Dunántúli Protestáns Lap, 1937 (48. évfolyam, 1-52. szám)

1937-05-23 / 21. szám

100. oldal DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1937. dezett. A szeretetvendégség középpontjában a dél­előtt konfirmált fiuk és leányok állottak, de szép számmal jelentek meg szülők, keresztszülők és érdeklődők. Bizony a Kálvin-kultúrház ez alkalom­mal iger. szűknek bizonyult és sajnos, hely hiá­nyában a később érkezők már nem juthattak be a terembe. A 63. dicséret eléneklése után a konfirmál­tak nevében szívhez szóló beszédet mondott Varjú Márta. Csécsy Imre Fogadalomtétel című költemé­nyét Neumann Gizella adta elő. Dr. Török István, a pápai theologiai akadémia tanára A fiatalember és a biblia címmel tartott tanulságos és igen gya­korlatias előadást. Tóth Gy. István Varga 'Gyuláné: Győzelem című költeményét, Simon Irén Horváth La­jos: Áldozócsütörtök és Mrázik Erzsébet Sántha Ká­roly: Lesz még ünnep a világon című költeményét szavalták. Közreműködött az egyházközség vegyes­kara Hodossy Lajos karnagy vezetésével, végül bib­liát magyarázott és imádkozott Nagy Sándor v. t. lelkész. — A papkeszi református egyház 6800 pengős költséggel megújította a lelkipásztori lakást, melynek ünnepélyes felavatása alkalmából volt a templom fenn­állásának 40 éves jubileuma is. A buzgó egyháztagok — de még a kevés számú más vallásuak is — a lelki­pásztori lakás közalapi kölcsönének törlesztése idejére évi 420 P-t kitevő u. n. „vadászbérletüket“ ajánlották fel — Isten dicsőségére. — Az Élet Útja. Egyházkerületünk vallásos nép­lapja pünkösdre gazdag tartalommal jelent meg. A szebb­­nél-szebb cikkek és költemények szerzői: Antal Zoltán, Bakó Lajos, Bolla Sándor, Bódás János, Császár Ede, Csizmadia Károly, Gegus Dániel, Izsák Aladár, Kovács Vince, Madar Zoltán, Mikos Lajos, Németh Károly, Ólé Sándor, Pethő Antal, Polgár László György, dr. Tró­­csányi Dezső; linómetszetet Domián Aladár és Fazekas Gábor s. lelkészek készítettek. Gazdag hírrovat egészíti ki a lapot, mely a Gyermekélet útja címen gondosko­dik külön a gyermekek lelki táplálásáról is. A lap szer­kesztését dr. Tóth Endre végzi nagy szeretettel és buz­­gósággal, míg a nyomdai kiállítás a Főiskolai Nyomdát dicséri. Előfizetési ára 2 P, egyes szám ára 20 f. Ilyen terjedelemben a legolcsóbb egyházi lap Magyarországon. — Tebenned bíztunk címen jelent meg a pápai református egyházközség értesítőjének pünkösdi száma, melyben pünkösdi elmélkedést ír Ólé Sándor lelkipásztor Új szívet és új lelket címen. Ugyancsak ő számol be az új templomi szószékről, melyet özv. Kodolányi Ár­­pádné győri hittestvérünk ajándékozott a pápai gyüle­kezetnek 4500 P értékben. Margit diakonisszatestvér Szívtöl-szivhez címen a gyülekezet szeretetkonyhájáról ír, bemutatva három képet is az ebédeltetési akcióról. Egy háztartási alkalmazott arról ír, mit jelent neki a Mártha körbe járás. A gyülekezeti élet rovat beszámol a leg­újabb ünnepélyekről, valamint egyéb életnyilvánulásairól a pápai reformátusoknak. Egy magát megnevezni nem akaró valaki Isten dicsőségére 500 P-t adományozott. — A győri ref. gyülekezeti diakonatus az 1936/37. munkaévben folytatta évek óta ismert áldásos tevé­kenységét. Felvette nemcsak a kicsinyeknek, hanem a felnőtteknek is gondjait és mindenütt megjelent, ahol vigasztalásra és segítségre volt szükség. Állandó gondozásban és segélyezésben részesült 87 család, de ezenkívül alkalmi segélyeket is adott a gyüleke­zet. A diakonatus elnöke Győry Elemér lelkipász­tor, alelnöke Takáts Béla gondnok, tb. főgondnok. Diakónusok voltak: Barabás János, Forgó Sándor, Szalay János, Szollich József. A diakonatus céljaira szánt adományokat a f leányegylet tagjai szedték össze, akik minden hónap elején felkeresték a jó szívvel adakozó hittestvéreket. — Kérelem. Mindig több oldalról sürgetnek vallá­sos estélyekre való alkalmas anyag összeállítása és kiadása iránt. Mivel azonban én magam ennek az anyagnak fel­kutatására és kiválogatására képtelen vagyok, fel­kérem lelkész és tanító testvéreimet, sőt mindazokat a hittestvéreimet, akik vallásos estélyre alkalmas, különösen a gyakorlatban bevált, érdekes, tanulságos és építőtartalmú előadást, elbeszélést, szavalásra való vallásos tartalmú, hazafias vagy művésziesen egyszerű és rövid költeményeket, akár egyenként, akár kötetbe foglalva ismernek, Írják meg nekem azoknak a címét, szerzőjét; esetleg küldjék be hozzám az előadás, elbe­szélés vagy költemény szövegét. Mivel az anyagot ide­jében szeretném kiválogatni s a nyár folyamán, ha le­hetőség nyílik rá, kiadatni, az alkalmasnak látott anyag beküldését május 25-ig kérem. Dr. Enyedy Andor, Miskolc, Palóczy-u. 35. — A győri ref. gyülekezet pünkösdre is kiadta egyházi értesítőjét, a Győri Reformátusok Lapjá-t a következő értékes tartalommal: A Szent Lélek Istenről. Győry Elemér: A Lélek emberei. Dr. Szilágyi Pál: A nő a családban, az egyházban és a társadalomban. Nemo: A pünkösdi lélek. Döbrössy Lajos: Hazreti Iszá Meszik. Iskolai élet: Hodossy Lajos: Központi iskola. Ölvedy István: A szabadhegyi iskola. Hírek. Családi értesítő. Adakozások. A szerkesztést Köpeczi Kiss Sámuel presbiter végezte nagy hozzáértéssel. — Aki olcsón és jól, tiszta, csendes, vallásos környezetben akar nyaralni, jöjjön a Miskolci Reformá­tus Leányegylet görömböly-tapolcai üdülőházába. Tájé­koztatót kívánatra szívesen küld Nagy Józsefné elnöknő Miskolc, Kun József u. 56. S=|| HIVATALOS RÉSZ jj==i A veszprémi missziói kör elnökétől. 41/1937. szám. Mély tisztelettel értesítem a veszprémi missziói kör lelkész és tanító tagjait, hogy Tótvázsonyba össze­hívott értekezletünket —- közbejött akadályok miatt — nem május 27-én, hanem 26-án, szerdán fogjuk megtartani. Szentgál, 1937 május 19. Somogyi Zoltán elnök. £ODÓ Balatonalig án, a Balaton felőli oldalon ki­tűnő helyen fekvő, egy háromszobás, verandás és két kettőszobás, verandás lakást, előszobákat és mellék­­helyiségeket magában foglaló villa, berende­zés és lelek fele része. A Balaton közvetlen közelségben, iszap- és kőmentes, alant tiszta homok, fürdés a lehető legkényelmesebb. Ezen villában a f. évi szezonra két kettőd szobás lakás kiadó. Eladás esetén köz­vetítő törvényes díjazást kap. Bővebb felvilágosítás nyerhető a tulajdonosnál: Dr. Adorján Gyula ügyvéd, pápai lakosnál, a pápai ref. főiskola ügyészénél Pápán, Deák Ferenc utca 4. sz. Pápa, 1937. Főiskolai könyvnyomda. — Felelős vezető: Nánik Pál.

Next

/
Thumbnails
Contents