Dunántúli Protestáns Lap, 1936 (47. évfolyam, 1-52. szám)

1936-04-12 / 15. szám

68. oldal.

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

1936.

mivel az 54 éven felüliek tradíció-hordozó ereje nem lehet nagy. A 36—54 évesek világháborút járt rétege pedig — hiszen a létfenntartás nehéz gondja is őket húzza leginkább — csaknem szerepet sem akar vinni az egyházközség életében, nincs is kedve, nincs is érkezése hozzá. *

Sokszor lapozom régi anyakönyveinket. Távol 20 km-re vasúttól, várostól élő gyülekezetünk anyakönyveiben 20—30 ma már ismeretlen családnév. Istenem, hogy dolgozik a Te seprőd!

Héreg. László Géza.

(F*

*

Ü!Z=

KÖNYVISMERTETÉS

1

,xé)

Útifű. Bódás János versei 1928—1935. Nemzedékek kiadása. Szombathely, 1935. 80 lap. Ára 2.40 P.

Minden költőnek az a leghőbb vágya, ami Adyé volt: »Szeretném magam megmutatni, hogy látva lássanak«. S ez a maga-megmutatás nem könnyű feladat, néha egy egész élet is rövid hozzá. Nem könnyű főleg azért, mert arra a lelki alapra, melyet már magunkkal hozunk e világra, idővel újabb meg újabb rétegek rakódnak s nehéz eldönteni, hogy a sok réteg közül melyik az ősi.

Vájjon milyennek mutatja meg magát Bódás legújabb verskötetében? Mindenekelőtt egyszerű embernek. Minden költő szívéhez közel állanak a virágok, de mindegyik más-más virágban leli a kedvét. Milyen jellemző Bódásra, hogy kötetét az útifűről nevezte el s hogy legjava verseiben a bodzabokrot, a hóvirágot és a katángot énekli meg. Szereti az egyszerűséget, tóért szereti a valóságot s hiszi, hogy a valóságból a legegyszerűbb életformák árulnak el legtöbbet. Ezért érzi jól magát a piacon:

,,mert az élet a piacról ered, szív ez: belőle futnak az erek s grófhoz, koldushoz egyformán elérnek s viszik a drága eledelt a vérnek.

Amikor itt küzd és életet árul, világ-tápláló anya lesz anyámbul.

(Piacon.)

Mikor a hótorlaszbjan elakad a vonat,

Nincs méltóságos, nincs kegyelmes, ijedt féreg lett szolga, úr, parányivá törpül az ember, mikor az ég-föld megvadul.

A nagy zűrzavarban csak egy g’mber nem veszti el a nyugalmát

... a bakter az! Közel a fészke, bent meleg asszony, kis család.

Méltóságos, kegyelmes urak irigylik, akár egy királyt.

(Elakadt a vonat.)

Ez az egyszerűség testi-lelki egészséggel párosul nála. Róla is elhisszük, amit a nagyapjáról ír:

Mezítláb csúszkált, mint gyerek a jégen s szisszenés nélkül tűrte a botot.

(Arckép.)

Ebből az egészségből fakad az a túláradó életkedv, amely Bódás egyéniségének legjellemzőbb vonása. Milyen jellemző erre az életérzésre^ hogy az izzó nyári napot duhajnak látja (»Tüznyílakat szórt a duhaj nap feje felett«) s hogy a türelmet magasztaló versét ezzel a csattanóval végzi:

Óh, türelem, de kár, hogy bennem oly nagyon kevés van belőled !

(Türelem.)

Az az életerő, amelyik tavasszal szinte kurjongatni készteti, a család és a hivatás területén kemény férfiassággá higgad. Bódás költészete férfias költészet. Amikor a kis fia az utcán átkívánkozik a napos oldalra, ezzel az ígérettel vállalja a saját zordonabb sorsát:

— Ne félj fiam, lesz, aki véd,

Árnyéknak állok én eléd, megvédlek, mint a házfalak, fölötted szívem lesz a nap !

Ne félj, fiam, amig vagyok,

a szívem rád napként ragyog, s ha én nem is, te jársz talán az élet napos oldalán !

(Napós oldal.)

Még jellemzőbb rá ádventi versének befejező szakasza:

szüless meg, bennünk Szeretet, te legszebb lelki virtus:

— a szívünk szomorú, beteg, — teremts bennünk új életet, szüless meg bennünk Krisztus!

(Advent.)

A szeretetet virtusnak hivja. A szónak már a latin jelentésében is benne van a férfiasság, még inkább a magyaréban.

Az említettek után szinte magától értetődik, hogy fantáziáját elsősorban a mozgás, másodsorban a hangok kormányozzák. Nem tengerszem, hanem folyó szeretne lenni,

mely néha szennyet, vért kavar és zúgva árad, de nyomán kenyeret terem az ugar.

(Tengerszem-folyó.l

•»Tavaszodik« című költeménye csupa mozgás és csupa hang:

Táncolva nyargal egy csikó át a sarjadó réten s valami kurjongatni készt engem is, amint nézem.

Jellemző rá, hogy fantáziája még a színképeket is hangképekké alakítja át:

Arany hangszóróként a nap feltámadásra harsan.

(Tavaszodik.)

Az emlékezete is motorikus:

kis fogoly madár szívverését most is érzem a tenyeremben.

(Földem csak pár virágcserépnyi.)

Érdekes, hogy ez a mozgásokkal és hangképekkel dolgozó fantázia hogyan alakít át a maga képére és hasonlatosságára egy olyan halk szavú, képszerű műfajt, mint az idill. A varrónő, fáradt, idős asszony, öt gyermek anyja, babakelengyét varrogat a költő még meg nem született gyermekének:

Vígan cuppant, ha egy kis inget bevégez: „jöhetsz, csöpp baba !“

S himbálja, mintha benne volnál, tán agyon is szorítana.

(Varrónő.)

Ilyen Bódás lelki alkata és ilyenek a hajlatnak Minden hajlam azonban nemcsak lehetőséget, hanem korlátot is jelent. Ha valaki folyónak született, nem [alakulhat át időnként tengerszemmé, hanem ezt a folyó-sorsot szüntelenül hordoznia kell. Ha a költő mégis megpróbál kitörni a hajlamok Isten adta korlátái közül, az eredmény egy-egy rossz vers. Megesik ez a legtöbb költővel, megesik Bódással is. Bódás iköljtö-pap, a paptól a köztudat prédikációt vár, a prédikációban két elemet tartva lényegesnek: az elmélkedést és a szónoklást. (Ebben, úgy érzem, nincs igaza a közfelfogásnak, mert Jézus ritkán elmélkedett és nem szónokolt, hanem kijelentett és szemléltetett. Az Ő prédikálásának két alapformája van. Az egyik: »Én vagyok az életnek kenyere« és a másik: »Tekintsetek az égi madarakra...) Néha Bódás is enged ennek a köztudatnak, és elkezd versben »pré-