Dunántúli Protestáns Lap, 1935 (46. évfolyam, 1-52. szám)

1935-03-31 / 13. szám

54. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1935. hogy a professzorok munkásságáról nemcsak az is­kola falain belül tudnak, s a professzorok,, miután már egy tömör kompendiumsz(erű könyv vagy esetleg standardmunka a diákok rendelkezésére áll, részlet­­kérdésekkel foglalkozhatnak s nem szükséges az egész anyagot egy-egy tárgyból elejétől végig minden év­ben leadniok. A fentebb felsorolt tárgyak mellé jönnek még a klubok munkái (kb. a mi szemináriumunkkal egye­zők), ahol írásbeli munkát is végeznek, bár aránylag nem sokat. Most még csupán a homileükai órákról szeret­nék külön megemlékezni. A professzornak kész könyve van; külön nem is ad elő homiletikát, hanem csak prédikáltat növendékeivel, s gyakorlati tanácsokat ad. Három héttel élőbb ki-ki megkapja a textust, amely­ről prédikációt kell írnia. A beszédet, mely legalább fél óráig tart, elmondás közben maga efőtt tarthatja. Minden beszédet négy hivatalos bíráló boncol szét, az első az exegesist, a második a beszéd szerkezetét, témáját és beosztását, a 'harmadik a gyakorlati meg­jegyzéseket és a negyedik az előadást. Ezek után jön a professzor bírálata s a végén ő megmondja, hogy mi az ő beosztása a felvett textusról. Ha va­laki gyengén prédikált, új, könnyebb textust kap. A III.—IV. éveseknek ezenkívül egy prédikdcióvázlatot is kell írniuk. Mint érdekességet említem meg, hogy azoknak, akik nem tisztán beszélnek, nyelvtanárnő­höz kell járniuk. Az iskola dolgozótermében pompás kézikönyv­tár áll a diákok rendelkezésére. Ott minden theolo­­giai szakcsoportból bel- és külföldi standardmunká­kat, kommentárokat, enciklopédiákat, lexikonokat ta­lálhatnak s hasonlókép tudományos'folyóiratokat is. Senkitől nem kell e könyveket kérniük, szabadon használhatják őket, csak a teremből kivinniök nem szabad. Ha esetleg valami nem lenne meg, az iskola nagykönyvtárából is kérhetnek könyveket. A diákok a hivatalos és kötelező előkészület mel­lett diáktestületben élik életüket. A helyi gyülekezet életében is részt vesznek, vasárnapi iskolák és ifjúsági egyesületek vezetésében s az utcai, evangelizáló pré­dikációk tartásában, ezekkel gyakorolván magukat az Ige szolgálatában. Ha most még valaki megkérdezné tőlem, mivel mindez csak száraz adatolás volt, hogy milyen az is­kola szelleme, röviden ezt felelem: szigorú reformá­tus. A szigorú jelzőt ugyan ők nem használják, e jel­zővel mi láttuk el őket. Ők magukat a 16. sz.-ból származó gereformeerd = református névvel jelölik. A teljes Szentírást, mint Isten Igéjét komolyan tudakoz­zák, mivel azt hiszik, hogy ezekben van örök életük és ezek azok, amelyek bizonyságot tesznek Krisztus­ról. (Ján. 5, 39.) Kämpen. (Vége.) Pais Sándor. Egyházmegyei presbiteri szövetség alakuló gyűlése.1 Emlékezetes napja lesz a veszprémi református egyházmegyének a folyó évi március hó 25-e. A három vármegyére kiterjedő egyházmegye min­den részéből kisebb és nagyobb csoportok keltek útra e nap reggelén, hogy Veszprémben gyűljenek össze az egyházmegyei presbiteri szövetség alakuló gyűlésére. Bár az összejövetel napja a legszorgosabb munka­időre esett, egyszerű falusi presbiterek nem sajnálták sem az időt, sem a fáradságot, hanem hallgatva a Lélek szavára, lelkipásztoraikkal együtt ott akartak lenni az összejövetelen. De nemcsak ők, hanem az egyházmegye világi vezetői is, élükön a nagyra becsű It és fáradhatatlan egy­házmegyei gondnokkai, valamint a tanítói kar tagjai is szép számmal jelentek meg a konferencián. Összesen 107-en jöttek össze a hivatalosok közül, hogy meghallgassák a neves előadókat s buzgóságot és erőt nyerjenek Istentől, a minden áldások kútfejéből, az egyház érdekében vívott nemes harcukra. Legelőször is az Istenháza csendes boltozatai alá siettek a megjelentek a veszprémi gyülekezet szép számban megjelent híveivel együtt. Itt az igét dr. Ferenczy Károly, a tiszántúli ref. egyházkerület belmissziói előadója hirdette, minthogy dr. Csikesz Sándor egyetemi tanár, betegsége miatt nem jelenhetett meg az értekezleten. Meggyőző erővel fejtette ki az evangéliumi igaz­ságot, hogy mindaddig, míg Krisztussal nem találkoz­tunk, s neki át nem adtuk magunkat, nem vagyunk az Övéi. Nem a szónoklással, hanem az élő hit erejével lehet rabul ejteni az embereket Krisztus számára. Egy­házunknak élőhitű lelkipásztorokra és presbiterekre van szüksége. Istentisztelet után, az egyházmegye tanácstermébe vonultak az összegyűltek. A 63. dicséret első versének eléneklése után egyházmegyénk esperese, rövid fohász és bibliaolvasás után megnyitó-beszédet tartott az Apos­tolok Cselekedeteiről Írott könyv II. részének 17. verse alapján. Meggyőző erővel fejtette ki, hogy ennek a vi­lágnak szüksége van álomlátókra. Ha nem lettek volna Isten leikétől megihletett álomlátói az emberiségnek, ma bizonyára nem állna a fejlődésnek azon a magas fokán, amelyre Isten kegyelméből ejjutott már.. Nekünk is ilyen álomlátóknak kell lennünk! Álmodnunk kell egy szebb és dicsőségesebb magyar református jövendőről, mely­ben boldogan vallja magát a Krisztusénak minden re­formátus ember. Ezután következett az alakuló gyűlés kimagasló előadása. Görömbey Péter, az Országos Presbiteri Szö­vetség alelnöke tartott előadást a presbiteri tiszt kifej­lődéséről. Öröm volt nézni a rászegeződő figyelmes ar­cokat s szinte látszott, úgy szívják magukba a meg­győző erővel hirdetett református és magyar igazságo­kat, mint ahogy szívja magába az áldást hozó esőt a szomjúhozó föld. Amikor a mi őseinknek áldott erejű hitéről beszélt, mely képessé tette őket arra, hogy min­dig megálljának az Isten törvényeinek útján, s mint katonák, nemesek, avagy jobbágyok mindig bátrak, be­csületesek tudtak maradni; szinte érezni lehetett a fel­törő sóhajt: milyen jó is lenne, ha a mai református ember is olyan tudna lenni, mint ők voltak. Hangoz­tatta, hogy a mai presbiternek is ott kell állni éber tekintettel a maga helyén, mert mint a múlt viharai között is mindig a presbiterek voltak az egyház meg­­védelmezői, úgy ő rájuk vár ez a feladat a jelenben is. Vigyázzunk az ősi földre, mert csak akkor állha­tunk erősen, ha megmarad a mi híveink birtokában. Kálvinista és magyar sors mindig a legszorosabban összetartoztak. Ha a kálvinistaságot le tudják tiporni, — letiporják a magyarságot is. Kovács Lajos egyházmegyei főjegyző és dr. Fe­renczy Károly előadásaikban arra az igazságra vezették el a hallgatóságot, hogy a presbiter akkor tölti be méltóan a maga hivatását, ha példaadással mutatja meg, mit jelent igazi reformátusnak lenni. Vámos Géza egyházmegyei jegyző terjesztette elő

Next

/
Thumbnails
Contents