Dunántúli Protestáns Lap, 1935 (46. évfolyam, 1-52. szám)
1935-01-06 / 1. szám
4. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1935. vadozni kezdett, forrásvizet nyitott a Te hatalmas kezed, a Te hatalmas Igéd ezen Te Mózesed által. Mikor minden rengett körülöttünk, mikor az erős bástyák is egymás után omladozni kezdettek, Te megerősítettél minket, az erőtlenségből naggyá tetted a mi kicsinységünket ezen Te szolgád munkája által. Bizony nagy hálával, alázatos gyermeki bizodalommal adhatunk hálát azért a végtelen kegyelemért, amelyet Ő benne közöltél mivelünk. Az Ő hite megacélozta a mi lelkeinket, az Ö hite, ez a .százezer felé szétoszlott mustármag szálfaerdőt nevelt itt a dunántúli széleken és egyházaink, intézményeink állnak, élnek s erős bizodalmunk van, hogy élni fognak a Te dicsőségedre, a mi és az utánunk következők boldogságára. És most, amikor a beszédes, az Igét hirdető ajak elnémult, amikor a Te szolgád megtért az ő Nébó hegyére, amikor kezéből kiesett a vezéri pálca, gyermeki alázatossággal könyörgünk Neked édes Istenünk, add meg a Te szolgádnak a jó és hü szolgák ama hervadhatatlan koronáját, amiért küzdünk mindnyájan egész életünkben, harcolván kisértésekkel, hordozván vereségeket, tusakodván mindenha, hogy hü és jó szolgáknak találtassunk a Te igazságban ítélő törvényszéked előtt. De vedd kedvesen édes jó Atyánk, hogy mi magunkért, e földön még itt maradottakért is könyörgünk Te hozzád, mert tudjuk, hogyha Te meg nem tartasz, nincs másban senkiben és semmiben megtartásra való erő. A Te vigasztalásod szelíd olaját öntsd szét a háborgó vizek, a zúgó hullámok között. Szólj a gyermeknek, szólj a most messze idegenből hazatért unokának, hogy Te megtartod őket, szólj a testvéreknek, rokonoknak, barátoknak, a tisztelőknek, hogy szerettük nem halt meg, csak aluszik és feltámad az örökkévalóságnak, a feltámadásnak ama dicsőséges hajnalán. Szólj nekünk lelkésztestvéreknek, akik aláhajtott fővel állunk koporsójánál és könnyes szemmel, de rendületlen bizalommal tekintünk utána, szólj nekünk, hogy Ő boldog bizonyára, mert azt aratta, amit vetett az ő Urának szántóföldjében, a hitből megtartatást, a szeretetből reménységet, a reménységből valóságot és életet, aratta az Ő cselekedeteinek jutalmát. Szólj Atyánk a Te népednek, a pápai szent gyülekezetnek, szólj a mi egyházkerületünk minden falujában, mindén községében, minden helyén lakó, Te reád néző, benned bizó híveidnek, szólj intéssel, hogy az elköltözött nagy lélek mellett bizonyságot tevén öltözzék fel és ne vessék le sohasem a hitnek, alázatosságnak, az Isten, ember és ezzel összeforrt hazaszeretetnek fejedelmi ruháját; szólj hozzájuk biztatással, hogyha megkéred is az ő lelkét, de azért gondoskodói a Te nyájad legeltetéséről, hogyha fájdalommal is olykor-olykor, de azért örökkévaló a Te irgalmasságod. Az összetört porrészeknek adj csendes pihenést a földben, ebben a százezernyi szenvedéstől megszentelt, éppen azért kibeszélhetetlenül drága magyar földben: Álmodjék a télben tavaszról, az éjszakában hajnalhasadásról, a leverettetésben diadalról, a sötétségben világosságról, a burkolt szolgaságban álmodjék szabadságról, igazi szabadságról. A Te Igéd pedig hirdettessék nékünk Urain a Te ihletett szolgádnak ajakán ama reggelről, amikor akik elaludtak, a Krisztus nevében, az Ő dicsőséges hatalma által feltámasztatnak az örökkévalóságra, az örök életre. Ámen. A főiskolai énekkar, melybe ez alkalomra behívták Gáty Ferenc, Kurucz Gyula és Szabó Géza lelkészeket is és amelyet Hatvani Lajos ének- és zenenár vezetett, gyászéneket zengett s ezután dr. Ravasz László mondta el megragadó beszédét: Lekció : Máté 25 : 14—26. Textus: Luk. 15: 8—13. Alapigénk a hamis sáfár példázatához fűződik s azért emlékezetünkben fel kell azt újítanunk. A hamis sáfár rendszeresen csalta urát, hogy öreg napjaira n^gy vagyont tegyen félre. — De az ura megtudta és számonkérte. Jött a nagy összeomlás : mehetett a kényes, finom, úri sáfár koldulni vagy kapálni. De ő megpróbálta fokozni bűnét és vakmerőén betetőzni azt. Kockát vetett: vagy hatot, vagy vakot. Behívatta a bérlőket és meghamisíttatta velük a szerződéseket. Ez ötven bátus olajjal fog kevesebb bért fizetni, amaz húsz kórus búzával. Ha ennek a nyereségnek csak a fele a hamis sáfáré évenként: megvan a kenyere és szállása öreg napjaira. Jézus megdicsérte a hamis sáfár okosságát, úgy, mint ahogy megbámuljuk egy gonosztevőnek a vesztőhelyen tanúsított bátorságát, vagy egy kalandor lángeszét, ha a bűnt, amit elkövetett, keményen kárhoztatjuk is. A világ fiai eszesebbek a bölcseség fiainál — mondja Jézus, mikor megállapítja: a hamis sáfár leleményes volt, ismerte a maga fajtáját, megmentette, ami elveszettnek látszott s felhasználta a jognak és pénznek kezében levő hatalmát — ezerszer kár, hogy nem igaz ügyre. Bezzeg tanulhatnának tőle a világosság fiai — tanulhatnátok tőle ti — fordul a tanítványaihoz. — De ti nem ismeritek a világot, impraktikusok és gyámoltalanok vagytok és nem tudtok élni e világ javaival és erőivel. Itt vagyunk az Antal Géza életproblémájánál és egyszersmind a keresztyénség egyik legmélyebb problémájánál, amit így tételezhetünk: a hívő ember és a világ. Ez a világ gonosz és csalárd, mondotta az egyik ágazat, vessük meg, forduljunk el tőle, ne vegyük tudomásul. — A hívő elmenekült a világból s a világ megmaradt a Sátán zsoldjában. — Ez az aszkétikus világfelfogás. Édes a világosság és jó a mi szemeinkkel nézni a napot, mondja a másik ágazat és minden erejével arra törekszik, hogy minél többet megragadjon ebből a világból s mikor az egészet megnyeri, maga rabjává lesz. — Ez a renaissance felfogása. A középkor e két végletes tanácsa között ott van a reformáció programmja; tiétek minden, ti meg a Krisztuséi. — Élj e világgal az Isten dicsőségére. Légy úrrá felette, hogy általad és benned Istennek szolgáljon. Ez a puritán gondolat. Ébben a reformátori gondolatban is vannak árnyalatok. Éppen ezekből tetszik ki s ezeket tünteti elénk Antal Géza három orcája és egy lelke. 1. Antal Géza mindenestől fogva az ú. n. kultúrprotestantizmus terméke és hordozója. E szerint istenországa a céljához ért emberi műveltség. Eljövetele csak az idő kérdése, éppen úgy, mint ahogy a gyümölcs is csak idő kérdése, ha él s éppen virágzik a fa. Nekünk az a nagy feladatunk, hogy siettessük ezt az időt felvilágosítással, neveléssel, példaadással. Tudomány és anyagi jólét egymást segítve hozzák közel, társadalmi rend és személyiség valósítják meg. — A természet és a kegyelem világa között nincs meghasonlás; az ember, a világ, az élet magában véve jó s az a feladat, hogy minél jobb legyen. Kevés olyan tehetséges és rokonszenves képviselője volt ennek a gondolatnak magyar földön, mint a fiatal I Antal Géza. Jeles diák: legeszesebb, legkedvesebb, leg- i munkásabb a maga nemzedékében. Született diplomata, I valóságos világfi, pompás iró, tehetséges és mélysége■ két kereső bölcsész, akinek minden sikerül, aki min
