Dunántúli Protestáns Lap, 1936 (47. évfolyam, 1-52. szám)
1936-04-12 / 15. szám
Negyvenhetedik évfolyam. 15. szám. Pápa, 1936 április 12. A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP.-----------------------------------— FŐSZERKESZTŐ: MEDGYASSZAY VINCE PÜSPÖK —-----—--------FELELŐS SZERKESZTŐ: DR. PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA> I FŐMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: DR. TÓTH LAJOS THÉOL ŐISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ I TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK Feltámadás. Irta: Szűcs József, a veszprémi ref. egyházmegye esperese. »Feltámadott az Űr!« Ezzel a köszöntéssel köszön: tötték egymást a Krisztus tanítványai és hivei amaz első husvét reggelén. »Bizonnyal feltámadott!« — hangzott reá a válasz, a fogadj Isten. És ettől kezdve: ez lett az ő köszönési formájuk;. És egyúttal hitval* lásuk. f A feltámadást ők elsősorban nem úgy fogták fel, mint valami különös csodát, hanem mint a világ legegyszerűbb, legtermészetesebb valóságát, mint a legegyszerűbb, legtermészetesebb isteni tényt. Minden kétségük eloszlott. Hiszen megmondotta az Űr. Ennek így kellett történnie. így akarta Isten, akinek semmi sem lehetetlen. Mert nem az özönvíz a csoda, hanem az egyetlen :vizcsepp. Aki a vizcseppet teremtette, az könnyen bocsáthat özönvizet is. Nem a kénköves, tüzes eső a csoda, amely Sodornál és Gomorát elpusztította, hanem^ a tűz, a Viz;, a porszem. Az a porszem, mely egyszer mint termőföld, a levegő, a viz, hideg, meleg, napfény hatása alatt a buzaszemykben élet,-tápláló anyaggá válik, máskor pedig mint kén, a tűzzel egyesülve, szélvészek, tüzes eső alakjában, megfojtva minden életet, kiégett, kopár, lakatlan földdé tesz vidékeket. Aki porszemet, ként, tüzet, szélvészt tudott terem,íteni, az tud kénköves tűzesőt is bocsátani Sodomav és Gomora elpusztítására. Nem a halálból való feltámadás a tulajdonképeni csoda, hanem az ember teremtetése, melynél fogva Isten az élettelen anyagból, a földnek porából élő embert alkotott, a saját lelkét lehelvén beléje. Akinek ehhez volt hatalma és szent/ elhatározása, Az ismét összeparancsolhatja elszórt porainkat, ismét összekötheti az élettelen porokat az élő lélekkel, akkor és ott és olyan formában, amikor, és ahol, és amilyen formában akarja. Ügy végezte el az isteni kegyelem, hogy a végtelen időnek és világoknak azon résziében, melyet mi földnek, földi, emberi világnak nevezünk, Önnönmagát adja és nyilatkoztassa ki a Jézus Krisztusban, aki itt földi testben, de a tökéletes isteni lélek tulajdonságainak minden hatalmával és erejével elszenvedi a világ leggyötrelmesebb halálát és harmadnap múlva feltámad a halálból. Vagyis —amint a Szentirás mindennél többet mondóan kifejezi — letesz’i az életet és ismét fölveszi aZt. Mindez pedig azért is történik, hogy Ö legyen a feltámadottak első zsengéje, bizonyság arra, hogy Istennél mindenek lehetségesek. Mindezek kinyilatkoztatása végett »jelek« gyanánt történt, hogy a Jézusban megjelent isteni hatalom halottakat támasztott föl. Az isteni cél azonban nem az volt, hogy aj naini özvegy fia, vagy a kesergő nőtestvérek bátyja ,(Lázár) itt feltámadjon halottaiból, mert hiszen nem az a fontos, hogy itt 10—20 évvel tovább él valaki, azoknak, kiket jézus az isteni hatalom jeléül itt feltámasztott, később ismét csak sírba kellett térniök, hogy bevárják a végső, nagy feltámadást, hanem az Volt az isteni szent cél, hogy az ilyen példákkal föld tétlen bizonyos hitre segített lélek, hite által részese, lehessen a végső feltámadással bekövetkező, üdvösséges örökéletnek. »Feltámadott az Űr! Bizonnyal feltámadott!fe Visszaadja a föld az árnyakat. Isten nem holtaknak, hanem élőknek Istnee. Tudom, hogy az én Megváltóm él és utoljára az én porom felett megáll. Igen, mert azért halt meg és támadott fel és elevenedett meg Krisztus, hogy mind holtakon, mind •élőkön uralkodjék!, Mert mindenek az ő lábai alá vettettek, hogy Isten legyen minden mindenekben! Ez a mi országunk mennyekben van, honnét a megtartó Űr Jézus Krisztust is várjuk, ki elváltoztatja a mi nyomorúságos testünket, hogy hasonló legyen az ő dicsőséges testéhez, amaz Ö hatalmas munkája szerint, mely által maga alá is vethet mindeneket. És ha e mi földi sátorházunk elbomol, épületünk van Istentől, nem kézzel csinált, örökkévaló házunk a mennyben. Azért erősen kell állnunk, mozdífhatatlanul, buzgólkodván az Űrnak dolgában mindenkor, tudván, hogy a mi munkánk nem hiábavaló az Űrban. Mindezt kifejezi a Krisztus tanítványainak és híveinek első húsvéti köszöntése. De még sokkal többet is. Bajos lenne mindazt emberi szóval visszaadni. »Feltámadott az Űr! Bizonnyal feltámadott!« Köszönési forma volt ez. De nemcsak forma. Benne volt a lét legmagasabb, legmélyebb isteni jelentősége. Hova csúszott le a világ a felfogásnak, az értelemnek, az igazi bölcseségnek erről a magaslatáról1 még a mai köszönési formák (»Alászolgája.« »Aláfj zatos tisztelettel.« »Kezil csókolom.«) is mutatják, még ezek a köszönési formák is lesülyedtek az isteri,imádás magaslatáról az emberbálványozás, vagy emberi elbizakodottság színvonalára. Isteni erő nélkül, isteni erőbe vetett hit nélkül nincs feltámadás. Sem egyeseknek, sem országoknak, sem nemzeteknek. Mert Isten nem csufoltatik meg. Amit az ember — vagy az emberiség — vet, azt aratja. Csak Istenben van meg úgy a jelen, mint jövő életnek biztosítéka. Nem'kívánhatunk, nem kérhetünk jobbat Istentől, mint hogy megértsék e hazában mindenek, megértse az egész világ, mit jelent ez a köszöntés: »Feltámadott az Űr! Bizonnyal feltámadott!« Megértsék és átlássák, mit jelent már e földi életre nézve is hitben, reménységben, szeretetben, erőben, bizodalomban, lelki nyugodtságban, lelki békességben. És mit jelent ez arasznyi földi lét, e homályos tükörkép eltűntével majd az örökkévalóságra nézve.
