Dunántúli Protestáns Lap, 1936 (47. évfolyam, 1-52. szám)
1936-10-25 / 43. szám
Negyvenhetedik évfolyam. 43. szám. Pápa, 1936 október 25. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LÁP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP.------------------------------------------ FŐSZERKESZTŐ: MEDGYASSZAY VINCE PÜSPÖK-----------------------------------------FELELŐS SZERKESZTŐ : DR. PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA I FŐMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE : DR. TÓTH LAJOS THÉOL FŐISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ I TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK Kálvin, a puritán.1 Az Institutio jubileumi esztendeje elég bő termést hozott Institutio-méltatásokban s hozzátehetjük, egyik-másik darab nemcsak szalmára, hanem szemre is kiadós volt. Ha most az esztendő végén egy általánosságban mozgó emlékbeszédben méltatnék a szerzőt és művét, ,elkerülhetetlen lenne sok szép szó elismétlése. A rendelkezésre álló szűkös időt pedig kár volna felesleges ismélgetésre vesztegetni. Jobb lesz hát, ha általános méltatás helyett, csupán egy kiragadott részletkérdéssel foglalkozunk. Nem aratni fogunk tehát, hanem csak ballagunk az aratók után, és felveszünk egy-két elhullajtott kalászt. Szakértő szem — azt mondják —- egy-két kalászból is következtetni tud az istenáldásra. Elhullajtott kalász pedig a Kálvinkutatók és Kálvinra-emlékezők nyomán akad elég bőven. A sok közül vájjon melyiket vegyük fel? Mióta a közélet erkölcse felettébb meglazult és olykor még egyházunk is a katolikus papi fejedelmekkel próbál versenyre kelni a világ szerinti érvényesülésben,2 vagyis mióta szó fér puritánságunkhoz, 'egyre többet emlegetjük a kálvinista puritánságot. Mi is hát az a kálvinista puritánság? Kivált a jogtalan és fonák szóhasználat teszi indokolttá a kérdést. Mert mi mindent nevezünk ma puritánnak? ízléstelenül megépített templomra, stílustalan iskolára, elhanyagolt parochiauclvarra vagy templomkertre, rendetlen ruházatra, szegletességre, érdességre és sok más effélére büszkén rávágjuk, hogy puritán. Egész sereg olyan fogyatékosságot takarunk a puritánság szépségflastromával, aminek nemhogy semmi köze a puritánsághoz, sőt a puritánság hiányát, vagy éppen ellentétét jelenti. Használjuk fel hát ezt az alkalmat annak a megvizsgálására, hogyan mutatkozik a kálvinista puritánság magánál Kálvinnál, éppen a jubiláló Institutióban? Az első dolog, amit meg kell állapítanunk az, hogy tudomásunk szerint Kálvin sohasem nevezte magát puritánnak s mégcsak nem is kortársaitól kapta ■ezt a nevet. Pedig a kortársak jól ismerték a genfi reformátort. Tudták róla, hogy alig evett és alig aludt, s ez a tartózkodó, sőt szinte önmegtagadó életű ember, mégis szegényen halt meg. Genfben és világszerte roppant tekintélye és befolyása volt, s mégis alig maradt hátra utána egyéb, mint néhány egyszerű bútordarab és egy csomó könyv. Azt is tudták a kortársak, hogy szellemiekben is olyan volt, 1 A dunántúli református egyházkerület 1936 október 13-án, Tatán tartott lelkészértekezletén elhangzott előadás. 2 Lásd például a Református Közélet (szerk.: Gönczy Béla vésztői lelkipásztor) II. évf. 4. számában (1936 októberi szám), a 19—21. lapon közölt adatokat. mint a testiekben: a genfi reformátor sohasem hízelgett az emberi gyöngeségeknek vagy éppen a bűnnek és rettenthetetlen volt tettben és szókimondásban egyaránt. Mégsem hívták puritánnak. A puritán nevezet csak Kálvin halála után, az angol egyházpolitikai harcok révén került a köztudatba. Puritánnak nevezték ott azt a reformpártot, amelyik a »pápista kovásztól« akarta megtisztítani az angol egyházat. Küzdött a Biblia tekintélyéért s a Biblia parancsa szerinti egyszerűséget akarta érvényre juttatni istentiszteletben, egyházalkotmányban, pásztorok és hívek életében. Csak azt tekintette megengedhetőnek, amit a Szentírás kifejezetten parancsolt, de amit parancsolt, az parancs volt számára. Ez a puritánizmus kétségtelenül a genfi reformáció szelleméből táplálkozott, magának Kálvinnak volt a lelki gyermeke. Mindazonáltal nem azonos a Kálvin puritánságával s nem volna tanácsos összetéveszteni a kettőt. Az angol puritanizmus, kivált mikór a gúny nyilait érezte testén s az üldöztetés és elnyomatás nehéz korát élte, a rajongásig fokozódott. Arcára sötét árnyék ült s erkölcsi szigorát ridegségre cserélte^ Nem volt többé sem mosolya, sem könnye. Ez a puritánizmus már nem a Kálvin puritánizmusa volt, noha még református körökben is össze szokták cserélni Vele. Ez az összecserélés gyakori és érthető is, hiszen voltaképpen azon se igen csodálkozhatnánk, ha a Kálvin puritánizmusa valóban egybeesnék az angolokéval. Doumergue figyelmeztet bennünket, hogy Kálvin »a keresztet hordozó egyházaknak volt a reformátora: arcán ott volt a sápadtsága, lelkében ott sajgott a szenvedése mindazoknak, akik a keresztyén világban az evangélium ügyéért vértanúhalált haltak«. M.égis ez a Kálvin, mint Doumergue magyarban is hozzáférhető kutatásai fényesen bebizonyították: »egyszersmind és egyidejűleg jóváhagyta a lélek és az élet minden egészséges és szent örömét«. Éppen ebben rejlik a különbség: ő — szemben a puritánokkal — az örömökben »Istennek megszentelt ajándékait látta«. Doumergue megtisztogatott Kálvin-képéről, erről a leghitelesebb, legéletteljesebb, mosolygó és könnyező Kálvin-képről nem szabad megfeledkeznünk, ha Kálvin puritánságáról beszélünk.3 * A mondottak szerint az Institutióban, még annak legteljesebb, 1559-i alakjában sem kereshetünk a puritánizmusra vonatkozó fejezetet. De ha nincs is kü-3 Doumergue Emil: Kálvin jelleme. Ford.: Dr. Révész Imre, (Budapest, 1922.) 76. lap; lásd továbbá a nevezett szerzőnek, ugyancsak Révész Imre fordításában megjelent Művészet és érzelem Kálvinnál és a kálvinizmusban c. művét (Budapest, 1922.), kivált a 12—15. lapot, valamint a mű utolsó fejezetét (62—90. 1.).
