Dunántúli Protestáns Lap, 1936 (47. évfolyam, 1-52. szám)
1936-08-09 / 32. szám
Negyvenhetedik évfolyam. 32. szám. Pápa, 1936 augusztus 9. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE ____________________MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. _________ FŐSZERKESZTŐ: MEDGYASSZAY VINCE PÜSPÖK FELELŐS SZERKESZTŐ: DR. PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA, 0 FŐISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ FŐMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: DR. TÓTH LAJOS THÉOL TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK Az árva ekklézsia. (A pápai ref. egyházmegye 1936 április 28-i presbiteri konferenciájára írta Kiss Zoltán nyárádi lelkész.) Lázi erős volt. Nem engedett a parancsnak. Nem engedte el prédikátorát. Tömlöcbe, elöljárók, tömlőébe, mig a prédikátor el nem hurcolkodik. Elment a prédikátor Sikátorba. Nincs pásztoruk. A templomban plébános misézik... »A gyermek fázik, könnyei elállnak arcain; borzadva néz körül, de itt...« Lázinak láza volt. Nyalka a szeme előtt halt meg. Egyik bajból ki sem gyógyult, már újabbat zúdítottak rá. Erős volt. Még 10 esztendő múlva is. 1721-ben többen voltak a kálvinisták, mint a kath. és lutheránusok együttvéve. Az erős Táp és a szomszéd Tápszentmiklós erre bujdokolt Rédére, kálvinista istentiszteletre. Mikor lett e szomorú bujdoklásnak vége?... Nem, sem e szomorú bujdoklásnak, sem a hitért való zaklatásoknak nem lesz soha vége. S amikor egyszer, 70 esztendő múlva mégis vége lett, a türelmi rendeletkor. »...fölkelne jaj! de nincs erő, lankadva visszadől a kedves dombra.« Lázi meghalt. Zalaszentgrót. Mikor 1720-ban gróf Batthyány földesúr elűzette Szecsődi János prédikátort, a királyi udvarhoz is, a vallásügyi bizottsághoz is folyamodtak, vallásgyakorlatuk régiségét igazolták s mikor hazatértek: fáradozásuk jutalma bebörtönöztetésük és templomuk leromboltatása volt. Ez az árva sem birta nézni a romokat: a zaklatott nép szemét a hegyekre vetette. Meghalt az anya, árvái elszéledtek a hegyekben. Az ekklézsia meghalt. Rendek. Milyen erős volt. Férfia, asszonya védte a templomot Kozorics kanonok városlődi s más helységekből gyűlt templomfoglaló népe ellen. Ablakon bebújó lakatos nyitotta ki a templomajtót, úgy tudták csak elfoglalni. 1768-ban még erősek voltak... Meghalt. Polány. Kanizsai Pálffy János, a nagy püspök esperes korában itt szerette tartani a pápai traktus gyűléseit. Templomukat nem engedték javítani. Összeomlott. Aztán építtettek velük újat, de katholikust. Prédikátorukat meg kiűzték. S mikor munkájukkal a kath. templom fölépült, akkor a földesúr »a faluból három felé kimenő utakat megmutatván nekik, szabad utat adott elsiklani«. S aztán — egy elöljáró kocsija vitte a harangjukat s' költözött vele a nép — mint a francia hugenották, emberségesebb szállásra. A polányi ekklézsia s vele a magyar nyelv Polányban meghalt. Nána. A XVII. század közepéről három lelkészét ismerjük. Mi vész törte le a szép fa főágát, hogy 1732-ben már csak mint Dudar filiája szerepel, nem tudjuk. De a kis filia élt. 1774-ben Nádasdy Boldizsár elküldte a lévitát Nánáról s helyébe kath. iskolamestert hozatott. »Sok református jobbágyot is elzavart s helyükbe német pápistákat telepített.« Tudják-e még a dudariak, milyen szomorú két emlékkel van összekötve azoknak a lakosoknak falujukba származása, kiket »nánai« melléknévvel tisztelnek? Mikor a »nánai« nevüek elei Nánáról ki- s hozzájuk beköltöztek, akkor halt meg Nánán a magyar nyelv s Krisztus Urunknak egy árva ekklézsiája. Rendek, Polány, Nána!? Elhaló árva ekklézsiák s elnémuló magyar nyelv?! Mint magyaroknak is a keserűség fogja el a szavunkat, mikor elhalt árváink halotti koszorújának a megmaradt ekklézsiák búcsúszavait magába foglaló szalagja mellé egy másik szalagot is kell illesztenünk a magyar fájdalom föliratával: »Bújt az üldözött s felé Kard nyúlt barlangjában, Szertenézett s nem leié Honját a hazában«. És most jertek, ama sokat áldozott és sokat szenvedett elöljárók utódai, prédikátorok gályarabságával s ekklézsiák árvaságával megszentelt pápai egyházmegyénk presbiterei, a kiszenvedett árvák sirhalmára tegyük le a szivünk virágát, A titkon való Istennek lélekben és igazságban való imádása harmadfélszázados virágzás után e helyeken elnémult. Eötvös József szavai remegjenek ajkunkon: »És im az árva boldogul, Jól érzi most magát: Elmúltak minden gondjai, Az álom hív barát. Szive még egyszer földobog, Mosolygnak ajkai, Csendes nyugodtan alszik ott, Meghaltak kínjai«. * És meddig tartott az életben maradt ekklézsiák árvasága? Bizony, azt az állapotot, mely a hithű kálvinisták álma, vágya volt legkisebb falvainkban ÍS, a templom és lelkipásztor tarthatást s melyből, mint első szüléink a paradicsomkertből, kiűzettek, ma sem érte el még Pér, Tápszentmiklós, Borsosgyőr, Nagygvimót, Nóráp, Kovácsi, Szerecseny, Tósok, Dáka. Az árvaság hosszú éjtszakája nagyon megviselte őket. De elérték, hogy templomot, iskolát, s abban hitük szerint való tanítót tarthatnak, ki gyermekeiket szent vallásunkra tanítja. Mezőőrs, Pázmándfalú, Táp, Kúp, Nyárád, Pápa, Szemere árvasága teljesen megszűnt. Ezek közül az első háromnak árvasága 73 esztendeig, a másik háromé harminc s egynéhány évig, a kivételes Szemeréé 3 évig tartott. És most, mikor Polány, Rendek és Nána községeknek a mi árva ekklézsiáink elhalálozásával kapcsolatos elsvábosodása megilleti magyar szivünket, fölmerül a kérdés, hogy a reformáció kegyetlen ellenei jobbágyok elűzésével miért nem pusztították el megmaradt ekklézsiáinkat is? Felelet: Falvainknak a Bécs alá vonuló török .által fölégettetése és a labancdüh pusztításai után mindenfelé kevés volt a jobbágy, nem
