Dunántúli Protestáns Lap, 1936 (47. évfolyam, 1-52. szám)
1936-10-04 / 40. szám
Negyvenhetedik évfolyam. 40. szám. Pápa, 1936 október 4. A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. FŐSZERKESZTŐ: MEDGYASSZAY VINCE PÜSPÖK FELELŐS SZERKESZTŐ: DR. PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA I FŐMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: DR. TÓTH LAJOS THÉOL FŐISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ I TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK Ünnepi beszéd a gróf Festetich György internátus felavatása alkalmából Csurgón szeptember 15-én elmondta dercsikai Huszár Aladár, a belsősomogyi református egyházmegye gondnoka. Igen tisztelt Ünneplő Közönség! Vészterhes, fekete fellegek borítják Európa egét, s mint minden pusztító zivatar előtt történni szokott, most is mintha távolbalátó szemeinkkel látnánk a villámok cikázását és távolból halló füleinkkel hallanánk az ijesztő menydörgést, mert ott messze Spanyolországban a villámlás fényét szolgáltatják az égő városok, s a menydörgést helyettesítik a dörgő ágyuk és robbanó bombák, testvérharc folyik ott hónapok óta, testvér a legnagyobb kegyetlenséggel gyilkolja testvérét és patakokba folyik a harcosoknak és velük az ártatlanul megkínzott aggastyánoknak, aszszonyoknak, gyermekeknek a vére. És amikor ilyen sötét, ilyen vészterhesen fekete az égbolt Európa felett, amikor a nemzeti front a vörös fronttal élethalál harcát vívja, amikor a kétezer éves keresztény civilizáció védelmezi életét az alvilági romboló démoni erőkkel, hogy megvédje kultúráját, megvédje Isten országát a hitetlenekkel szembe, amikor minden óra, minden órának minden perce sorsdöntő lehet a civilizáció és a polgári társadalom életében, akkor mi itt kis országunk ezen határállomásán örömünnepet ülünk s itt ebben a megcsonkított szűk magyar .hazában, melyet ellenségeink szeretnek kultúrálatlan színben feltüntetni, s ennek a gálád rágalomnak kö\etkezményeként diktálták reánk a minket megcsonkító trianoni békét, mi itt most közel másfél évszázados áldozatos és verítékes kultúrmunka eredményeként elérkeztünk ennek a munkának a harmadik, de reményleni akarom, nem utolsó stációjához, s itt ezen a harmadik stáción harmadszor tüzzük ki a régi, erős Csurgó vára ormára a civilizáció, a tudomány szövétnekét, hadd világítsák meg ennek az égő szövétneknek szerteágazó sugarai a sötét fellegeket és mutassák meg az egész világnak, hogy ez a kis nemzet, a magyar nemzet élni tud, élni akar és élni fog! Amikor én itt most gondnoki tisztemből kifolyólag hivatalos kötelességemet teljesítve, ezt az új nevelő-intézetet rendeltetésének átadom, méltóztassanak megengedni, hogy boldogult Csire István nagytudású volt nagybajomi lelkésszel együtt, ügymint az a mindenki által ismert és értékelt »Vázlat Csurgó múltjából« című művében tette, Cicerót idézzem: »Vita mortuorum in memoria vivorum posita est«, — Emlékezzünk a régiekről! — Hisz az emlékezés a régiekre, a nemzet történelméből tanulságot merítő emlékezés, a nemzet történelmi nagyjai emlékének kegyeletes megőrzése mindig létfenntartó eleme egy nemzetnek, s a magyar nemzet eme tulajdonságainak nagyban köszönheti, hogy annyi üldöztetés, balsors és veszély után is több mint ezer éve él e hazában. Mikor én ezt a visszapillantást a múltba megteszem, rá kell mutatnom egész röviden Csurgónak az eredetére, s rá kell mutatnom azokra a körülményekre, amelyek elődeinknek olyan nehézzé, olyan áldozatossá tették ezt a kultúrmunkát. Valamikor Csurgó a Templáriusok, majd később a Máltai lovagrend tulajdonát képezte a hozzá tartozó községekkel együtt, s amikor a hosszas harcokban ez a lovagrend csaknem egészen elpusztult, szétoszlott, a mohácsi vész után Ferdinánd király enyingi Török Bálintnak adományozta azt, hogy őt az ellenkirály, Zápolya Jánostól a maga pártjára hódítsa. Később, mikor Török Bálint visszapártolt Zápolya Jánoshoz, akkor ugyancsak Ferdinánd király Zrinvi Miklósnak, a későbbi szigetvári hősnek adományozta Csurgót. Enyingi Török Bálint és Zrínyi Miklós egymást felváltó birtoklása alatt, miközben a törökök is többizben* portyázó csapatokkal árasztották el ezt a vidéket s többizben hosszabb ideig birtokba tartották Csurgó akaraterős várát s ez a hely állandóan véres küzdelmek színtere volt s lakosait ezerszámra hurcolták rabszíjra fűzve török földre, természetes, hogy ekkor és az ezt követő zivataros időkben itt a kultúrának csiráit sem találhatjuk meg. A Zrinyi-család kihaltával III. Károly király egy idegen lovagnak, Marchio de Prienek adományozta Csurgót, kinek fia Marchio de Prie Antal János, nem tudván megszokni e puszta vad vidéket, 1726-ban eladta azt negyvenezer forintért tolnai Festetics Kristóf nagybirtokosnak. Ekkor kezdődött Csurgó életében a béke és a kultúra, melynek fejlődését csak ideiglenesen szakította meg a somogymegyei parasztlázadás. Ezt a polgárosító kultúrmunkát és a gazdaság színvonalának emelését még nagyobb hozzáértéssel és szeretettel folytatta Festetics Kristóf fia, Pál, ki 1770-ben, amikor már a kamara alelnöke és Baranya vármegye főispánja volt, grófi rangra emeltetett. Gróf Festetics Pál és neje Bossáüyi Júlia házasságából született 1754-ben Festetics György gróf, kinek nagy nevéhez fűződik ennek a gimnáziumnak története, kinek nemes, jóltevő lelke lehetővé tette ennek a gimnáziumnak a létesítését. Ebben az időben nagy nehézségekkel kellett megküzdeniök őseinknek. A Carolina Resolutio III. Károly alatt 1731-ben törvényen kívül helyezte a protestánsokat, s a császár kénye-kedvétől függött, hogy orvosolják-e bajaikat, vagy egyszerűen átengedik-e őket elleneik önkényének. II. József császár és király idejében kezdett enyhülni a helyzet, aki, bár abszo-
