Dunántúli Protestáns Lap, 1936 (47. évfolyam, 1-52. szám)
1936-04-12 / 15. szám
64. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1936. Adja Isten, hogy igazán köszönthessük egymást; »Feltámadott az Úr!« És igazán viszonozhassuk is a köszöntést: »Bizonnyal feltámadott!« Hát hogyan ? Nem vagyunk mi különbek ? Fordítás Barth Károlynak a Római Levélhez irt Kommentárjából, s egyben részlet a fordító: Barth mint Szenirás-magyarázó c. dolgozatából.) Az itt lefordított rész a Római Levél III. fejezetének 9—18. verséhez irt magyarázat. Barth Római Levél Kommentárjának theologiájára nézve sok tekintetben jellemző, de egyúttal Barth biblikus exegeziséből is érdekes ízelítőt ad. 111:9—18. »Hogy is van tehát? Találhatunk még valami ürügyet? Semmiképen nem. Érvényben marad tehát az általunk előbb emelt vád, hogy Zsidók és Görögök mindnyájan egyformán bűn alatt vannak, ámint meg van írva: Nincsen egy igaz se, de egyetlen, egy sincs. Nincs aki megértse, nincs aki keresse azf Istent. Mindnyájan elhajlottak, egyetemben haszontalanokká lettek. Nincs aki jót cselekedjék. Nincsen 'egyetlen egy se. Nyitott sir az ő torkuk, nyelvűkkel álnokságot szólnak, kigyóméreg van ajkaik alatt, szájuk tele átkozódással és keserűséggel, lábaik gyorsak a vérontásra, útjaikon pusztítás és jajgatás, és a békességnek útját nem ismerik. Szemükben nem létezik istenfélelem...« »Találhatunk még valami ürügyet?« (t. i. mentségül — ford.) t. i. esetleg Istennek az ember bűnbeesése után is megmaradó kegyelmi hűségében? Láttuk (III. 5—8.), hogy nem. Amilyen bizonyos, hogy az Isten szuverén hatalmának meglátása minden olyan íeszközt pozdorjává zúz, mely az ember megigazult Voltának elhitetésére szolgál, épen olyan bizonyos, hogy nem fog semmiféle új hihető eszközöket kitalálni. Nem avvégre veszített el az ember minden talajt a lába alól és lóg a levegőben, hogy megint egyhamar szilárd talajra találjon. Isten diadalmas akarata mögött senki sem találhat magának kellemes menedéket, mert aki egyszer azt felismerte a maga valóságában, az (érzi, hogy) Ítéletre jutott, olyan megrázkódtatás viharába, melyből kitalálni sohasem fog. »Érvényben marad tehát az általunk előbb emelt vád, hogy mindnyájan egyformán bűn alatt vannak ...« Marad tehát a megállapítás (I. 18—II. 29.), hogy az emberek Zsidók és Görögök, Isten gyermekei és a Világ fiai, természetnél fogva, mint emberek, mindnyájan a haragnak a fiai, kivétel nélkül alávetve a bűn idegenuralmának (V. 12—14.). Ismeretlen név jkünk az Isten és az is marad. Hazátlanok vagyunk és azok i s maradunk mi ebben a világban. Bűnösök va:,gyunk és bűnösök maradunk. Aki azt mondja ,embe(riség’, ,meg nem váltott emberiség’-et mondott. Aki azt mondja ,történelem’, ezzel ugyanakkor korlátozottságot és múlandóságot is mondott. Aki azt mondja ,Én’, az már ,Ítéletet’ is mondott. Helyzetünknek ebben a hegyszorosában nincs többé kitérés sem előre, sem hátra. Ez alatt a vád alatt legfeljebb csak kitarthatunk. Csak az, aki itt kitart és nem akar semmiféle eszköz' segítségével, még az ,emberi Logika’ előbb (III. 5—8) kikészített szofizmái segítségével sem elmenekülni, csak az magasztalhatja Istent az ő hűségében. (III. 1. v.) »amint meg van írva ...« i De hát tényleg olyan rettenetesen új és hallatlan dolgok ezek? Csalódások következtében való szomorú rezignáció? A sötétenlátás enthuziasmusa? Megnyomorítása az emberiség gazdag életének? Szakítás a történelemmel ? Felfuvalkodott gnosztikus radikálizmus? Egyáltalán nem! Ez az egyáltalán nem szívesen hallgatott »vád« meg van Írva »a legrégebbtől fogva hirdettetik' (I. 1. vers.) Az egész történelem kiáltóari vádolja ezekben a vádakban saját magát. Mi hát akkor a »történelmi gondolkodás«, ha ez a vád állandóan süket fülekre talál? Nevezte-e valaki a történelemnek csak egy kicsit is figyelemreméltó, rendes, komolyan veendő alakjai közül, vagy a Próféták, Zsoltárirók, Filozófusok, Egyházi atyák, Reformátorok, Költők vagy Művészek bármelyike is, ha egyszer tényleg komolyra ment a dolog, az embert jónak, vagy a jóra még csak képesnek is? Avagy az Eredendő bűn-ről szóló Tan, csak egy tan a többi tan mellett és nem sokkal inkább (a maga legmélyebb értelmében! v,. ö. V. 12.) az a Tan, amelyik miniden becsületes történelemszemléletből természetesen következik?, az a Tan, amelyikre a történelemben fellépő »tanok« mindegyike végül is visszavezethető? Vagy talán lehet az ember ebben a dologban »más véleméí-' nyen«, mint a Biblia, Ágoston és a Reformátorok? Mit is mutat, mit is tanít hát a történelem? (aktív yés passzív?) Talán bizony egyes (kiváló) embereknek Istenhez való hasonlóságát? Egyáltalán nem! Hanem (azt, hogy): Nincsen egy igaz sem, de egyetlen egv sincsff Talán bizony az igazán mélyrehatóim tudásnak, igazi élettapasztalatnak közöttünk való esetleges létezését? Távolról sem! Mert: »Nincs aki megértse«. Talán a csendes kegyesség olyan megragadóan szép Iképe? Vagy tán az Igazság tanúinak szenvedélyes istenkeresése? Az »imádság« esetleg? (t. i. az, ami#, a történelemszemlélet értéknek ismerhet el!) Nem, semmiképen nem! Mert: Nincs aki keresse az Istent!/ De hát a tősgyökeres, egészséges, igazi, eredeti, érdekes, ideális, jellemes, szeretetreméltó, szellemes, égbetörő, egyszerű, meggondolt — volta egyik vagy másik személyiségnek, esetleg ezeknek a munkái? — Nem! Mindnyájan elhajlottak, egyetemben haszontalanokká lettek. Nincs, aki Jót cselekedjék! Nincsen/ egyetlen egy se! Vagy esetleg valamilyen, még ezeknél sokkal szebb lelki, vagy világi, belső, vagy külső, tudatos, vagy öntudatlan, aktiv, passzív, elméleti, vagy gya,korlati jellegű emberi tulajdonság vagy alkotás? Távol legyen! Hisz: »Nyitott sir az ő torkuk, nyelveikkel álnokságot szólnak, kigyóméreg van ajkaik alatt, szájok tele átkozódással és keserűséggel'...« Ez az, ami végső esetben az ember gondolatairól és szavairól elfogad? "hatd És: »Lábaik gyorsak a Vérontásra. Útjaikon pusztítás és jajgatás, és a békességnek útját nem ismetrék«'. Ez az, ami az emberek cselekedeteiből és munkáiról elmondható. »Szemükben nem létezik istenfélelem...« Ezt mutatja, ezt tanítja a történelem! Istenfélelem, mint olyan, sohasem lesz láthatóvá, megfoghatóvá, a szónak egyszerű értelmében sohasem »valóságos« ebben a világban. Történetileg és lélektanilag sohasem észlelhető. Ami észlelhetővé lesz, az mind — nem istenfélelerri. így van megírva: Jób 14:4; Zsoltár 14:1—3; 5:10; T40:4; 10:7; Ézsaiás 59:7—8; Zsoltár 36:2 stb. Nem volt szemük ezgknek az embereknek, akik mindezt ímegirták és velük együtt annak a rengeteg itt fel nem sorolt névtelennek, akik ezt velük együtt gondolták és elmondották, az emberiségben létező pozitív nagyság számára? De mennyire! Ök nem vitatják azt el
