Dunántúli Protestáns Lap, 1936 (47. évfolyam, 1-52. szám)
1936-01-26 / 4. szám
16. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1936. megfeledkezett a kijelentésről, nem tud bízni az isteni Ige mindent legyőző hatalmában. Azt gondolja, hogy problémáit, életföladatait másunnan is meg tudja oldani, mint Isten Igéjének útmutatása nyomán. És ezzel Isten Igéjét nem ismeri el tényleg terem'tőnek, kiengesztelőnek és megváltónak. Megosztja szívét Isten és minden »más« között, amit hol nyiltan, hol meg burkoltan mint Istennel egyenrangút állít oda a Teremtő mellé. E világ hatalmasságai rá nehezedő befolyásolásának engedve, Istent másutt keresi, mint Igéjében és Igéjét másutt, mint Jézus Krisztusban és Jézus Krisztust másutt, mint az ó- és újszövetségi Szentírásban.5 A mi akaratunk szemben áll Isten akaratával. Ha a magunk akaratára hallgatunk, végeredményében 'mindig csak önmagunkat találjuk meg, nem pedig Istent és az ő akaratát, mert a mi útjaink nem az ő útjai és a mi akaratunk nem az ő akarata. A mi akaratunk és a mi kívánságunk — emberi akarat és emberi kívánság és örökké az is maraad épppen úgy, mint ahogyan Isten — Isten marad. De hát akkor a mi kívánságainknak egyáltalán semmi közük sincs Isten akaratához? De van, az t. i., hogy a mi kívánságaink Isten kezében vannak... s midőn Ő az emberiséget magához fogadta, minden mi kívánságunkat is elfogadta... Nem semmik ezek Öelőtte, hanem ez is olyan terület, mely az Ő uralma alá tartozik ... A mi kívánságaink nem dicsekedhetnek azzal, hogy Isten akaratával azonosak, vagy hogy abból fakadnak. De dicsekedhetnek azzal, hogy — ha az Ő Igéjét hallgatjuk és az ő akarata rajtunk végbemegy — Isten akarata a mienket úgy öleli körül, mint ahogyan a jó pásztor oltalmazza a juhot.6 Tehát nekünk az a föladatunk, hogy Isten akaratát keressük. Ezt pedig nem a világi 'hatalmak erőkifejtéseiben, nem a fölfegyverzett zászlóaljak dübörgő lépteiben kell látnunk, hanem Isten Igéjében. Ebből nyerünk feleletet minden szorongató kérdésre. Ebből tudjuk meg, hogy bűneik megbocsáttattak. Ebből tudjuk meg, hogy Isten szeret bennünket és hogy Ö magához hiv minket. Aki a Szentírásból feléje csendülő szót hallja, az — a földi lét borzalmassága és bizonytalansága ellenére is, — arról hall, hogy mint egykor az idők teljességében, elközelített Istennek országa, elközelgett a béke és igazság országa, az örökkévaló birodalom, mely állni fog akkor is, amikor lennek a vilájgnak ideiglenes és tökéletlen országai már mind megsemmisültek. És mivel ezt hallja, éberen vigyáz és reménykedik ebben a zörgető Vendég által megrázott világban s e közben történik meg rajta Isten akarata.7 Az ilyen emberen beteljesedik Isten ígérete: »íme, én mindent újjá teszek«, akkor, amidőn majd ott áll a színről-színre látás birodalmában, miután akarata már eggyé lett Istenével. És ott igazán megérti, hogy mit jelent ez: »Én vagyok a föltámadás és az élet«. íme, ezt adja nekünk Isten az ő kijelentésében. Ezért drága nekünk a kijelentésről bizonyságot tevő eszköz, a Biblia, az ó- és újszövetségi Szentírás. A Szentírás és az egyház. Eddigi vizsgálódásaink alapján megállapíthatjuk most már, hogy az ember számára csak egyetlenegy jó van: Istennek az akarata s nekünk ehhez ragaszkodnunk kell teljes szívvel, teljes lélekkel és teljes erővel. Isten és az ő akarata azonban számunkra csak 5 Barth: Th. Ex. heute 6. 6 Barth: Gottes Wille und unsere Wünsche 28. 7 Barth: „ „ „ „ „ 21. az ő Igéjében létezik s ennek az Igének a tartalma: Jézus Krisztus, aki sehol másutt nem található, mint az ó- és újszövetségi Szentírásban. Ehhez hozzá kell tennünk még azt, hogy Isten Igéjének legsürgősebb igénye, hogy hirdettessék és meghallgattassék. És ennek eleget kell tennünk, bármibe kerüljön is. Ha ez a világ élni akar, akkor kell lennie egy olyan helynek, ahol Istennek az igéje állandóan hirdettetik. Ez történik meg az cgyházh&w. Az egyházzal kapcsolatban rögtön le kell szögeznünk, hogy az nem a vallásos emberek társasága, nem közös érdekek, nem a közös vér, nem is azonos vélemények és meggyőződések hozzák létre és tartják fenn, hanem ugyanaz az Isten, ugyanaz a Krisztus, ugyanaz a Lélek, ugyanaz a keresztség és ugyanaz a hit. Egyedül csak ez az, ami az egyházat életre hívja és fönntartja: az, hogy az ember Istenre hallgat, Reá hallgat, mert Ő szólott hozzá, arra hallgat, amit Isten mondott neki.Ahol ez történik, ott van az egyház, ha csak két, vagy három íemberből áll is, ott van akkor is, ha ez a két-három ember nem az elithez tartozik is — mégcsak nem is az ú. n. jó átlaghoz, — hanem talán csak az emberiség söpredékéhez. Akkor is, ha talán teljesen tanácstalanok a tekintetben, hogy mit kezdjenek azzal, amit hallottak. Akkor is, ha környezetükben, a társadalmi életben egyáltalán nincs is befolyásuk és tekintélyük. Az egyháznak tehát nem a külső, számbeli növekedés, a kifelé való hatás- és érvényesülés-keresés a feladata, hanem az Isten szavára való hallgatás. Sehol másutt nincsen egyház, még ha a legnagyobb tömegek tartoznak is hozzá, ha a legkiválóbb egyéneket egyesíti is magában, ha az államban és társadalomban mégúgy respektálják is. Az egyház útja mindig keskeny volt és örökké az is marad. Midőn az embernek Istenre hallgatását jelöljük meg az egyház döntő jellemvonásaként, ugyanakkor hangsúlyoznunk kell emberi, világi voltát és profanitását is. Az egyház mindig az embernek az egyháza, bizonyos meghatározott korok, népek, nyelvek és kultúrák egyháza. És éppen az istenre hallgató ember van a legjobban a tudatában a maga profán voltának. Ezért nem imád isteneket, nem ápol hamis ideológiákat, nem szolgája a tudomány, művészet és politika világának sem, hanem józanon látja* önmagát: a maga végességében, mezítelenségében, az elébe szabott korlátok között, a maga nyomorúságában és egyedülhagyatottságában. Persze, a világ nem fogadja valami nagy tetszéssel, hogy az egyház nem vesz tudomást az ő isteneiről. Volt idő, amikor e miatt üldözte is. És lehet, hogy ez újból meg fog történni. A világ istenekkel akarja benépesíteni a természetet és a történelmet. Minden nyugtalanságának oka az, hogy vonakodik profán voltát beismerni. Az egyház pedig tudatában van ennek. Éppen ezért nem hódolhat a világ isteneinek. Ismételjük: »ahol az írás — és az íráson keresztül Isten az ő csodálatos tetteinek nyelvén — megszólal és ahol az ember Reá hallgat,... ott keletkezik az egyház. Ezen a vonatkozáson kívül nincs egyház. Ebben a vonatkozásban jön létre, ebből táplálkozik, ez a létföltétele, melyről ha megfeledkezik, azonnal a megsemmisülés örvényébe zuhan«.8 Ez az az evangéliom, mely megkülönbözteti az államtól, filozófiai iskoláktól, konzervatív és revolúciós szellemi mozgalmaktól, de egyben ez az a törvény is, amihez kell tartania magát az egyháznak, ha egyház akar maradnL 8 Barth: Off. Kirche u. Th. 29.
