Dunántúli Protestáns Lap, 1936 (47. évfolyam, 1-52. szám)

1936-04-12 / 15. szám

66. oldal.

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

1936.

egyben felelet is lenne a keletkezési idő e helyen sokat vitatott kérdésére. Ezt azonban tegye meg minden huszita eredetű gyülekezet lelkésze, felsorolva történelmi bizonyítékait. így a hivatásos egyházhistorikusok előtt sem lesz ismeretlen terület többé ez a kor.

E sorok írója pl. naponként jár a ma „Csaut“-nak [régen Cseh út (csehek útja)] nevezett dűlőn, amely faluját összeköti Kálmáncsával, Szegedi egykorú székhelyével. Naponként jár abba a templomba, amelynek elődjét beépítették a babócsai várba. A gyülekezet okmányai sehol említést nem tesznek üldözésről, elnyomásról, amit kevés egyház jegyezhetett fel. Azután ott van a „Dobszai kódex“. Nemcsak nyelvészeti, hanem egyházhistóriai vonatkozásban is figyelmet érdemel.

Becsüljünk és örökítsünk meg minden emléket történelmünknek abból a korából, amelyet homály fed. Hiszen a somogyi huszitizmus puszta léte is másként állítja be a reformáció elterjedésének kérdését pro et contra, kát. és prot. felfogás szerint is.

Kát. részről azt állítják, hogy a reformáció hazánkba a mohácsi vészt követő zavarok következtében jöhetett csak be. Hát akkor a huszitizmus, hogy került Somogyba? Hiszen azt itt találta már a mohácsi vész. A “„Lutherani comburantur“ bebizonyított tény, hogy csak az idegenekre, a németekre vonatkozott. Ezeknek a megégetéséről tudunk, de Húsz somogyi követőinek megégetéséről nem.

Fenti katholikus felfogást, prot. részről oda módosítják, hogy a mohácsi vész következtében a katholicizmus elerőtelenedett és így nem állhatott ellent a reF terjedésének. Ez igaz. Csak hogy a katholicizmus eltűrte (jobban mondva el kellett tűrnie) a huszita eretnekséget akkor is, mikor még „Tömöri büszke vezér“ bent ült az érseki székben. Feltehető, hogy a mohácsi vész előtt nemcsak a „közállapotok“ (a mai regényírók kedvelt tárgya) hanem a „közegyházi állapotok“ is romlottak voltak anélkül, hogy ezért a protestantizmust négyszáz év múltán felelősségre lehetne vonni. A történelmi átértékelés korában jó azért egy-egy tekintetet vetni a kevésbbé ismert időkre is.

Tánczos Dezső.

Amennyiben megcselekedtétek.. .*

Máté 25, 40.

Mindnyájan ismeritek bizonyára a három napkeleti király történetét, akik elzarándokoltak a bethlehemi kisded jászolbölcsőjéhez ajándékaikkal. De vájjon ismeritek-é a negyedik keleti bölcsről szóló legendát, aki elmaradva társaitól, későn érkezett céljához, amint azt Dykes Henrik csodaszép regényében leírja?

E negyedik bölcsnek Artabán volt a neve. Perzsia hegyei között élt egy nagy városban. Mint a másik három, ő is a csillagok járását és az ősi próféciákat tanulmányozta. Tudta, hogy Izraelben születni fog egy nagy király, akinek születését egy csillag adja hírül, s aki megszerzi az emberiségnek az örökéletet. Tudta, hogy a nagy király eljövetelének ideje már közeleg s ezért abban állapodott meg barátaival, a másik három bölcscsel, hogy amikor a csillag feltűnik az égen, tíz napig várakoznak rá a babilóniai Borsippa temploma előtt, hogy együtt induljanak aztán útnak Jeruzsálembe a

* Mutatvány a Gáty Ferenc által magyarra fodított Hastings : A második mérföld című 35 beszédet tartalmazó gyermekistenitiszteleti beszédgyüjteményből, amelyet a budapesti vallásokt. testület adott ki. Megrendelhető 3'12 pengőért Dr. Incze Gábornál Budapest, II., Török-utca 4.

nagy király felkeresésére és imádására. Artabán egyéb javaival együtt eladta értékes házát is, hogy három pompás drágakövet vehessen a királyok Királyának. Vett egy zafírt, amely kék volt, mint az alkonyi égbolt, egy rubint, amely vörösebb volt a kelő napnál és egy igazgyöngyöt, amely fehér volt, mint a napfényben fürdő hófödte hegytető.

Artabán egy éjszaka örömmel látta feltűnni a keleti égboltozaton a várva-várt csillagot és azonnal útnak indult Vasda nevű lován, hogy Borsippában csatlakozzék társaihoz. Hosszú volt az út odáig. Mély szakadékokon, sivatagokon és kopár hegyeken vezetett át, de tudta, hogy ha kora reggeltől késő estig megállás nélkül halad minden nap, a megbeszélt időre biztosan eléri a kitűzött célját.

A tizedik nap estéjén már mindössze csak három óra járásnyira volt Borsippától. Lova már-már alig tudott a kimerültség miatt továbbhaladni, de azért még sem vesztette el reménységét, mert tudta hogy barátai egész éjfélig várnak rá. Amint azonban egy datolyaligeten haladt át, lova hirtelen megtorpant és megállóit. A legszélső fa árnyékában egy sötét tárgyat pillantott meg s amikor leszállóit lováról, megállapította, hogy egy beteg zsidó fekszik ott, akit útközben valami láz levert a lábáról.

Ekkor a bölcs szivében rettentő küzdelem támadt. Tudta, hogyha megáll és a beteg emberen segít, éiké(Sik a találkozóról. Barátai azt fogják hinni, hogy letett az utazásról és elindulnak nélküle. Ha pedig otthagyja a tehetetlen zsidót, az feltétlen elpusztul. Tétovázása azonban csak pillanatig tartott. Letérdelt a beteg mellé, igyekezett enyhíteni szenvedéseit. Meghűsítette ajkait és homlokát s tarsolyából orvosságot vévén elő, a betegnek adta. Egész éjjel mellettte maradt és ápolta, úgyhogy a zsidó ember állapota reggelre meglehetősen javult. Amidőn Artabán látta, hogy a betegnek nincs többé szüksége segítségre, minden élelmiszerét és borát neki ajándékozva megbiztatta, hogy amint elég erősnek érzi magát, menjen Babilonba, azután felült lovára és elvágtatott Borsippa felé. Mire azonbian a (templomhoz ért, barátai már, nagy szomorúságára, elmentek nélküle.

Artabán nagyon jól tudta, hogy pénz és élelem . nélkül nem vághat neki a sivatagnak. Visszatért tehát Babilonba,, hogy élelmiszert és tevéket vásároljon». Hogy ezt miegtehesse, el kellett adnia az egyik drágakövet. Nagyon nehezen vált meg zafírjától, de azzal vigasztalta magát, hogy még úgyis marad két drágaköve ajándékul a nagy királynak. Mindez késleltette utazását, úgyhogy mikor végre elérkezett Bethlehembe, a barátai már három napi járóföldre jártak onnan. De jmég jobban elszomorította az, hogy a bölcsek távozásának éjszakáján József is eltávozott a faluból feleségével és a kisgyermekkel együtt, egyesek szerint Egyiptomba. Az egész község tele volt jajveszékeléssel, mert Heródes parancsot adott ki, hogy Bethlehemben minden két éven aluli fiúgyermek megölessék, Artabán, amikor ezt meghallotta, odaajándékozta pompás rubinját az egyik katonának, hogy ne vegye el életét az őt szívesen vendégül látó anya gyermekének.

A bölcsnek így most már csak egyetlen drágaköve maradt, a csodaszép drága gyöngy, pedig még végtelen messzeségben volt céljának elérésétől. Szomorúság töltötte el szivét arra a gondolatra, hogy az Istennek szánt ajándékokat embereknek kellett adnia. A keresést azonban nem hagyta félben.

Nyomon követte az újszülött királyt Egyiptomba