Dunántúli Protestáns Lap, 1936 (47. évfolyam, 1-52. szám)

1936-08-09 / 32. szám

142. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1936. lókat. Molnár Gyula helybeli lelkész köszöntötte elő­ször a különböző felekezetekhez tartozó vendégeket, akik között ott láttuk Benkó Ferenc nyug. államtit­kárt, Hajdú Istvánt, a neves gordonkaművészt és többeket. A 100. dicséret eléneklése után Taber Ko­vács Gyula s. lelkész imádságban kérte Isten meg­szentelő kegyelmét az összejövetelre, majd Fehér Iván szavalt Szép Ernő, Gyula Diák és Mécs költemé­nyeiből mély átérzéssel. Beethoven: F-dur románcát Gáty Samu és Tóth Kálmán adták elő olyan hozzá­értéssel, amely a klasszikus zenében otthonos kö­zönség teljes elismerését érdemelte ki. A műsor kö­zéppontjában állott Bakó Lajos, a mez’őföldi egyház­megye esperesének Lorántffy Zsuzsannáról tartott erő­teljes, lendületes előadása. Emelte a műsor nívóiát még Turchy Gizella operaházi művésznő is, aki Hän­del: Xerxeséből adott elő részleteket s az »T)h drága lény« című műdalt. Csiszolt, biztos gyönyörű hangja felejthetetlen emléket nyújtott a jelen levőknek. Éne­két Gáty Samu kisérte már említett rutinnal. Fáber Kovács Gyula egyik ősrégi holland halászfalu életé­ről szóló útirajzát olvasta fel, majd Mányoky Sándor pestszentlőrinci ref. lelkész bibliamagyarázata követ­kezett, melynek végeztével a s. lelkész záró imája után a közönség elénekelte a XXI11. zsoltárt. Molnár Gyula lelkész köszönte meg a vendégek megjelené­sét és a nagytiszteletű asszony vezetése alatt álló leánygárda teát és süteményeket szolgált fel a ven­dégeknek, akik a műsor után még sokáig maradtak együtt testvéri beszélgetésben. I=jj HIVATALOS RÉSZ sj=i A dunántúli ref. egyházker. püspöki hivatalától. 1852/1936. szám. Körlevél egyházkerületünk valamennyi elemi népiskolájához. Tudomásul vétel és megfelelő alkalmazkodás cél­jából közlöm a m. kir. vallás- és közoktatásügyi mi­niszter úrnak 58.874/1936. VI. ti. o. szám alatt va­lamennyi kir. tanfelügyelőhöz intézett következő ren­deletét: »A vezetésem alatt álló minisztérium számvevő­ségének jelentéséből megállapítottam, hogy több nép­iskola nem tett eleget az 1930. évi VII. te. és az ennek végrehajtása tárgyában kiadott rendeletek in­tézkedéseinek és így részben a Tanítói Interna tusi Alapot károsította meg, részben pedig nem tette le­hetővé a szegény tanköteleseknek ingyen tankönyvek­kel való ellátását. Ennek a tűrhetetlen állapotnak vé­get akarok vetni és ezért elrendelem, hogy kir. Tan­­felügyelő úr minden év november havának végéig kimutatás keretében tegyen 'jelentést a hatásköri terü­letén működő összes népiskolák befizetéseiről. A ki­mutatásnak tartalmaznia kell 1. az iskola megneve­zését, 2. a beiratkozott tanulók számát, 3. a behatási díj fizetése alól felmentett tanulók számát, 4. a díj fizetésére kötelezett tanulók számát, 5. a tényleg be­folyt összeget, 6. annak a napnak feljegyzését, amely napon az esedékes összeget az iskola a m. kir. posta­takarékpénztárnál vezetett megfelelő csekkszámlára befizette. Amennyiben kir. Tanfelügyelő úr valamely iskolánál akár az összegek befizetése, akár a tanulói segélykönyvtár gyarapítása körül szabálytalanságokat észlel, a körzeti iskolafelügyelő által az esetet iskola­­látogatás során vizsgáltassa meg és gondoskodjék arról, hegy a mulasztást vagy más szabálytalanságot elkövető egyének ellen illetékes felettes hatóságuk a megtorló eljárást haladéktalanul megindítsa. Az iskolai segélykönyvtár gyarapítására fordítandó ösz­­szegről kir. Tanfelügyelő úrnak nem kell külön jegy­zéket bekivánnia, mert ez az összeg megegyezik azzal az összeggel, amelyet az iskolának a Tanítói Inter­­nátusi Alapra kell befizetniük. Gondoskodjék kir. Tan­felügyelő úr egyébként is arról, hogy a körzeti is­kolafelügyelők hivatalos iskolalátogatásaik alkalmával meggyőződést szerezzenek maguknak a beiratási pén­zek szabályszerű kezeléséről«. Pápán, 1936. évi augusztus hó 5-én. Medgyasszay Vince ______ püspök. A tatai ref. egyházmegye esperesétől. 737/1936. szám. Nagytiszteletű Lelkipásztor Urak! A nyíregyházi ref. nőegylet által hozzám meg­küldött és a magyar rádió igazgatóságához címzett beadványát az egyházmegye lelkipásztorainak a na­pokban megfogom küldeni, hogy a gyülekezetükben lakó református rádió-előfizetőkkel aláíratni és aug. hó 25-ig hozzám visszaküldeni szíveskedjenek. Kiváló tisztelettel vagyok Szomód, 1936 augusztus 5-én kész szolgájuk: Löké Károly esperes. Meghívó. A Szigetvárvidéki Lelkészi Kör tagjait folyó évi augusztus hó 14-én (péntek) Szigetváron tartandó értekezletre szeretettel meghívom. Tárgy: 1. Réthy László magyaregresi lelkész in­dítványa a presbiterek templomlátogatásáról. 2. A Szeretetszövetség gyűjtési módozata. Előadó Mada­rász Endre. 3. Egyéb indítványok. Szabó Béla ___________ lelkészköri elnök. A csurgóvidéki lelkészi kör elnökétől. 48/1936. szám. JVI egf hívó. A Csurgóvidéki Lelkészi Kör tagjait folyó évi augusztus hó 20-án (csütörtök) Keszthelyen, az egy­ház tanácstermében tartandó értekezletre szeretettel és tisztelettel meghívom. Tárgysorozat: 1. Gyülekezeti istentisztelet. 2. If­júsági és presbiteri konferenciák előkészítése az őszi és téli időszakra. Farkas S. 3. A falusi lelkipásztor igehirdetése és magára hagyatottsága. Tánczos Dezső. Kérem a köri tagok szives megjelenését. Görgeteg, 1936 augusztus 6-án. Kovács Károly ______ ért. elnök. M eg h í v ó. A pápai református egyházmegyei lelkészi és tanítói gyámolda választmánya augusztus 18-án fél 9 órakor a kollégium épületében ülést tart, melyre a választmányi tagokat meghivom. Kúp, 1936 augusztus 6. Bállá Dezső gyám. elnök. Pápa, 1936. Főiskolai könyvnyomda. — Felelős vezető: Nánlk Pál.

Next

/
Thumbnails
Contents