Dunántúli Protestáns Lap, 1935 (46. évfolyam, 1-52. szám)
1935-04-21 / 16. szám
70. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1935. angyalainak légióival száll alá, megalázni Izrael minden ellenségét. És eljönnek sok népek és erős nemzetek Jeruzsálembe, a Seregek Urának keresésére és az Úr orcájának engesztelésére. E napokban lesz az, hogy a minden nyelvű pogányok közül tiz ember ragad egy zsidó férfiúhoz, s ragad annak ruhája szélébe, mondván: hadd menjünk veletek, mert hallottuk, hogy veletek van az Isten. A nagy magasságból mélyre sűlyedt embernek és népnek vannak a legmerészebb álmai, — a legtébolyítóbb csalódásai. Micsoda zendülés lett Zsidóországban, mikor Juda oroszlánjának hire. először szétfutott. Hát még mikor jeleket tett, betegeket gyógyított, halottakat támasztott! S a felzaklatott népiélek hogy zuhant le egyszerre a lelkesedés és mindent várás magaslatáról a reménytelenség és kétségbeesés gyehennájába! Mikor a várvavárt Szabadító kijelentette, hogy az ő országa nem e világból való, hogy Isten a kövekből is támaszthat fiakat Ábrahámnak. Mikor a nemzeti hőst a rabszolgák keresztjére húzták fel ott a Golgotán. És ekkor előáll egy szürke tanító, szerintük hitehagyott izraelita és odakiáltja ennek a népnek: »Nem végeztem, hogy egyébről tudjak tiköztetek, mint a Jézus Krisztusról, még pedig mint megfeszítettről!«, Csoda-e, ha megbotránkoztak, felbőszültek s ezt a beszédet istenkáromlásnak mondották. Másrészről pedig ott állt a műveltségében, fegyveres erejében elbizott római világhatalom. Az érzéki embereknek ez a nagy közössége csakugyan nem foghatta meg az Isten Lelkének dolgait, ennek bolondság volt az egész. Róma akkor állott hatalmának tetőpontján, a provinciák ontották a kincset, a császároknak istenszobrokat emeltek, a patríciusok dőzsöltek, a kenyér és cirkusz az alsóbb néposztály minden vágyát kielégítette. Hát lehetett-e józan ésszel ez elé a nép elé oda állítani életprogrammul a Jézus Krisztust, a megfeszítettet. Bizony nem csoda, ha Festus méltatlankodva kiáltott fel: Bolondozol te Pál! A sok tudomány téged őrültségbe visz. És ez a gyűlöletes és megvetett ige egyszerre nőni, emelkedni kezdett, hajnalcsillaggá, majd nappallá, hatalommá és bölcseséggé változott. Az első vértanukra zúdított kőzáporon át, az erdőmélyek és katakombák igehirdetésén és szeretetvendégségén keresztül, a Circus Maximus mártirvér áztatta porondján, a Nérók fáklyáin, a császárok látomásain, a középkori kolostorok önsanyargatóin, az inkviziciók kinzókamráin és a reformáció új világteremtésének hatalmas megmozdulásán keresztül világprogrammá magasztosult. Új égnek és új'földnek, új világnézetnek, az ez által felépített szellemi, erkölcsi és gazdasági nagyság templomának fundamentumává. A megfeszített Krisztusról való tudomány és bizonyságtétel. És ma... Nézzünk csak kissé szemébe ennek a mának. Nem sok gyönyörűségünk telik benne. Mintha csak a Mennyei Jelenésekről való könyv legszörnyübb látomásai elevenedtek volna meg. Bizony paráználkodtak a földnek fejedelmei és népei a vörös fenevadon ülő asszonnyal, a világháború démonával öt rettenetesen hosszú éven át. És ránk jöttek az ő csapásai : a halál, a gyász és az éhség. És a földön efáradott vértenger felett még most sem a békesség szelid galambja repked, szájában olajággal, hanem hétfejii vadállat jőve ki abból és annak káromlásokat szóló szája. Még ma is két táborra szakadt a keresztyén világ, az egyik a hatalmukat és zsákmányukat féltő győzők, a másik a rabszolgaság ellen lázadozó legyőzőitek tábora. És mind a kettőn ott van a pusztulás és halál bélyege. »Ha valaki fogságba visz mást, ő is fogságba megy; ha valaki fegyverrel öl, fegyverrel kell annak megöletnie.« (Jel. 13:10.) És sírnak és jajgatnak a földnek népei, mert elfogvatjíqzott a kenyér; a földnek kalmárai is sírnak és jajgatnak és minden hajómester, valakik a tengeren kereskednek, mert az ő áruikat immár senki sem veszi. (Jel. 18.) A földnek bölcsei, nagyjai, prófétái és hatalmasai pedig szinte naponként új jelszót és új programmot kiáltanak világgá. Az egyik a rejtett i hitetlenségnek a nyílt istentagadással váló szövetkezésében és földalatti várak végtelen labirintusában keresi a biztonságot, a másik a leszerelésre esküszik, a harmadik a fegyverkezés egyenjogúságára, a negyedik az országhatárok elzárására. És ebben a mi szegény csonka hazánkban is épen az elmúlt hetekben mennyi Programm, mennyi beszéd, mennyi reformkövetelés és Ígéret, mennyi egyedül üdvözítőnek és boldogítónak hirdetettt gyógyszer! Csak egyről nem hallottunk: a Jézus Krisztusról, a megfeszítettről! Pedig ez az egyetlen tökéletes élet- és világprogramm, s az ennek örökkévaló tartalmat adó evangélium, a betlehemi karácsonyéji csillagtól az arimáthiai József sírboltjából kilövelő és eget-földet átsugárzó tüzoszlopig, a feltámadás bizonyosságáig és felelősségéig. És ez a programm ma már nem időszerűtlen és nem is lesz időszerűtlen soha többé. »Ä Bárány győz, mert utaknak ura és királyoknak királya és az ővele való hivatalosok és választottak és hívek is.« (Jel. 17:14.) Adjátok vissza ezt az egyszakaszos törvényt és ennek végrehajtási utasítását, az evangéliumot a nagy világnak és a kis magyar népnek, meglássátok, hogy egyszerre megváltozik a világ és annak ábrázatja. Ebben minden benne van: lelkek egyessége, népek békéje, a családi élet szentsége és tisztasága, a gyermekvédelem, az éhezők megelégítése, a teher alatt roskadozók megsegítése, az osztályellentétek lebontása, az igazságos telepítés és a reformnemzedék minden törekvése. A megfeszített Krisztus maga örök reformátor, a megvilágosító és jóra vezérlő Lélek által, s az elénk tűzött nagy cél által, mely a mennyei Atya hasonlatosságára való törekvés. Az ember mindig fölfelé kívánkozik, magasra vágy, keresi a titkokat és azok kulcsát. Innen a sztratoszféra repülés és a Himalája kutatás istenkísértése. Pedig az első talán csak »a puszta lét«, a másik irdatlan sziklatömeg és jégmező, ellenállhatatlan erejű fagyos szélvészek fészke. Van nekünk légy hegyünk, egy magaslatunk, a Golgota. Végtelenül magasabb minden hegyóriásnál, egész az égig, az Isten trónusának zsámolyáig ér. És ennek tetőin nem jég és szikla és fagyos vihar várnak, hanem az új édennek a Krisztus értünk aláhullt vércseppjéből fakadt virágmezői és rózsaligetei, az isteni kegyelem szelíden simogató szellője, az idvesség és örökélet napjának ragyogása. Ezt keressük, ide törekedjünk, ide menjünk. Az út sem ismeretlen: a megfeszített Jézus; a jutalom pedig tökéletes: a feltámadott Krisztus által adott élet. Ámen. — Zalaszentgróton március 10-én tartotta Fekete Károly zalaegerszegi lelkipásztor az első református istentiszteletet az evangélikus templomban. Az istentisztelet után a megjelentek kimondották a fiókegyházzá szervezkedést. A szervezés munkájában tevékeny részt vesz Gavallér Gyula kisszentgróti főjegyző.
