Dunántúli Protestáns Lap, 1937 (48. évfolyam, 1-52. szám)
1937-08-22 / 34. szám
Negyvennyolcadik évfolyam. 34. szám. Pápa, 1937 augusztus 22. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LÁP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE _______________________________ MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. _______________________________------------------------------------------ FŐSZERKESZTŐ: MEDGYASSZAY VINCE PÜSPÖK----------------------------------------FELELŐS SZERKESZTŐ DR. PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA) FŐMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: DR. TÓTH LAJOS THEOL FŐISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDŐK Jó munkát! Az ORLE és az ORPSz székesfehérvári konferenciájára. Az egész magyar reformátusság figyelme augusztus utolsó napjaiban Dunántúl legdicsőségesebb múltú városa, Székesfehérvár felé irányul. Nekünk dunántúliaknak meg különösen nagy örömet jelent, hogy egyházkerületünknek ebben a legnépesebb és egyik legélénkebb hitéletii egyházközségében, nemzeti történelmünknek is kétségkívül egyik legpatinásabb városában tartja szokásos évi konferenciáját az Országos Református Lelkészegyesület és az Országos Református Presbiteri Szövetség. A két kiváló elnök: dr. Ravasz László püspök és dr. Balogh Jenő főgondnok hívására sietnek a magyar református egyház lelkipásztorai és presbiterei Hegyalja lankáiról, a Nagyalföld délibábos vidékéről, a szőke Tisza és kék Duna mentéről, a halmos Dunántúlról, hatalmas egyházközségekből és kicsi gyülekezetekből, hogy együtt felbuzduljanak ez ősi koronázó városban egymás hite által. Jönnek alázatosan, szolgálni vágyó lélekkel, hogy mint élő kövek épüljenek fel lelki házzá, szent papsággá és tanácskozzanak azokról, amelyek anyaszentegyházunk missziójának betöltésére, a hitélet elmélyülésére, a nemzeti élet békességére és az Isten dicsőségére valók. Ennek a konferenciának történeti jelentősége lesz. Nem korszakzáró, vagy újkorszakot nyitó értelemben, hanem dinamikai értelemben. A mai református magyarság tekintetét ráirányítja a múltra, hogy igazán megismerje a jelen feladatait. Szemlét tart a keresztyénség leghatalmasabb és a jövő szempontjából minden kétséget kizáróan legfontosabb megmozdulása, az u. n. ökuménikus mozgalom fölött, hogy mentül világosabban meglássa a magyar református egyház az egyetemes keresztyénség nagy testvéri közösségében a maga sajátos küldetését és azt be is töltse. A történeti értékelés szemszögéből nézve ezt a konferenciát egyházkerületünk területén azért köszöntjük igen melegen, mert a konferencia programmja félremagyarázhatatlanul szemünk elé állítja, hogy a magyar kálvinizmus vissza akarja hódítani önmagának azt, ami az övé, de vissza akarja hódítani önmagát is, hogy meg tudja hódítani a maga számára a jövendőt. Csakis így válik szolgálattá élete, hogy szolgálhassa továbbra is, mint tévé eddig, jutalomvárás nélkül a nemzet megizmosodását. De semmivel sem lesz kisebb ennek a konferenciának a lelki jelentősége. Aki figyelemmel kíséri a kor eszmeáramlatait és eszméit, érzi, hogy ma nem holmi apró felületi változásokról van szó, hanem a mélységekben végbemenő világnézeti gyűrődésekről, melyek alapjában rázzák meg egész életfelfogásunkat és berendezettségünket. Bizonyára ezért alakultak ki oly érdesen a határok egyes társadalmi osztályok, felekezetek és nemzetek között, ami oly házhoz hasonlóvá teszi a mai életet, melyben együvé vannak zárva ismerősök és ismeretlenek, barátok és ellenségek, rokonok és vadidegenek. A régi hagyomány és tekintélytisztelet hovatovább áthajol a tapasztalati, tényszerű igazságok tiszteletébe. Társadalompolitikai és gazdasági reformokon dolgoznak, de a lelkek kibeszélhetetlen vágyódással vágyakoznak Isten után. Ez a jelenség az életirányt nyílegyenesen a keresztyén egyház kapui elé tereli. Az élet ma itt áll a keresztyén egyház, a magyar református egyház ajtaja előtt és várja a lelki vezetés, a meggyőződéses vallásos élmény, az ön- és bünlegyőző diadalmas életerő és igaz testvériség tisztazengésü szavát. Ezért meri a konferencia szőnyegre hozni a legkényesebb, de égetően fontos kérdéseket: hogyan nevelhetik egymást a lelkipásztorok (óh, de jó lesz, ha majd nevelik egymást!) és hogyan neveljük és ne csak válasszuk presbitereinket? Ezekért köszöntjük szeretettel egyházkerületünk és Lapunk nevében az igen áldásosnak ígérkező konferenciát, a Lelkészegyesület és Presbiteri Szövetség próféta lelkű elnökeit és imádkozunk a Mindenhatóhoz, hogy a konferencia áldása lássék meg egyházi és nemzeti életünkön egyaránt. Kedves Lelkipásztor és Presbiter Atyafiak, Isten dicsőségére — jó munkát! Qyöry Elemér.
