Dunántúli Protestáns Lap, 1935 (46. évfolyam, 1-52. szám)
1935-01-06 / 1. szám
1935. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 3. oldal. ján. Épített lelkiekben és anyagiakban. Felemelő példával járt mindnyájunk előtt a mindvégig kitartó hűséges kötelességteljesítés, a kicsiny és nagy szolgálatokat készséggel vállalás, a múlt hagyományaiért magyar szívének minden tüzével lelkesedő honfiúi munka, a jövőért való bőkezű áldozathozatal útján. Barátja volt a nagyoknak, de ajtaja mindig nyitva állt a szenvedők és szerencsétlenek előtt, akiken isteni Mesterét követve készségesen segített. Munkásságáért, fényes elméjéért, nagy szívéért, egyházkerületünk iránt tanúsított meleg szeretetéért Istent magasztaljuk. Ö a mi vigasztalásunk mélységes gyászunkban. Pápa, 1934 december 31-én. Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. János ev. 3. r.: 16. v. Gyászjelentést adtak ki még a családon kívül a pápai főiskola és nőnevelő-intézet, a pápai gyülekezet, a Jókai-kör és a Pápai Hitelbank, mely utóbbinak 10 éven át elnöke volt. A haláleset alkalmából részvétüket fejezték ki Horthy Miklós kormányzó, Gömbös Gyula miniszterelnök, Hóman Bálint vallás- és közokt. m. kir. miniszter, báró Wlassics Gyula, a felsőház elnöke, von Hoorn Németalföld budapesti követe, a református és evangélikus egyházak vezetői, élükön dr. Baltazár Dezső konventi elnökkel és br. Radvánszky Béla egyetemes felügyelővel. Táviratot küldtek Balogh Elemér, Bertók Béla, Sulyok István református, Geduly Henrik, Kapi Béla, Kis István ág. hitv. ev. püspökök, Farkas Géza és gr. Teleki József egyházkerületi főgondnokok. Meleghangú részvéttáviratot küldött dr. Rótt Nándor veszprémi r. kath. püspök. A temetés január 2-án délután 1 órakor kezdődött. A templomot zsúfolásig megtöltő közönség körében jelen voltak: dr. Lázár Andor in. kir. igazságügyminiszter, dr. Balogh Jenő v. b. t. t., úgyis mint az egyetemes konvent világi elnöke és a felsőház képviselője, dr. Petri Pál államtitkár a kultuszminiszter képviseletében, dr. "Darányi Kálmán államtitkár, főiskolai gondnok, dr. Kapi Béla ev. püspök az ev. egyetemes egyház és a dunántúli ág. hitv. ev. egyházkerület képviseletében, a dunamelléki ref. egyházkerületet dr. Kováts István főjegyző és Czeglédy Sándor tanácsbiró, a tiszántúli ref. egyházkerületet Makláry Károly főjegyző és dr. Tóth István államtitkár, a tiszáninneni ref. egyházkerületet dr. Enyedy Andor főjegyző, az unitárius egyházat Józan Miklós püspökhelyettes, az osztrák protestántizmust Bajcsy Gyula felsőőri lelkész, püspökhelyettes, a Tisza István tudományegyetemet dr. Kállay Kálmán hittudományi dékán, a soproni Ev. Theol. Fakultást dr. Deák János dékán, a sárospataki főiskolát dr. Mátyás Ernő közigazgató, az ORLE-t és az Orsz. Presbiteri Szövetséget dr. Csikesz Sándor főtitkár képviselte. Ott voltak az egyházkerület lelkészi és világi vezetői: Halka Sándor, Fülöp József, Jakab Áron, Lőke Károly, Medgyasszay Vince, Szűcs József esperesek, Csajághy Károly, Huszár Aladár, dr. Jókay-Ihász Miklós, Thaly Dezső egyházmegyei gondnokok, Vargha Kálmán főiskolai gondnok, dr. Matolcsy Sándor egyházkerületi jegyző, Győry Elemér, Győry János, Izsák Aladár, Kovács Lajos, Miklós Géza, Ólé Sándor, dr. Pongrácz József, Szabó Bálint tanácsbirák és mintegy 50 lelkipásztor a kerület minden részéből. A komáromi, székesfehérvári és tatai ref. gyülekezetek népes küldöttséggel képviseltették magukat. A pápai főiskola és a nőnevelő-intézet tanári kara teljes számmal jelen volt dr. Tóth Endre, Fejes Zsigmond és Kutassy Mária igazgatók vezetése alatt. A csurgói reálgimnáziumot dr. Bene Kálmán igazgató képviselte. Dr. Rótt Nándor veszprémi r. kath. püspök képviseletében Mgr. Németh József apátplebános volt jelen, megjelentek a bencésrend és az irgalmasrend képviselői is. Veszprém vármegyét dr. Kenessey Pongrác főispán és dr. Berky Miklós alispán, Zala vármegyét Gyömörey György főispán vezetésével küldöttség, Komárom vármegyét Revitzky János főjegyző, Komárom, várost dr. Alapy Gáspár polgármester, Győr sz. kir. várost dr. Valló István tanácsos képviselte. Képviseltette magát a Pesti Hazai Első Takarékpénztár és az Első Magyar Általános Biztosító Társaság is. Népes küldöttséggel voltak jelen a pápai felekezetek, hatóságok és egyesületek. A gyászoló család tagjai közül ott voltak az elhunyt püspök fia, Kornél, a püspök két testvére: özv. Paál Gyuláné sz. Antal Irén, özv. Nagy Sándorné sz. Antal Berta, Halka Sándor, Süvegh István, Magyar Géza, Nagy Gábor, Nagy Sándor és dr. Nagy Ernő családtagjaikkal. Közéjnek és bibliaolvasás után Medgyasszay Vince egyházkerületi főjegyző a következő bensőséges imát mondotta: Élőknek Úra, szerető Édesatyánk, ki megtanítottál minket a Te szent Fiad által, hogy a sötétségben is lássunk világosságot, a halálban is életet, ime, mi a mának és holnapnak gyermekei, fájó szívvel, könnybelábbadt szemekkel, de erős hittel és benned vetett rendületlen bizalommal tekintünk erre a koporsóra, amelyben a mi fejünk, a Te hűséges szolgád porrészei nyugszanak. Szivünk fáj, szemünk könnybe lábbad, mert látjuk, hogy még akiket elválasztottál, azoknak sem adtál változatlan erősséget, látjuk, hogy minden emberi nagyság még a legnagyobb is miközöttünk olyan, mint az örökkévalóság országutján vágtató szekér kerekéről aláhulló parányi porszem. Szivünk fáj, szemünk könnybe lábbad, mert érezzük, együtt érezzük a veszteségnek a nagyságát, a fiúét, az unokáét, a testvérekét, a rokonokét, a tisztelőkét, a főt vesztett lelkésztestvérekét, ezét a pápai szent gyülekezetét és a mi dunántúli egyházkerületünkét is. De a könnyek között, a könnyeken keresztül is látjuk, mert látnunk kell a hitnek fényes csillagát; múlandóságunk leverő érzete mennyei erővel, csodálatos hatalmassággal repíti fel a lelkünket Te hozzád, az ég felé, hogy még dorgáló, vesszőt tartó édesatyai kezedet is csókolgassuk. Mert Te jó vagy és erős vagy, felemelsz bennünket elestünkből, kiragadsz minket a fájdalmak örvénylő vizei közül. Bizony, erős az Úr és szabadítás az Őbenne bízóknak, akik Ő reá néznek, azoknak bizonyos segedelme! A Te szereteted Uram, amely alászállott a mi Megváltó Úr Jézus Krisztusunkban, még a halálon is felül emel minket, a siron keresztül is láttatja az örökéletet és annak minden boldogságát és gyönyörűségét. Bizony boldog az, aki bízik az Urban, bizony boldog, akinek erős bizodalma az Úr. A Te benned bizó hit erejének, a Te szereteted édességének, a Te kegyelmed nagyságának, a Te szabadításod dicsőségének volt példázata egész életében a mi Fejünk, akinek koporsóját most körülálljuk. Te magad adtál bizonyságot arról, hogy Te küldötted, Te választottad el őt csodás dolgaid véghezvitelére, a Te nagy nyájadnak a legeltetésére. Mert amikor az emberi bűn miatt úgy állt előttünk a jövendő, előttünk bujdosó számkivetettek előtt, mint egy felhőkbe nyúló sziklabérc, amikor köröskörül minden, de minden her-