egyszerre annyira félre verni a harangokat a reverzális miatt. Ezekkel nem bíbelődhetünk. De mindent el kell követnünk, hogy a kezünk alól kikerülő újabb generációnak már nemcsak az ajkán, de a vérében legyen az egyházhűség. Ne féljünk a vallástanításnál egy-két megrázó példát felhozni s a reverzális áldozatok körül akkor, mikor az esküszegésről, hűtlenségről, adott szó, becsület elhajításáról beszélünk. Vallásüldözésről tanítva szemléltessük a modern vallásüldözést is az erőszakos térítések, a hazug szédítések és kierőszakolt reverzálisadások formájában. Ezért is elengedhetetlen a konfirmáció reformja, mert milyen hitvalló reformátusok alakulnak ki egy hathetes kátémagoltatási gyorstanfolyam alatt, hogy fejlődik ki közvetlenebb kapcsolat lelkipásztor és a jövendő egyháztagok, a holnap presbiterei között, mikor a tanító úr sujkolja beléjök az igazságot, a lelkész csak ellenőriz, ő a mumus, akitől rettegni illik, ha átjön egyszer vagy kétszer az iskolába, kivéve az utolsó konfirmáció előtti napokat, amikor alaposan tájékozódik, hogy a vizsgán melyik kérdéssel arat nagyobb dicsőséget mind az izgu’ó egyház^ag-Völt, mind a rettegő szülő nagy örömére. A konfirmációi oktatást végezze maga a lelkipásztor, az évenként megismétlődő konfirmációi ünnepély pedig tegye az egész gyülekezet szivét megindító nagy ünneppé, amelyen a szemekből kibuggyanó könynyekkel törnek ki az új fogadások, zokognak fel új esküvések s lesznek új megerősödések az idősebbek (között is. M.egható, amikor a 4—6 évvel azelőtt konfirmáltak szinte érett fővel állnak az Úr asztala élé s megvallják, hogy nem szégyenük a Krisztus evangéliumát s megújítják esküjüket egyházuk iránt. Ünnepség után beírják nevöket a konfirmáltak könyvébe, ahol megígérik többek között azt is, hogy egyházuk kárára reverzálist nem adnak. Ebben a reánk kényszerített harcban csak tüzes meggyőződésű, új nemzedékkel indulhat egyházunk diadalmas csatákba! Addig is azonban, mig ez a lelkesebb sereg megérkezik, védeni kell a frontot szigorú fegyelemmel. Aki az egyháza minden intése, a lelkipásztora minden figyelmeztetése ellenére 'is elbukik, az "bukjon ki a gyülekezet közösségéből, az elárulta a szent ügyet, melynek harcosává önként szegődött, az cserben hagyta a zászlót, melyre felesküdött, az méltatlanná tette magát az egyháztagságra s kell, hogy bűnéhez mérten büntetés alá is essék a feltét1 enü vis zaállítandó egyházfegyelem gyakorlása által. Hitvallásos . egyház nem élhet egyházfegyelem nélkül. S ha ezt nem is maga a lelkipásztor gyakorolja, ő mint az Ige hirdetője, legyen az őre annak, hogy a gyülekezetben mindenek ékesen és szép renddel legyenek. Kálvin szigorúan a Szentírás alapján állva mondja: »A fegyelem szükséges az egyházban, melynek állapotához a legnagyobb rend illik... Ennélfogva mindazok, akik vagy a fegyelem megsemmisítését kívánják, vagy annak visszaállítását gátolják, — tegyék ezt akár szántszándékból, akár meggondolatlanságból, — bizonyára az egyház végső szétzüllését mozdítják elő«. Az excommunikációról, mint fegyelmezési módról, 400 esztendővel ezelőtt így tanított Kálvin: »...miután szükséges, hogy az egyházban minden jó renddel és tisztességgel menjen végbe..., alkalmazta a mi Urunk az egyházban a kiközösítés javító, fegyelmező szabályát, amellyel azt akarta, hogy azok, akik keresztyénhez méltatlan, rendetlen életet élnek, s a figyelmeztetések ellenére sem akarnak megjavulni és a helyes útra térni, eltávolíttassanak az egyház testéből s miként a megüszkösödött tagok, levágassanak, mindaddig, mig bűnbánatot nem tartanak, elismervén hibájukat és gyarlóságukat. A fegyelmezésnek ezt a módját parancsolja az Úr az ő egyházának Mt. 18. részében. Nekünk tehát kötelességünk ezt gyakorolni, ha csak meg nem vetjük a nekünk adott parancsolatot«. (Nagy S. B.: A ref. istentisztelet Kálvin szerint, 112.)
